7p
Olyan, mint a családi ezüst: megenni nem lehet, eladni nem érdemes. Megvetted a bitcoint, nyertél rajta, és el akarnád adni? Ne tedd, mert lehet, hogy a nyereségednél is több adót kell majd kifizetned utána. Elvásárolni is felettébb nehéz, az átutalása pedig drága lett és lassú.

A bitcoinnal és más kriptodevizákkal kapcsolatban mindenkinek más a problémája: van, akinek az, hogy kimaradt belőle, másnak az, hogy hogyan magyarázza el, mekkora lufi/pilótajáték/átverés/bóvli stb., megint másnak az, mit kezdjen az elért nyereséggel. Ez utóbbival kapcsolatban eléggé rossz tapasztalatokat sikerült szereznünk.

A világon két biztos dolog van, az adó és a halál – tartja egy régi mondás. A bitcoin és társai adózásával kapcsolatban úgy tűnik, komoly problémák vannak, már ott kezdődik a dolog, hogy minek is számít ez a furcsa eszköz. Számos internetes fórum és cikk elolvasása után úgy tűnik, bár létezik nem általános érvényű nemzetközi állásfoglalás – és sok szempontból evidens is –, hogy a bitcoin fizetőeszköz, ezt a magyar hatóság(ok) nem így látják.

A bitcoint fizetőeszköznek találták ki, a devizákhoz hasonló. Mint befektetés viszont egyes értékpapírok sajátosságait is mutatja. (A tőzsdén kívüli, nem elismert tőkepiacon forgó papírokét.)

A lehető leghátrányosabb adózás?

Ennek ellenére a bitcoin eladását, több internetes fórum és cikk alapján, egyéb jövedelemnek tekintik, aminek az a következménye, hogy az elképzelhető leghátrányosabb lesz az adózása – és ezzel alighanem leginkább az adóelkerülést ösztönzik. (Írtunk a NAV-nak, egyelőre nem válaszoltak, ha megteszik, visszatérünk a témára.)

Eszerint a variáció szerint a bitcoin-üzletek után 15 százalék nyereségadót, plusz 22 százalék egészségügyi hozzájárulást kéne fizetni, a bevétel 82 százaléka után, ami majdnem pontosan 33 százalék. Ami nagy pofon még, hogy eszerint adózva a költségeket – mint a bekerülési árat – valószínűleg nem lehet levonni, szembeállítani a bevételekkel. (Mások kitartanak amellett, hogy ez deviza, az az eset valamivel kedvezőbb, de nem sokkal.)

El sem adjuk?

Ha így van, a dolog abszurditása egy egyszerű példával belátható: képzeljük el, hogy veszünk egy OTP-részvényt 9000 forintért, eladjuk 10 ezerért. Ekkor kifizethetünk az ezer forint nyereség után 3034 forint (0,82*/1500+2200/) nyereségadót.

Így a következő variációk maradnak. Az egyik, hogy el sem adjuk, mert az adó tönkre vágna, inkább megvárjuk, amíg az adószabályok értelmesek lesznek. A másik, hogy elvásároljuk, a harmadik, hogy apránként kivesszük automatából. Magyarországon két bitcoin-automata létezik, Budapesten és Mosonmagyaróváron, ezekből azonban csak egyszerre maximum 20 ezer forint vehető fel. A budapesti automata ráadásul csak a nap egy részében érhető el.

Drága automaták

Ráadásul nagyon drága mulatság ez: ebben a pillanatban a bitcoint darabonként 4 959 965 forintért adnák, és 4 398 637 forintért veszik, a kettő között 12,76 százalék van. Ez a pénzvilágban valami egészen durva marzs, a bankoknál, pénzváltóknál a jellemzően költséges kezelésű valutaváltásra is csak mintegy 1-2 százalékos marzsot alkalmaznak, ennek töredékét. A bitcoin durva áringadozásai (nagy volatilitása) miatt persze a nagy marzs valahol érthető is.

Mi a helyzet külföldön? Ma már mindenre van weboldal és mobilalkalmazás, a bitcoin-automatáknál a “Coinatmradar” nevű. Eszerint Bécsben és Pozsonyban is több automata van, ezek azonban, ha az oldal adatainak hinni lehet, jellemzően szintén magas, 8-12 százalékos marzzsal dolgoznak.

Négy százalékos díj?

A Mojbitcoin oldalon éppen 15 783,26 euró volt az eladási ár és 13996,48 a vételi, ez is 12,8 százalék, nagyjából ugyanannyi, mint Budapesten. Ha jól értelmezzük a szlovák nyelvű szöveget, a Bitstamp európai bitcointőzsde árait használják, plusz-mínusz hat-hat százalékot.

A bécsi ATM-eket üzemeltető Cointed állítólag csak négy (vélhetően 4+4) százalékos díjat számít fel. A weboldala szerint 500 eurónyi bitcoin, ether vagy litecoin is vásárolható egyszerre, efelett kell iratokat bemutatni. Ami a bitcoinról készpénzre váltást illeti, azt a honlap látszólag nem is ismeri, nem is említi, valószínűleg az automaták nagyobb része nem is alkalmas rá.

Bitcoin osztrák kisvárosokban?

Egyet találtunk Bécsben, a “Hotel Schani” nevű helyen, ott állítólag 4 százalékos díj mellett lehet eurót kivenni is. A térkép szerint van még néhány “buy&sell” automatájuk Ausztriában más településeken, mint Neunkirchen, Wiener Neustadt vagy Mittersill. Ha minden igaz és az információk még aktuálisak.

Egy másik lehetőség, levásárolni. Elvileg, ha a magyar adóhivatalt kérdezzük, bizonyára az is adóköteles, mert a vásárláskor átváltod a devizádat, tehát eladod. De aligha van olyan adóhivatal, amely utána tud nézni, milyen pénzzel is fizettél külföldről rendelt árukért.

Rajta vagy a listámon

A neten vannak hosszú listák arról, hol fogadják el a bitcoint, de ez eléggé esetleges. Olyan nagy cégek, mint az eBay vagy az Alibaba, hiányoznak, inkább szoftvercégek, felhőszolgáltatók, vagy például névtelenséget kínáló VPN-szolgáltatók vannak a listákon. A végkiárusításokra szakosodott Overstock nevű amerikai webáruház is elfogadja, de itt vámfizetéssel is kell számolnunk.

Az internetes fórumok alapján léteznek olyan helyek, ahol bárhol levásárolható Mastercard– vagy Visa-bankkártyát lehet vásárolni bitcoinért, de egyben tele vannak ezek a fórumok panaszokkal is. (Például “eddig működött, most nem”, “az Ön országában nem használható”.) Hiányzik a betétes védelme, mint például az OBA.

Amazon-utalványt vegyenek?

Figyelemre méltó az eGifter nevű cég, amely elfogadja a bitcoint ajándékutalványok vásárlásakor. Az utalványok maximum 500 dollárosak lehetnek, és többek között az Amazonnál is felhasználhatók. Hogy milyen bitcoin-árfolyamot alkalmaznak, azt viszont nem írják, de együttműködnek egy bitcoinos céggel.

Csakhogy, legalábbis jelen pillanatban, az automaták és a kisebb értékű bitcoin-vásárlások valószínűleg teljesen használhatatlanok. A hirtelen megnövekedett érdeklődés miatt az átlagos tranzakciós idő és a tranzakciós költség ugyanis az utóbbi hetekben csillagászatira nőtt.

32 dolláros utalás?

A Bitinfocharts adatai szerint a bitcoin-tranzakciók átlagos díja három hónap alatt 2,46 dollárról 32,07 dollárra, azaz mintegy 8500 forintra emelkedett. Az átlagos tranzakciós idő (confirmation time) pedig a Blockchain.info alapján jelenleg 43 perc, de időnként több száz percre is felszökik. Ez internetes vásárlásoknál még elmegy, de szeretne Ön 300 percet üldögélni egy automata előtt?

(Összehasonlításképpen, az ether-tranzakcióknál 0,58-ról 1,12 dollárra ment fel szeptember 20-a óta a tranzakciós költség. A bitcoin cash-é most 27, a litecoin-é 37 dollárcent.)

A családi ezüst

A bitcoin jelenlegi formájában inkább tényleg az aranyhoz hasonlít, vagy inkább a kopott családi ezüsthöz: szép-szép, de megenni nem lehet, az eladásán meg sokat buknánk, ezért nem érdemes. Majd talán vész esetén, valamikor jó lesz valamire.

Ezért is lehet az, hogy jelenleg az alternatívái, azt altcoin-ok drágulnak inkább, sokan keresik azt a másik kriptopénzt, aminek jobban van jövője. Amivel fizetni is rendesen lehet, gyorsan, olcsón és globálisan. Egy másik lehetőség, hogy sikerül a bitcoint megreformálni úgy, ami olcsóbbá és gyorsabbá teszi a tranzakciókat. Tervek erre is vannak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG