4p

A rettegés falán kúsznak felfelé az árfolyamok az utóbbi időben, de ma pluszból szerény mínuszba mentek át az európai indexek. A BUX jól teljesít, mindegyik vezető részvényünk emelkedik, a forint is stabil. A Volkswagen eladási számai óriási visszaesést mutatnak, de ez nem okozott nagy meglepetést a piacon.

Nagy valószínűséggel ma is a lazítás-optimizmusnak vagy újranyitás-optimizmusnak nevezett tőzsdei emelkedést láthatjuk. Sokan amiatt derűlátók, hogy egymás után könnyítenek a kijárási korlátozásokon az államok. Közben több helyről március óta nem látott alacsony járványügyi adatok érkeznek. A hétvégén Nagy-Britanniában döntöttek egyes szabályok lazításáról, amivel főleg a munkába járást ösztönzik.

Hasonló lépések várhatók az USA-ban is, ahol Donald Trump elnök szerint akkor sem lesz szükség újabb szigorításokra, ha a fertőzések száma netán újra emelkedni kezdene. (Nemzetközi összefoglalónk: Újabb lazítási hullám indul Európában.)

A rettegés fala

A gazdasági hírek viszont nem éppen rózsásak, sokan tartanak attól, hogy a nagy emelkedésen túllevő tőzsdék elszakadtak a reálgazdasági folyamatokról. (Az árfolyamok a “rettegés falán” kúsznak felfelé. A befektetői hangulati indikátorok gödörben vannak.) Nem túl friss adat, de Olaszországban például 28 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban.

Az S&P 500 index teljesítménye az utóbbi 12 hónapban 1,7 százalékos plusz volt. Az osztalékfizetések hatását is tartalmazó S&P 500 Total Return index pedig 3,7 százalékkal emelkedett. A Nasdaq Composite index ez idő alatt több mint 15 százalékkal ment fel. Sok befektető felteszi magának a kérdést: valóban indokolt, hogy az amerikai részvények többet érjenek, mint a koronavírus-válság előtt?

Szépen megy mindegyik vezető papírunk

Az európai tőzsdék ma is pluszban kezdtek, de azóta lassú lecsorgás tapasztalható. A német DAX már 0,6, a francia CAC 40 0,9 százalékos mínuszban van tizenegy óra után pár perccel. Az ázsiai tőzsdéken kevés volt a mozgás, az amerikai határidős indexek pedig csekély esést mutatnak.

A BUX index különösen jól kezdett, két százalékos pluszban, de itt is van némi lemorzsolódás. Most 1,5 százalékos az emelkedés, amiből mindegyik vezető papír kiveszi a részét. Az OTP 1,6, a Mol 1,1, a Richter 2,4, a Telekom 1,5, az Opus 2,8 százalékkal megy fel. A forint stabil, 349,60 az euró, csak pár fillérrel emelkedett péntekhez képest. Az MNB mától felfüggesztette a Kartonpack részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó nem tette közzé határidőben a 2019-es pénzügyi évről készített éves jelentését.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Olcsóbb az olaj, de nem kell autó

Mintegy két hét majdnem folyamatos emelkedés után süllyed az olaj ára, három százalék feletti mértékben. Ezzel a Brent 30, a WTI 24 dollár alá ért egy kicsivel. A koronavírus-válság miatt a Volkswagen (VW) áprilisban kétharmadával kevesebb autót adott el Németországban. A részvény ára ennek ellenére ma alig változik, sőt egyes szektortársai, mint a BMW vagy a Renault 2-3 százalékos pluszban vannak.

Jürgen Stackmann értékesítési igazgató szerint ezzel azonban Németország még egész jól áll. Európa-szerte a VW eladásai több, mint 83 százalékkal omlottak össze. A járvány által legerősebben érintett országokban, mint Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország az előző hónapban szinte egyáltalán nem vettek új autót az emberek – írta az N-Tv.de hírportál.

Kínából viszont tűrhető áprilisi autóértékesítési statisztika érkezett, ami “év/év alapon már csak 5,6%-os visszaesést mutatott a márciusi 40%-kal, illetve a februári 79%-kal szemben” – írta az Erste Befektetési Zrt. “Kérdés azonban, hogy ez a visszapattanás mennyire lesz folyamatos” – teszik hozzá.

Jegybankokra figyelnek a héten

Rosszul szerepelnek a brit légitársaságok, hét százalékkal zuhan az EasyJet részvénye, miután az országban két hetes beutazási tilalmat vezettek be a külföldiekre.

A héten az Egyesült Királyságból és Németországból GDP-adatok jönnek. A nagy központi bankok még többet tehetnek a gazdasági fellendülésért, a Svájci Nemzeti Banktól és a kínai központi bankról lehet ilyet várni a Bloomberg hírlevele szerint. A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell pedig szerdán beszél majd, amire különös figyelmet fog fordítani a tőkepiac. “Mindenhol az a valódi kockázat, hogy a fertőzések és a halálesetek száma újra növekedni kezd” – írták.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG