3p
A négy hete tartó piaci turbulenciák után viszonylag nyugis tőzsdenap volt, de az olaj és más nyersanyagok esése, a dollár és a forint erősödése érdekessé tették. A brit gazdaságról rossz hír jött, mégis emelkedtek a részvényárak, miközben a font nagyot esett. Itthon a Richternek rossz, a Molnak jó napja volt.

Az IHS Markit felmérése szerint a brit gazdaság a Brexit-népszavazás után olyan erősen zsugorodik, mint utoljára a pénzügyi válságban, 2009 elején – írta a Reuters. A brit tőzsdeindex ennek ellenére emelkedett ma fél százalékkal, igaz, az angol font viszont 0,6 százalékkal gyengült az euróhoz képest. A közgazdászok, piaci elemzők vélhetően valami hasonlót várnak a brit gazdaságtól, így nagy meglepetést ez nem okozhatott.

Egyébként péntek is van, nyár is van, egyéb fontosabb adat nem látott napvilágot és a politikusok is viszonylag csendben voltak. Minden adott volt ma egy kis stagnáláshoz, ami az elmúlt hetek turbulenciái után talán kellett is. A nyugat-európai tőzsdék indexei nagy átlagban nem változtak, a német és olasz mutató kissé esett, a többi kissé emelkedett.

Rekord utáni Richter-gyengeség

A Budapesti Értéktőzsdén is keveset mozogtak az árfolyamok, a BUX index a nap nagy részét mínuszban töltötte, a nap végére azonban lassan felkapaszkodott, de csak 0,1 százalékos pluszban zárt. A Mol 0,8 százalékkal 17 670 forintra, a Magyar Telekom 0,5 százalékkal 446 forintra emelkedett. A Richter, amely csütörtökön még történelmi rekordot döntött, most 0,7 százalékkal 5898 forintra esett.

A forint határozottan erősödött, 313,30 körül járt az euró este, ami 60 fillérrel alacsonyabb, mint csütörtökön hasonló időpontban. A dollár erősödött, az euró/dollár ismét 1,1 alá csúszott.

Esik az Apple, zuhan az olaj

Az USA tőzsdéi is tétován nyitottak, minimális változással, de végül a pozitív hangulat győzött. Hat órakor az S&P 500 0,3, a Nasdaq indexe 0,4, a Dow Jones 0,1 százalékos pluszban volt. Esik az Apple egy piackutató cég elemzése miatt, amely az okosórák eladási számait becsülte alacsonyra. A Japánban várt gazdaságélénkítéssel kapcsolatban haboznak a döntéshozók, ezért estek a tőzsdék péntek reggelre – írta a Bloomberg még délelőtt.

Az erősödő dollár is közrejátszhatott, hogy a nyersanyagoknak nem volt jó napjuk. Az arany 0,6, az ezüst 0,8 százalékos mínuszban, esik a réz is 1,2 százalékkal. A kőolaj a heti készletadatok óta megint lefelé csorog, ezúttal 1,8 százalékkal 43,90 (WTI) és 45,40 dollárra (Brent).

Jelek a Tesla egén

Egyre több riasztó jel van a Tesla körül - írja a KBC Equitas. „Vártnál gyengébb értékesítés, félresikerült marketing a robotpilóta üzemmódnál, kétes hozzáadott értékű felvásárlás, és egy látszólag kapkodó vezérigazgató, röviden ezek jellemzik a Teslát az utóbbi hónapokban.” Szerintük ezeket a kockázatokat a piac „talán nem árazza eléggé, így akár rázós időszak is jöhet” a részvénynél. A papír ma 1,6 százalékos pluszban van.

Ma a török részvények nem zuhantak tovább, sőt minimális mértékben erősödtek is. A török líra 0,8 százalékkal erősödött is a lírához képest. A Bloomberg szerint a befektetők már elkezdtek egyes részvényeket szemezgetni a török tőkepiac romjaiból.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG