6p

A bankválság erősen megviseli az európai tőzsdéket, két százalék körüli zuhanást mutatnak be a fontosabb nyugat-európai indexek. Budapesten valamivel jobb a helyzet, de itt is az OTP húzza le a mezőnyt. Gyengül a forint is, több mint négy forinttal többe kerül egy euró. Lecsukták a tavalyi kriptovaluta-botrányok egyik fő felelősét, sikeres érmekibocsátást hajtott végre az Ethereum egyik konkurense.

Nagyon csúnya mínuszokat látunk az európai tőzsdéken, a német, francia és brit indexek két százalék körüli mértékben esnek, amire nem gyakran van példa. Az amerikai határidős mutatók viszont csak fél százalék körüli mínuszban vannak, miután tegnap este az S&P 500 index még 0,3, a Nasdaq 100-as mutató pedig 1,3 százalékkal emelkedett.

Az európai részvénypiacokat továbbra is elsősorban a bankválság nyomasztja, a német Deutsche Bank és a svájci UBS részvénye esik leginkább. Ráadásul a héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mellett a Bank of England és a svájci nemzeti bank (SNB) is megemelte a kamatot, a múlt héten pedig az EKB cselekedett hasonlóképpen.

Megint szakad az OTP

Budapesten a BUX index 1,2 százalékkal esik, pedig a napot még szerény pluszban kezdte. Az OTP 2,6, a Mol és a Magyar Telekom 1,0 százalékkal esik. A Richter viszont 1,1 százalékkal emelkedni tud. Nyertes az Opus és a Nyomda is két százalék körüli emelkedéssel, az Auto Wallis részvénye viszont 1,6 százalékkal süllyed.

Folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat az OTP, tegnap 80 ezer darab papírt vásárolt 10 260 forintos átlagáron. A részvényeket a “javadalmazási politikához” használják fel.

Négy forinttal drágább az euró

Ilyen rossz tőkepiaci hangulatban nem túlságosan meglepő, hogy a forint ismét gyengülésnek indult, az euró több mint négy forinttal 387,3-ra ment fel. A dollár eddig sokat esett a héten, de most fordulni látszik, 0,6 százalékkal emelkedik a dollárindex. Itthon egy dollárért már 261 forintot kell adni.

Árfolyam

Fontos támaszhoz érkezett az euró-forint az Equilor Befektetési Zrt. szerint, 382,50-383,30-nál, amely “rendkívül erős, és egyelőre nem is sikerült letörni”. Korrekció esetén a 386,20-as szintet célozhatja meg, de

amennyiben valóban megtörténik az uniós megállapodás a következő időszakban, akár egy újabb forinterősödési hullám is jöhet a 372-377-es tartomány irányába.

Közel lehet az uniós megállapodás?

Bóka János uniós megbízott tegnap a Bloomberg hírügynökségnek elmondta, hogy Magyarország közel áll a megállapodáshoz az Európai Unióval, ami felszabadíthatja a közel 28,5 milliárd eurós felfüggesztett források egy részét – írta az Equilor Befektetési Zrt. Az EU várhatóan a jövő hét elején reagál a magyar javaslatokra, és amennyiben azokat jóváhagyják, a Parlament ratifikálhatja április közepén.

Ezzel elhárulna az egyik legnagyobb akadály a Helyreállítási Alap 5,8 milliárd eurós forrásának folyósítása elől.

Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő megerősítette a hírt, aki szerint a következő napokban létrejöhet a megállapodás.

Megvan a Richter-osztalék

A Richter igazgatósága részvényenként 390 forintos osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek, amelyet április 25-én tartanak. A tavalyi kifizetés 225 forint volt értékpapíronként.

Tíz százalékkal ugrott tegnap a földgáz

Nagyot esik ma az olaj, mintegy két és fél százalékkal, ezzel a Brent 74, a WTI pedig 68 dollár környékére érkezett. Több mint egy százalékkal süllyed a hollandiai gázár is, 42,6 euróra, de ezt tegnap egy jókora emelkedés előzte meg. Csütörtökön délután tíz százalékos pluszban is volt az európai földgáz ára, ami még egy ilyen hektikusan változó árfolyamú terméknél is sok.

A hollandiai földgáz ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A hollandiai földgáz ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Tegnap is elérte az arany a kétezer dolláros határt, de aztán újra ez alá esett le. Ma viszont tovább ostromolja, 1995 dollárt kell adni egy unciáért.

Újabb pofon az európai bankoknak

Az “ügyet ismerő személyekre” hivatkjozva írja a Bloomberg, hogy a Credit Suisse és a UBS is azon bankok között van, amelyeket az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál. Azt kutatja, hogy a pénzügyi szakemberek segítettek-e orosz oligarcháknak kijátszani a szankciókat. A bankalkalmazottak foglalkoztak-e szankcionált ügyfelekkel, és hogyan világították át ezeket az ügyfeleket.

A svájci bankok szerepelnek az amerikai kormány által a közelmúltbeli bankválság előtt kiküldött idézések listáján. Az idézésekkel néhány nagy amerikai bank alkalmazottait is megkeresték – mondták a források.

Mit hoz a német kannabisz-legalizálás?

A kannabisz (marihuána-hatóanyag) tervezett németországi legalizálására készülnek a gyártó és kiskereskedő cégek – írja a német Finanzen.net. Legalizálás esetén a világ egyik legnagyobb rekreációs célú kannabiszpiaca fog kialakulni, sőt talán a világ legnagyobbja. Külföldi cégek is készülnek arra, hogy benyomuljanak erre a potenciálisan nagy piacra.

Az SPD, a Zöldek és az FDP pártok a legutóbbi választás koalíciós megállapodásában lefektették, hogy lehetővé teszik a kábítószer ellenőrzött forgalmazását a felnőttek számára, az engedélyezett üzletekben. Karl Lauterbach (SPD) egészségügyi miniszter hamarosan törvénytervezetet akar benyújtani. Ám nem kizárt, hogy az EU megvétózza a német terveket.

Mélyponton a marihuána-részvények

Érdekes, hogy eközben az észak-amerikai marihuána-vállalatok rézvényei éppen éves mélypontjukon vannak. Az Aurora Cannabis és a Canopy Growth 79, illetve 71 százalékot zuhant egy év alatt.

Három kannabisz-részvény: Canopy Growth, Aurora Cannabis és Cannabix Techs. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Három kannabisz-részvény: Canopy Growth, Aurora Cannabis és Cannabix Techs. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Lecsukták a Terra volt főnökét

A bitcoin és az ether valamivel éves csúcsaik alatt állnak 28 ezer, illetve 1800 dollár felett. Montenegróban végre őrizetbe vették a tavaly májusban csúfos véget ért Terra (LUNA) kriptovaluta-rendszer kulcsfiguráját, Do Kwont, aki régóta bujkált a hatóságok és az Interpol elől. Várhatóan az USA-ban folytatják le ellene az eljárást, de a dél-koreai hatóságok is keresik.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Sikeres Arbitrum-kibocsátás műszaki hibákkal

Az Arbitrum nevű népszerű, “második rétegű” Ethereum-blokklánc sikeresen forgalomba hozta saját érméjét (ARB jelzéssel), a készlet 12,75 százalékát ingyenesen kiosztva a hűséges felhasználók között (airdop). Az ARB árfolyama kezdetben nagyot esett ugyan, de így is közel kétmilliárd dollár a piaci kapitalizációja, amivel a 33. helyre ugrott a kriptovaluta-listákon. Az Optimism, legfontosabb konkurense csak a 65.

Az 1,5 dollár körüli ARB-árfolyam az optimista várakozásoknak felel meg. A kibocsátást technikai problémák kísérték, a rendszer órákig szinte használhatatlan volt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG