4p

A befektetők a bizonytalanságokat látva aranyat és ezüstöt vesznek, így a nemesfémek ára megállíthatatlanul emelkedik.

Az arany árfolyama pénteken újabb fontos lélektani szintet lépett át, amikor az 1900 dolláros szint fölé jutott. Az árfolyam már csak 1 százalékra van a történelmi rekordtól, ami így vélhetőleg rövid időn belül megdől. A kérdés az, hogy az új rekord után megostromolja a kurzus a 2000 dolláros szintet, vagy lefordul onnan.

A pénteki erőteljesebb emelkedés kapcsán az elemzők arra emlékeztettek, hogy az eddig ismert tények mellett, így a jegybanki pénzpumpa okozta eszközinfláció és a járvány kapcsán fókuszba került, mint menekülőeszköz, most a geopolitikai feszültségek is az arany irányába terelik a befektetőket.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Az amerikai-kínai feszültség is hat a piacokra

Az amerikai-kínai feszültség ugyanis tovább éleződött azt követően, hogy

a kínai vezetés pénteken felszólította Washingtont, zárják be a délnyugat-kínai Csengtuban állomásozó amerikai konzulátusukat.

A kínai külügyminisztérium közlése szerint a lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását. Amerikai tisztségviselők kémkedéssel vádolták a houstoni kínai konzulátust, az amerikai külügyminisztérium pedig amerikai szellemi tulajdon, valamint amerikaiak személyes adatainak védelmével indokolta a külképviselet bezáratását. Caj-Vej, Kína Houstonban állomásozó főkonzulja szerint azonban nincs bizonyíték ezekre a vádakra.

A pénteki emelkedés révén az arany tovább erősödött a legjobban teljesítő eszközök listáján, 2020-ban ugyanis bőven 20 százalék feletti erősödéssel áll. Az eseményeket kommentálva egy szakértő azt mondta a Financial Timesnak, hogy

a pénzügyi piacok általában úgy mozognak, mint egy inga, és ha az egyik irányba egyszer kilendülnek, akkor nagyon nehéz a folyamatot megállítani.

Ez ráadásul az arany esetében határozottan igaz.

A piacok jó ideig reménykedtek abban, hogy a koronavírus járványon világszerte gyorsan túl leszünk, ám a statisztikák egészen mást mutatnak. A járványt sokáig szkeptikusan fogadó és cinikus nyilatkozó amerikai elnök, Donald Trump a napokban már odáig jutott, hogy azt mondta: A helyzet valószínűleg rosszabbodni fog, mielőtt jobb lesz. Nem szívesen mondom, de így van.

Az ezüst is kilőtt

Az aranyat általában egy ütem lemaradással követő ezüst története egyik legerősebb hetét zárta, és már szerdán 7 éves rekordot ért el az árfolyam. Az ezüst értékmegőrző jellege nem olyan erős, mint az aranyé, tradicionálisan mégis szoros kapcsolatban áll a két nemesfém és ha az arany erősödik, némi fáziskéséssel a világosabb nemesfém kurzusa is felfele szokott menni. Az "arany kistestvére" kapcsán egyébként az alacsony kínálattal szemben a megtakarítási funkció mellett még egy fontos tétel áll, kiemelkedően jó vezetőképessége és viszonylag alacsony ára miatt elterjedt az ezüst ipari alkalmazása, az elmúlt években jelentősen felerősödött iparifém-jellege.

Igaz, az elmúlt hetek árfolyam növekedése kapcsán a szakértők nem ezt emlegetik, hanem arra hivatkoznak, hogy a két nemesfém árfolyama közötti olló túlságosan kinyílt. Azok pedig akik nemesfém vásárlásába látják a mostani helyzetben a megoldást, egyre többen fordultak az ezüst felé, amely relatív olcsónak tekinthető az aranyhoz képest. Az elmúlt napokban a nemesfémek emelkedéséhez hátszelet biztosított a dollár gyengülése is. A befektetők ugyanis pozitívan fogadták az Európai Unió hétfőn zárult csúcstalálkozóját, ahol sikerült fontos kérdésekben, így a következő hétéves költségvetésről és a helyreállítási csomagról is megállapodnia a tagállamok elsőszámú vezetőinek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG