6p

Az európai tőzsdék kissé emelkednek, és az USA-ban is jól indulhat a kereskedés. A BUX szerény mínuszban áll és a forint is esik valamelyest. Az arany éves csúcson járt, és nincs messze a történelmi rekordtól sem. A vártnál jobb lett az Apple és a Raiffeisen eredménye, újabb amerikai bankokat kezdtek büntetni a tőzsdén.

Ma a német tőzsdeindex 0,8, a francia és a brit 0,3 százalékkal megy fel. Pedig tegnap az amerikai mutatók megint rossz napot zártak, fél százalék körüli eséssel. Ma viszont az USA határidős indexei már hasonló pluszban vannak, mint amekkora a mínusz volt csütörtökön.

Ma az eurózóna kiskereskedelméről és az Egyesült Államok munkaerőpiacáról vártak fontos adatokat. Az előbbi már meg is érkezett, az elemzők által várt 3,1-gyel szemben 3,8 százalékkal csökkentek az eladások kontinensünkön. Ez jó hír is lehet a részvényeknek, hiszen a kamatemeléseket lassíthatja. Másrészt viszont rossz, mert csökkenti a vállalati profitokat.

Veszik részvényeiket a hazai cégek

Itthon a BUX index kissé süllyed, az OTP 0,1, a Mol és a Richter 0,3, a Telekom 0,4 százalékkal van lejjebb. Nyertes lett a Masterplast 3,9 százalékos erősödéssel.

Árfolyam

Csütörtökön az OTP újabb 140 ezer darab saját részvényt vásárolt 11 067 forintos átlagáron. A Richter pedig szerdán 14 596 papírt vett 8293 forintos átlaggal.

Csúcson az arany ára

Ma 373,40 az euró ára, 60 fillérrel feljebb van a tegnap estinél. Az olaj több mint másfél százalékkal drágul, a hollandiai földgáz azonban csak 0,4 százalékkal megy fel.

Az arany határidős árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany határidős árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Tegnap 2082,80 dolláron éves csúcsot döntött az arany határidős árfolyama, ami meghaladja a 2022 márciusi helyi magaslatot is (2082,0 dollár). A 2020 augusztusi 2089,20 dolláros mindenkori rekordtól sincsen már túl messze.

Az arany erősödéséhez hozzájárulhatott, hogy a dollár gyengült az EKB kamatdöntése után, és az újra erősödő amerikai bankválságnak is lehet benne szerepe.

Miért erősödik most a forint?

Erősödött tegnap a forint az euróval szemben, a 375-376-os sávból 373-ig jutott a magyar deviza – írja az Erste Befektetési Zrt.

A piac kedvezően értékelte, hogy a parlament elfogadta az uniós forrásokhoz elengedhetetlen igazságügyi reformcsomagot.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek kiértékelése több hónapos folyamat lesz, így a tényleges utalások még váratnak magukra – tette hozzá a brókercég.

Javulás várható azt OTP-nél?

Május 10-én érkezik az OTP gyorsjelentése, amelytől a KBC Equitas javulást vár. Továbbra is lassuló hitelezésre, de viszonylag stabil kamatmarzsokra számít. A tavalyi első negyedévben számos negatív hatás volt az orosz-ukrán háború miatt, ehhez képest szerintük jelentősebb javulás várható a profitban. De a tavalyi negyedik negyedévhez képest is kedvezőbb eredményt várnak.

A részvényárfolyam az elmúlt napokban kifejezetten jól szerepelt, így a korábbi oldalazó mozgásból megpróbálhat kitörni a részvény – tették hozzá.

Nagyot zuhant a hazai kiskereskedelem, az ipar

Magyarországon 2023 márciusában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A kiskereskedelem forgalmának volumene pedig naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az Amundi a térségbeli kiskereskedelemről és az inflációról.
Az Amundi a térségbeli kiskereskedelemről és az inflációról.

A kiskereskedelmi forgalom márciusi drasztikus csökkenése a magas infláció (márciusban 25,2 százalék év/év alapon), illetve a gazdasági teljesítmény első negyedévben tapasztalt további romlása miatt borítékolható volt – mondja Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Az MNB is hasonlóan borúlátó volt a legutóbbi kamatdöntést követő sajtótájékoztató alkalmával.

Minél nagyobb az infláció egy országban, annál jobban visszaesett eddig a boltok forgalmának volumene.

Az Amundi a nyári hónapoktól számít a pénzromlás mérséklődésére, ekkor húsz százalék környékére eshet vissza a pénzromlás üteme. Majd év végére tíz százalék alá csökkenhet.

Ragályos lett az amerikai bankválság?

Három regionális hitelintézet részvénye is hatalmasat esett tegnap, ami tovább növelte a befektetők aggályait, miután az elmúlt hónapokban több bank is összeomlott. A PacWest Bancorp további 51 százalékot zuhant, miután egy jelentés szerint rendkívüli eshetőségeket vizsgál, beleértve egy esetleges eladást is. A First Horizon és a Western Alliance Bancorp 33, illetve 38 százalékkal esett.

Fontos befektetők, köztük Bill Ackman hedge fund-milliárdos arra figyelmeztettek, hogy a bankrendszerre nehezedő feszültségek még messze nem értek véget. Más elemzők szerint viszont a bankrészvények zuhanása eltúlzott – foglalta össze a Bloomberg hírlevele. A bankrészvények egyébként tegnap Európában is nagyot estek.

Kiemelkedő negyedév a Raiffeisennél

Az osztrák bankcsoport 657 millió eurós nettó eredménye jóval az elemzők által várt 398 millió euró fölött alakult, és 49 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit – írta az Equilor Befektetési Zrt. Az Amerikából indult bankpánik nem volt különösebb hatással a bank betétállományára.

A 2023-as év egészére az Oroszország és Fehéroroszország nélküli nettó kamateredmény-előrejelzést 4,5-4,7 milliárd euróról 5,3-5,4 milliárd euróra emelték. A nettó díj- és jutalékbevétel-előrejelzés pedig 1,6 milliárd euróról 1,7 milliárd euróra emelkedett.

A vártnál jobb az Apple eredménye

Az Apple iPhone-jának eladásai az elmúlt negyedévben fellendültek, ami segített a világ legértékesebb vállalatának, hogy felülmúlja az elemzők által előre becsült eredményt. A teljes bevétel 94,8 milliárd dollárt tett ki, az elemzők csak 92,6 milliárdot vártak. Az eladások 2,5 százalékkal csökkentek ebben az időszakban.

Az eredmények azt sugallják, hogy az Apple kezd kilábalni a számítógép- és okostelefon-ipart egyaránt sújtó visszaesésből. Az Apple azonban figyelmeztette a befektetőket, hogy nagyjából kétszer ekkora visszaesésre számíthatnak. Bár a teljesítmény jobb volt a vártnál, két egymást követő negyedévben csökkentek az eladások, ami a világjárvány kezdete óta először fordult elő.

Különutas lesz-e az EKB?

A várt 0,25-0,50 százalék alsó felét, negyed százalékos kamatemelést lépett meg az EKB tegnap, de a kommentárja inkább szigorú volt. Christine Lagarde elnök kevesebb mit egy nappal azután, hogy a Federal Reserve utalt a kamatemelések esetleges leállítására, hangsúlyozta, hogy az EKB nem akar szünetet tartani az emelési sorozatban. Sok befektető azonban kételkedik abban, hogy az eurózóna meddig tud saját irányvonalat tartani, függetlenül a Fed-től.

A múltbeli tapasztalatok pedig azt sugallják, hogy az eltérés nem lesz tartós – írta a Bloomberg.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41510 42100 +0,72% 41930 41940 4 712 804 000 HUF 2026-10-16 14:58:40
MOL 5050 5010 5080 0,00% 5040 5050 1 372 055 425 HUF 2026-10-16 14:59:15
MTELEKOM 2698 2656 2718 +1,43% 2698 2700 1 430 831 990 HUF 2026-10-16 14:59:28
RICHTER 12590 12520 12810 -0,94% 12580 12590 920 046 590 HUF 2026-10-16 14:59:30
OPUS 216 214 226 0,00% 216 217 31 645 989 HUF 2026-10-16 14:55:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG