7p
A bankok ellenérdekeltsége miatt szükség van brókercégekre a tőzsde fejlesztéséhez. Túlszaladt az OTP célárfolyamán a piac az Equilor szerint, a Magyar Telekom viszont jó osztalékpapír és jóval többet hoz a kötvényeknél. A Brexit nem feltétlenül csak visszaesést, átrendeződést is jelent a gazdaságban.

Nagy változások történtek tavaly a hazai befektetési szolgáltató piacon, amely jelentősen szűkült. A 2015-ös évben összesen öt szolgáltató lépett ki a piacról a három bezárttal együtt – mondta el Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója a cég sajtóreggelijén. Ez részben természetes, mert van valamiféle mérethatékonyság a piacon, amit kevés szolgáltató tud megtartani.

Jelenleg Magyarországon elvileg 21 hitelintézet és 18 befektetési vállalkozás működik a tőkepiacon, de sok nem végez valódi befektetési tevékenységet. Ezen kívül mintegy ezer különböző külföldi vállalkozás is végezhet elvileg határon átnyúló tevékenységet, amelyekről információk, statisztikák alig vannak, adót nem fizetnek, esetleg saját országukban sem aktívak, csak határon átnyúlóan. Sok befektetési botrány, csalás ilyen cégekhez kapcsolódik. Ez a vezérigazgató szerint óriási probléma.

Még egy darabig zsugorodhatnak a bankbetétek

A hitelintézeteknél nagy a befektetési állomány a befektetési jegyek miatt, ami az alacsony kamatkörnyezet miatt duzzadt fel. A brókerbotrányok ellenére nőtt tavaly a befektetésállomány és az ügyfelek száma is. Ami a bankbetétek eltűnését és az értékpapírok előretörését illeti, egy ideig ez még trendszerű maradhat, de a gazdaság normális állapotához hozzátartoznak a betétek, nem lesz minden értékpapírosítva – mondta a vezérigazgató.

A bankok inkább ellenérdekeltek a tőzsdei bevezetésekben, inkább hitelt adnak a vállalatoknak, minthogy részvény- vagy kötvénykibocsátást szervezzenek. A tőkepiac fejlesztése ezért nem képzelhető el a banktól független befektetési szolgáltatók nélkül – mondta Szécsényi. Egy kézen megszámolható, mennyi csapat maradt meg a független brókercégek köréből. A kormány azonban legalább elkötelezettebb lett a tőzsde irányába. A brókerszektor jövedelmezősége meg tudott maradni, adókedvezmény is várható.

A Brexitet csak elodázták

Kiss Mónika vezető szerint a Brexit kedvezőtlen rövid távú hatásai kezdetben élénkek voltak, de napok alatt megnyugodott a piac. Hosszú távon azonban nem kerülhetőek ki ezek a hatások, csak elodázódott valami, talán hat-tizenkét hónap múlva fognak jelentkezni. Jelenleg január-februárra tervezik a Brexit procedúrájának megindítását. Sok hatás azonban csak 2019-2020-ban fog jelentkezni, jelentős politikai bizonytalansággal súlyosbítva.

A piacok is változékonyak lesznek, forró típusú ősz várható. Az olasz népszavazás eldöntheti, hogy az olaszok bent maradnak-e az Eurózónában, majd az amerikai, német és francia választások lesznek fontosak. A politika a szokásosnál jobban behatolhat a piacokra.

Fontosabb lett a földgáz

A Brexittel nem feltétlenül csak negatív hatások jöhetnek, mint a fogyasztás és a beruházások csökkenése. A deviza gyengülése, az EKB monetáris lazító programjának esetleges meghosszabbítása viszont pozitív lehet. Az olajárral és az inflációs várakozásokkal ez lehet az, ami a következő hónapokban a tőzsdéket leginkább meghatározza.

A világgazdaság számára nem a Brexit az első számú probléma, hanem inkább az alacsony infláció, főleg az energiahordozók szuperciklusból adódó alacsony ára miatt. Az olaj ára 50 dollár körül stabilizálódott, az olajcégek bevételében azonban egyre nagyobb súlya lett a földgáznak a bevételekben, nyereségben.

Ezért erősödhet a dollár

A technológiai változások egyre inkább a nem fosszilis energiahordozók felé visznek bennünket. Az Equilor szerint főleg a Shell és az ENI esetében magas a földgáz aránya, ezért ezzel a kettővel bővítette az általa kedvelt részvények listáját.

A következő három negyedév meghatározó fontosságú lehet az infláció alakulása szempontjából. A befektetők hozaméhsége a feltörekvő piacok felé viszik a befektetőket. Küszöbön az amerikai Fed következő kamatemelése, ahogy az elemzők mindenütt komolyabb GDP-növekedést várnak az országban. Arról azonban megosztott a piac, hogy mikor is várható a kamatemelés. Az Eurózóna teljesítménye elmarad a várttól, az amerikai kamatemelés a dollár erősödését hozhatja magával.

Wizzair és Brexit

A vegyipari, bányászati és élelmiszerpiaci szektorok lehetnek alulteljesítőek a média- és ingatlanpiaci ágazatokkal szemben – mondja Kiss Mónika. A közszolgáltatók, az a tartós fogyasztási cikkek, az energiaszektor, a telekomszektor az EKB kötvényvásárlási programjának legnagyobb nyertesei.

A Wizzair-re mennyire lesz tragikus hatása a Brexitnek? - vetették fel a kérdést. A társaság már most felkészül a 2019-2020-as időszakra. Az árbevétel 20 és a költségek 8 százaléka kötődik az angol fonthoz. Európa helyett belföldi utakra koncentrálnak majd. A Brexit, ahogy ezen a példán is látható, nem feltétlenül visszaesést hoz, hanem inkább egyfajta átrendeződést. Van idő arra, hogy a vállalatok felkészüljenek erre az időszakra. A Wizzair-nél valószínű, hogy alig látszik majd meg a Brexit a részvény árfolyamán.

Vegyünk eurót, ha olcsó!

A devizapiacon hullámvasutazás mellett erősödhet a dollár, gyengülhet az euró. Fordulat jöhet a jen árfolyamában, mert Japánban új intézkedések várhatók. A cég ajánlása EUR/USD eladás 1,05-ös célárral, dollár/jen vétel 110-es célárral és EUR/HUF vétel 307-en, 315-ös célárral.

A Magyar Telekom célára 470 forint Kiss Mónika szerint, a cég hozza, amit elvártak tőle, osztalékhozama bőven veri a kötvényhozamokat, jó osztalékpapír. A Richter az egyik kedvencük 6100 forintos célárral, hosszú távú befektetésként. Erősek voltak a cég negyedéves számai.

Túlszaladt az OTP?

Az OTP célára 7200 forint, amin már túlszaladt a piac. Sokan fedezték fel azt, hogy vége a hét szűk esztendőnek, ez az első jó éve a cégnek. Kedvezőek voltak a stressz-teszt eredményei. A Mol célára 17 050 forint, sok kedvező folyamatot látnak ennél a cégnél is. Az Equilor elemzést készített arról, milyennek látja a Mol kitermelési terveit.

A cég új, nem fundamentális, hanem rövidebb távú kereskedési ajánlásai szerint a Richtert 6200, a Magyar Telekomot 450, az OTP-t 7500, a Molt 19 000 forinton érdemes eladni.

Nem lesz egyhamar kamatemelés

Szántó András szerint nagy kérdés, lesz-e gazdaságélénkítés a választások közeledésével Magyarországon. Egy másik, hogy A Brexit miatt 1,5 milliárd eurós támogatástól eshetünk el, kérdés, lesz-e ennek pótlása. A cég a jövő évre már átlagosan 2,0 százalékos fogyasztóiár-emelkedést vár, a lakossági állampapírok hozama eközben 2-2,5 százalék közötti. Magyarországon mégsem számítanak a kamatok emelkedésére, ez a költségvetés kiadásaira, a hitelezésre, az árfolyamra, az MNB mérlegére is rossz hatással lenne.

Ingatlant és részvényt vegyenek

Ha a lakosság is szembesül azzal, hogy magasabb lesz az infláció, mint amekkora kamatot kapunk, akkor felélheti megtakarításait, vagy a kockázatosabb befektetések felé fordulhat. Ennek nyertese lehet az ingatlanpiac és a magyar tőzsde. Az ingatlanpiacon, még ha túlárazódott is, várhatóan nem lesz nagyobb áresés és a tőzsdei befektetők is jól járhatnak.

Az MNB nem szeretné, ha túl erős lenne a forint, ezért is javasolják az euró/forint vételét. Év végre 315 forintos eurót és 300 forintos dollárt várnak. A Monetáris Tanács szeptemberben fontos ülést tart, a forint további erősödését vélhetően megpróbálná megakadályozni. Az S&P 500 szeptember 16-án vizsgálja felül a hitelbesorolásunkat, ettől nem várnak változást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45850 45320 46000 +1,21% 45850 45870 2 380 692 510 HUF 2026-09-25 12:12:35
MOL 5190 5180 5260 -1,14% 5180 5185 590 152 260 HUF 2026-09-25 12:10:09
MTELEKOM 2552 2536 2558 +0,31% 2552 2556 161 092 968 HUF 2026-09-25 12:11:16
RICHTER 12590 12530 12690 -0,47% 12580 12590 406 868 010 HUF 2026-09-25 12:12:27
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 715 498 HUF 2026-09-25 11:57:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG