A dollárnak és riválisainak a nemzetközi devizatartalékokban betöltött szerepét összegzi az IMF adatsora (COFER), amelyet a Wolf Street elemzett. A témának különleges aktualitást ad, hogy Magyarország is éppen most növelte meg alaposan az aranytartalékait a devizatartalékain belül, és az aranyat jelentős részben a jegybankok vásárlásai hajtották fel az utóbbi pár évben.

Ennek hátterében pedig – vélhetően az inflációs folyamatokon kívül – ott van az is, hogy Oroszország devizatartalékai egy részének lefoglalása után sok ország még inkább lazítani kívánja a dolláreszközöktől való függését.

Tíz év, nyolc százalékpont veszteség

Az IMF adatai szerint az amerikai dollár, mint globális tartalékvaluta súlya, részaránya a jegybankok tartalékaiban 1995 óta nem látott alacsony szintre csökkent. A központi bankok helyette a „nem hagyományos valuták” és az arany felé diverzifikálnak, azaz oda forgatják át befektetéseik egy részét. A kínai jüan (renminbi) viszont szintén egyre inkább veszít súlyából – foglalta össze a Woilf Street.

Idén a második negyedévben az USD-ben denominált devizatartalékok aránya – az amerikai Fed-et nem számolva – a teljes devizatartalékok 58,2-ára csökkent. Az elmúlt tíz év során a dollár részesedése mintegy nyolc százalékponttal jött le a 2015-ös 66 százalékról.

Ha ez hasonló ütemben folytatódik, akkor a dollár részesedése tíz éven belül 50 százalék alá süllyedhet – állapítják meg.

Amikor az olajárrobbanás elintézte a dollárt

De ez mégsem olyan nagy és új dolog, ahogy sokan hiszik. Az 1970-es és 1980-as években a dollár részesedése a globális tartalékvaluták között a mostaninál is jóval alacsonyabb volt. Ez az arány az 1977-es 85 százalékról 1991-re 46 százalékra esett vissza.

Ezt azzal magyarázzák, hogy a hetvenes és nyolcvanas években az USA-ban robbanásszerűen megnőtt az infláció. A világ pedig elvesztette bizalmát a Fed-ben, hogy ezt az inflációt hajlandó kordában tartani. (Egyébként az inflációs folyamatokat nem a Fed indította el, hanem főként az olajárak robbanása – a szerk.)

Szilárd vár a mi eurónk

Az 1990-es évekre azonban, amikor az infláció már egy évtizeden át csökkent az USA-ban, a bizalom visszatért, és a központi bankok ismét inkább dollárban denominált eszközöket vásároltak. Egészen az euró megjelenéséig, amely a főbb európai tartalékvalutákat egyesítette, és így a dollár szilárd alternatívájává vált.

Az átstrukturálás egyébként nem úgy zajlott, hogy a központi bankok a piacra öntötték volna a dollárban denominált értékpapírokat. Dollárösszegben kifejezve (nominálisan) ugyanis állományuk nem sokat változott, és nem sokkal marad el ma sem a 2021-es csúcsértéktől.

De ahogy a jegybankok összes devizatartalékai tovább növekednek, inkább számos más, alternatív devizában denominált eszközt vesznek, már nem dollárt. Így a dollár részesedése fokozatosan, természetes módon csökken.

A futottak még valuták

Az euró az örökös második, részesedése évek óta megrekedt húsz százalék körül. (Idén a második negyedévben 19,8 százalék volt.) Az USD és az EUR főbb alternatívái, a „nem hagyományos tartalékvaluták”, ahogyan az IMF nevezi őket, kusza egyveleget alkotnak, egyik részesedése sem túl nagy:

• Japán jen, 5,6 százalék. A harmadik legnagyobb tartalékvaluta az USD és az EUR mögött, annak ellenére, hogy a jen árfolyama a többi fő valutával szemben sokat zuhant (lásd a lenti ábrát).
• Angol font, 4,9 százalékkal a negyedik legnagyobb.
• Kanadai dollár, 2,7 százalék.
• Ausztrál dollár, 2,2.
• Kínai renminbi, 2,1.
• Svájci frank, 0,2.
• A többi egyéb valuta együttesen, 4,2 százalék.

A két nagyon túl a többi valuta – a kínai jüan kivételével – 2015 óta egyre nagyobb részesedést szerez, miközben a dollár veszít, az euró pedig nagyjából szinten marad. Tehát nem egy valuta nyer a dollárral szemben, hanem a sok kisebb „nem hagyományos tartalékvaluta” részesedése növekszik.

Miért nem használják a jüant?

Amikor az IMF 2016-ban a jüant (RMB) felvette a “különleges lehívási jogok” (SDR) fedezetéül szolgáló devizák kosarába, a dollár dominanciájára nézve nagy fenyegetésnek tekintették. Kína a világ második legnagyobb gazdasága, és logikus lenne, hogy legyen egy jelentős tartalékvalutája is.

De kiderült, hogy ez nem így van. Az RMB terjedését a tőkeáramlások korlátozása és a konvertibilitási problémák hátráltatják. Úgy tűnik, hogy a központi bankok óvakodnak a jüanban denominált eszközök tartásától. Tartalékvalutaként így csak kicsi és csökkenő szerepet játszik. Még az ausztrál dollár részesedése is nagyobb, mint az RMB-é.

Az arany a reneszánszát éli

Eközben az arany ismét a központi bankok kedvelt tartalékeszközévé vált. Bár nem igazán illik a devizatartalékok sorába, de helyettesítheti azokat, például az állampapírokat a központi bankok mérlegében.

A központi bankok 50 éven át csak szabadultak meg az aranykészleteiktől, de az elmúlt évtizedben újraépítették azokat (ahogy Magyarország is). Az IMF szerint jelenleg 1,16 milliárd uncia aranyat tartanak, ami nagyjából az 1970-es évekbeli szintnek felel meg. A mai árfolyamon ez 3,1 billió dollárnyi aranyat jelent, szemben a 12,35 billió dollárnyi devizatartalékkal.

A devizatartalékokat egyébként mindig dollárban tartják nyilván, a dollártól eltérő pénznemben lévő állományt az adott időpontban érvényes árfolyamon számítják át dollárra. Tehát a dollár és a többi tartalékvaluták közötti árfolyamok is változtatják a nem dolláralapú eszközök értékét.