5p
Az olcsón vett és drágán eladott papírok ideje jórészt lejárt, és nyereségnövekedést is egyre nehezebb elérni. Az összesített hozam növelése érdekében immár az osztalékokra kell összpontosítanunk. Persze nem mindegy, hogyan – írja a Fidelity Worldwide Investment.

Az USA-nak a GDP százalékában mért, adózás előtti vállalati nyereségei rekordmagasságban járnak, jóval meghaladják az ötvenéves átlagot (első ábra). A jelek szerint még mindig nőnek, de ez korántsem megnyugtató fejlemény, mivel az összesített piaci hozamok továbbra is labilisnak tűnnek. Mitől ilyen magasak a vállalati profitok, ha egyszer a talpra állás jó néhány régióban meglehetősen vontatottan halad?

A jelenség oka, hogy az USA vállalatait három specifikus, kedvező hatás is segíti a profitnövelésben. Az első, hogy a kamatok csökkenő tendenciát mutatnak, így a hitelfelvétel költsége régen volt ennyire alacsony. A második, hogy bár az USA-ban – sok más országgal ellentétben – nem csökken a törvényben meghatározott adókulcs, az USA számos vállalata ki tudja használni a különböző adócsökkentő lehetőségeket.

Dan Roberts

A harmadik pedig, hogy a GDP százalékában kifejezett bérköltség az elmúlt 15 évben folyamatosan csökkent. Ennek az volt az oka, hogy a fejlett gazdaságokban nem nőttek a bérek, és az emberi munkát olcsóbb munkaerővel rendelkező más országokba szervezték ki.

Az osztalék a hosszú távú hozam markáns eleme, azonban a magas osztalék ígérete becsaphatja a befektetőket, és olyan vállalatokhoz kapcsolódhat, melyek problémákkal küzdenek – ez volt jellemző az elmúlt években a pénzügyi és a távközlési szektorra. Ha a becsült osztalékhozam eléri a 6-8 százalékot, nagy az esélye annak, hogy ez a hozam nem lesz teljesen realizálható. (Legalábbis hosszabb távon – a szerk.)

Ezért amikor az ilyen magas osztalékot kínáló részvényeket vizsgáljuk, mindig alaposan utánajárunk, hogy mennyire fenntartható ez az osztalék, és hogy fennáll-e az osztalékcsökkentés kockázata. Ezeket mindenre kiterjedő elemzések és a vezetőségükkel fenntartott folyamatos kommunikáció segítségével, valamint a versenyelőnyeiket, például a márkanevük erejét vagy a szellemi tulajdonukban testet öltő vagyonukat is figyelembe véve választja ki Dan Roberts – írja a Fidelity.

 

A részvényekből és a magas kockázatú kötvényekből származó jövedelem általában a kockázat/hozam spektrum azonos pontján helyezkedik el, ezért ezek az eszközök ugyanazon befektetői dollárokért versengenek. A 2. ábra (lent) a Bank of America Merril Lynch High Yield Bond indexét és a Societe Generale Quality Income indexét hasonlítja össze az elmúlt 25 évet ábrázoló idősoron.

A grafikonból kiderül, hogy a két aleszközosztály hozama közötti különbség jelenleg az ábrázolt időszak minimuma, két százalék körül alakul. Az európai összehasonlítás jelenleg még kisebb különbséget hoz ki eredményül, mindössze mintegy fél százalékot.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A jó minőségű részvényekbe eszközölt befektetések osztalék-kifizetései  alig maradnak el a bóvlikötvények kamataitól, ugyanakkor a részvények árának potenciális felértékelődése miatt  a jelenlegi környezetben a teljes hozamuk potenciálisan magasabb, mint a bóvli papíroknak. Ez újabb érv amellett, hogy a fenntartható osztalékokkal megtámogatott részvényekbe fektessünk.

 

 

Az egyesült államokbeli székhellyel működő Kimberly-Clark kozmetikai vállalat remekül példázza azokat a vállalatokat, amelyek pontosan tisztában vannak a jó tőkeallokáció fontosságával. A cég erőteljes cash- flow-pozícióval rendelkezik, nettó adósságállománya elhanyagolható mértékű. Szabadon felhasználható készpénzállományát tőkeberuházásokra, osztalékfizetésre és a részvényállomány részvény-visszavásárlási programok révén történő csökkentésére fordítja.

Az idők során nem esett bele a méregdrága M&A üzletek formájában megvalósított, tőkeherdáló terjeszkedés csapdájába sem. A Kimberly-Clark által az elmúlt évtizedben elért, kockázattal korrigált hozam összességében nagyon meggyőző volt, és kilátásai továbbra is igen pozitívak.

De kik azok az osztalék-arisztokraták?

Osztalék-arisztokratának azokat a vállalatokat nevezzük, melyek tíz egymást követő éven át minden évben növelni tudták az osztalékukat. Az MSCI AC World indexben szereplő 2500 vállalat között mintegy 150 ilyen társaság van. Ezek jobb és kevésbé volatilis teljesítményt nyújtottak, mint a piacuk összessége. Ugyanakkor a múltbeli teljesítményük nem garantálja, hogy a jövőben is osztalék-arisztokraták maradnak, ezért kiválasztásukkor fontos a Dan Roberts (az FF Global Dividend Fund portfólió-managere) által meghatározott három alapvető szempont:

1. Szabad és aktív megközelítéssel szignifikáns, az egész cikluson átívelő felülteljesítés érhető el.

2. Az alapra az alacsonyabb kockázat jellemző. A kockázat az ügyfelei pénzének elvesztésének veszélyét, és nem az indexkövetési hibát vagy a referenciaindextől való eltérést jelenti.

3. Egészséges hozam – ennek eléréséhez a jelenlegi osztalékhozamot és annak a jövőbeli éves 4-6 százalékos növekedését is mérlegelni kell, körülbelül azonos súlyokkal.

Így bukkanhatunk rá a jövő osztalék-arisztokratáira – mondja a Fidelity.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG