3p
Jó hangulatban nyitottak a tőzsdék Amerikában, nálunk viszont vegyesen zárták a napot a főbb részvények.

Az álmos kezdés után végül vegyesen alakult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn. A BUX-index 6,2 százalékos emelkedés után 27317,66 ponton zárta a kereskedést. A főbb részvényindexekben megoszlott a hangulat, a befektetők még mindig nem bocsátották meg a Richternek a cariprazine jelentését, a gyógyszergyártó végül 0,49 százalékos mínuszban, 5712 forinton zárta a kereskedést. A Magyar Telekom kisebb esésben, 1,12 százalékos gyengülésben, 440 forinton várja a holnapi nyitást. A nap nyertese egyértelműen az OTP lett, 0,67 százalékos erősödés után 6805 forintot kell adni a bankpapírért. A Mol enyhe, 0,09 százalékos emelkedésben, 17 175 forinton búcsúzik a hétfőtől.

A forint kisebb gyengüléssel zárta a napot az euróval szemben, a dollár viszont alig mozdult a nap folyamán. Az euró napközben 1,1079 és 1,1107 dollár között ingadozott, az európai valuta kora délután 1,1084 dollár körül forgott.

EURHUF 2016.08.08.

Mindeközben Amerikában

Több jó hír is megalapozta az optimizmust a New York-i tőzsdén, a Dow Jones, az S&P és a Nasdaq is kis emelkedésben indította a kereskedést, köszönhetően a pénteki kedvező munkaerő-adatok kitartó hatásának. A befektetők fantáziáját elsősorban az Allergan jelentése és a Wal-Mart bejelentése mozgatta, utóbbinál végre pont került egy régóta húzódó felvásárlási ügy végére, így a Wal-Mart végül 3 milliárd dollárért vásárolja fel a Jet.com-ot, írja a Marketwatch. Az ügylet várhatóan év végéig lezárul majd, az egyesülés után továbbra is a saját neve alatt működik majd mindkét vállalat, pusztán a vásárlói körüket bővítik a felvásárlással.

Az Allergan jelentése egy hajszállal múlta felül az elemzői várakozásokat, de összességében így is szerényen alakult. A számokat elsősorban generikus készítményeket gyártó Teva 40,5 milliárd dolláros eladása és a Pfizerrel meghiúsult 150 milliárdos összeolvadás mozgatta. A második negyedévben összesen 501,7 millió dolláros veszteséget könyvelt el a gyógyszergyártó, ami mintegy duplája az elmúlt év azonos időszakában látottaknak. Az árbevétel azonban 1,5 százalékkal 3,68 milliárd dollárra nőtt.

Kitartóan drágul az olaj

A pozitív hangulatot erősíti, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC)  több tagja ismét tárgyalásokat sürget a termelési szint befagyasztásával kapcsolatban. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter azonban kijelentette, hogy ennek még nem jött el az ideje, mert az árak "többé kevésbé normális szinten vannak". Oroszország egyébként nem tagja az OPEC-nek. A hír mindenesetre pozitívan hatott a két fő olajtípus árára, a WTI és a Brent azonban továbbra is a reggeli 42, illetve 44 dolláros szint körül mozog. Az arany ára szintén a reggeli szinteken stagnált.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG