A BÉT-ről beszélve gyakran emlegetjük és sírjuk vissza a 90-es éveket, amikor nagy állami cégek kerültek tőzsdére a privatizáció során, de rengeteg magáncég is jött, és hát a kárpótlási jegyes cseréknek is nagy szerepe volt a közönség érdeklődésének felkeltésében. Szembe kell néznünk viszont egy tényezővel, ami 20 év alatt teljesen megváltoztatta a világot, és ami miatt már sosem fogunk olyat látni, mint akkor.
Nem létezett más
Az 1990-es évek elején virradt fel a kapitalizmus, ahogy neveztük, a piacgazdaság Magyarországon, és ez természetesen a megtakarítások és befektetések rendszerét is érintette. A 80-as évek végéig az OTP, mint egyetlen lakossági bank által kínált kamat volt az egyetlen lehetőség, aztán a rendszerváltáskor a meglóduló inflációt és a kétszintű bankrendszer megjelenését a magas kamatok időszaka követte. A pénz gyorsan értéktelenedett, a lakossági befektetőknek küzdeniük kellett, ha nemhogy hozamot akartak elérni, de egyáltalán pénzük értékét valamelyest meg akarták óvni.
Némi tapasztalat tehát már kialakult, és ekkor jött a kárpótlási jegy, majd a tőzsdei privatizációk sorozata, megspékelve az 1996-ban indult páratlan tőzsdei emelkedéssel. Minden egyben volt a lakossági pénz tőzsdére vonzásához. Nagyon lényeges viszont, hogy ekkor a hazai befektetők számára csak a hazai lehetőségek voltak hozzáférhetők. Egyrészt nem volt internet, tehát kereskedni csak hús-vér brókereken, bankügyeket intézni pedig csak személyesen a bankfiókokban lehetett, ráadásul a jogszabályok szerint még léteztek tőkekorlátozások, tehát elvileg a magyar polgárok nem is fektethettek be korlátlanul külföldön.
Devizaspekuláns az egész világ
A hazai pénz így itthon maradt: a bankokon kívül államkötvényekbe és részvényekbe vándorolt. Aki kárpótlási jegyet kapott és nem adta el gyorsan, hogy pénzhez jusson, gyakran részt vett a részvénycserékben, így ismerkedett meg a tőzsde világával. Kecskeméten elhangzott, hogy az akkor szocializálódott, esetleg még a rendszerváltás spekulációiban részt vett nemzedék ma már nem megfelelő, új befektetői réteg kéne a BÉT-re. Csakhogy az akkoriak még ma is ránéznek a pesti börzére, és ha ésszerűnek tartják, vesznek a hazai papírokból, míg az újabb generációkat már egész más hatások érik.
Ma, ha valaki megnyit egy befektetésekkel foglalkozó internetes oldalt, elárasztják a hirdetések, miszerint X vagy Y havi ennyi meg ennyi eurót keres. Az ember figyelmét felkeltik, és máris egy online platformon találjuk magunkat, sőt egy telefonos applikáción, ahol adhatjuk-vehetjük a devizákat, és az említett új generáció tagjai közül sokan elhiszik, hogy ezen pénzt tudnak keresni. Legtöbbjüket egy idő után keserű csalódás éri, és ekkor el is fordulnak a befektetések világától. A reklámozók apró betűvel odaírják, hogy bukni is lehet, sőt még befektetett pénzénél többet is bukhat a tisztelt befektető, de arról nem világosítja őket fel senki, hogy ez nem befektetés, hanem egy olyan játék, mint a kaszinó, ahol igen kevesen nyernek, sokan buknak, de a bank, ezesetben a platform-üzemeltető mindig csak nyer.
Részvény is akad bőven
Ha azonban a normál részvénybefektetések világánál maradunk, akkor is ezerszer annyi lehetősége van ma a befektetőnek a világban, mint itthon. Egy megfelelő elektronikus kereskedési platformon vásárolhat részvényeket, de index-határidőket és opciókat is köthet. Ami a sztorikat illet, sokkal inkább felfigyel ma már az átlagos hazai befektető is az Apple, Facebook vagy Tesla jellegű történetekre, nem is beszélve a sok kisebb részvényről, vagy az európai papírokról. Ha pedig ahhoz van kedve, mazsolázhat ázsiai vagy bármilyen egyéb részvény között. Semmivel sem nehezebb megvenni, mint egy magyar papírt.
Egyedi esetek
Egy nemzetállami tőzsde még akkor szokott különösen meglódulni, ha valamiért az egész világ felfigyel rá, mindenki a kis ország néhány papírját akarja, hisz azok mennek gyorsan. Ennek legjellegzetesebb formáját a ciprusi piacon láttuk az ezredfordulón, ma már épp a globalizált kereskedés miatt kisebb az esélye egy ilyen kialakulásának. Legutóbb az egyik legnagyobb piacon, a kínain láttunk lufifújást és annak pukkadását. A magyar tőzsdén, anélkül, hogy a tőzsdék egy kisebb-nagyobb csoportján ne futna végig a vásárlási őrület, önmagában nem lesz ilyen tőzsdeláz.
Sosem megy le a nap
A nyugati országokban már a globalizáció előtt is sok befektető túllátott a határokon, és azt kereste, hol vannak a legjobb lehetőségek. Ezt legstílusosabban André Kostolany fogalmazta meg, még a brókereknek telefonálós időszakban: a tőzsdén sosem nyugszik le a nap. Amikor az egyik bezár, valahol már nyitva egy másik, és mire ott délután lesz, már egy újabb kontinensen hajnalodik, legalábbis hétköznapokon.
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle. 
