4p
Nem túl jó a hangulat a részvénypiacokon, főleg a bankok esnek, mivel senki sem tudja, mi lesz Törökország sorsa és összeomlása esetén mennyire terjedhet szét a kár. Az amerikai technológiai papírok tartják magukat, meg Varsó, a BUX index az OTP és a Richter miatt esett. A forint kissé gyengébb lett.

Reggel az ázsiai tőzsdék csúnyán pirosba borultak, a japán Nikkei 225 index két százalékkal esett. Ez után Európában is alapvetően borongós volt a hangulat, kevés kivétellel estek az indexek. A német DAX fél, az EuroStoxx 50 0,4 százalékkal, a párizsi index stagnált.

Az USA-ban vegyes a kép, az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag minimális csökkenést, a Nasdaq Composite technológiai index hasonló, 1-2 ezrelékes emelkedést mutat kevéssel hat óra előtt.

Továbbra is csúnyán néznek ki a bankrészvények Európában és az USA-ban egyaránt, főleg a török válság továbbterjedésének veszélye miatt. A világ pénzügyi rendszerének szereplői ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz, attól tartanak, hogy ha nagy pénzügyi összeomlás jön Törökországban, akkor ez mindenütt éreztetni fogja hatását.

Nagyot esett az OTP

Itthon a BUX index 1,3 százalékkal esett, az európai átlagnál határozottan nagyobbat. A varsói tőzsde mutatója eközben emelkedni tudott 0,6 százalékot. A forint gyengült, a 323,70 forintos euró 50 fillérrel került többe, mint pénteken este.

A BUX-ot az OTP (10 020 forint, mínusz 2,2 százalék) és a Richter (5010 forint, mínusz 2,5 százalék) húzták le. A Mol kicsit javított a helyzeten, 0,3 százalékkal 2774-re erősödött. Az Opus is 2,8 százalékkal szánkázott le. Rosszul megy ma a gyógyszeriparnak Európában, ez sújthatta a Richtert.

További árfolyamok itt láthatók

Makacs törökök

A török jegybank délelőtt hozott egy-két intézkedést a török bankok segítésére, de a kamatokkal, amelyeket sok piaci szereplő szerint durván emelnie kéne, nem csinált semmit. Így a péntekihez hasonló, valamivel szolidabb mélyrepülés vette kezdetét, a líra ma is elveszítette értékének több mint hét százalékát. (A pénteki mintegy 14 százalék után.)

Másutt is láthatók a félelem jelei, az olasz kötvényhozam a napokban három százalékra ugrott, a biztonságosnak számító német kötvények hozama viszont alacsony, alig több 0,3 százaléknál. Érdekes módon az arany megint esett, 1200 dollár közelébe, pedig válság idejére szóló menekülő eszköznek számít.

Kicsi lett a mozgásterük

Mohamed A. El-Erian híres tőkepiaci guru, az Allianz-csoport vezető gazdasági tanácsadója a Bloomberg véleményrovatában azt írja, a török vezetők lehetőségei nagyon behatároltak. Egyre valószínűtlenebb, hogy Törökország kamatemelés, a költségvetési megszorítás, az IMF-kölcsön és valamiféle tőkemozgás-korlátozások kombinációja nélkül meg tudja úszni a jelenlegi helyzetet.

Elintézték a Bayert

A Bayer ma majdnem 11 százalékkal esett, miután a Glyphosat kapcsán elmarasztaló ítélet született a Monsanto ellen az USA-ban. Elon Musk újabb részleteket árult el a Tesla tőzsdei kivezetésének tervéről, hétvégén azt is megszellőztették, hogy a szaúdiak állami vagyonalapja esetleg részt venne ebben. Az autórészvény mégis 0,8 százalékkal esik.

Nagyot esett az olaj ára, 2,0-2,5 százalék körüli mértékben.

Bitcoin, te stabil

A bitcoin aránya a teljes kriptodeviza-piacon átlépte az 50 százalékot, sőt már 51,6 százalék. A vezető kriptó ugyanis ma csak minimális mértékben süllyedt, legnagyobb vetélytársa, az ether azonban hét százalékkal 300 dollár alá zuhant, éves mélypontra. Ez azért furcsa, mert a projekt agytrösztje, Vitalik Buterin épphogy az Ethereum-rendszer biztonságának javításáról szóló javaslattal állt elő.

Másutt arról ír a kriptó-sajtó, hogy bizony a híresen ingadozó árfolyamú bitcoin most stabilabb, mint a török líra, illetve értéke éves csúcsra ért a török pénzhez képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40550 40250 41390 -1,58% 40550 40600 14 440 046 990 HUF 2026-11-06 13:27:01
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4856 4868 2 298 508 996 HUF 2026-11-06 13:27:25
MTELEKOM 2926 2822 2930 +1,95% 2926 2932 1 120 768 718 HUF 2026-11-06 13:27:15
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12850 12880 1 009 872 460 HUF 2026-11-06 13:21:32
OPUS 207 200 208 +3,24% 205 207 51 700 830 HUF 2026-11-06 13:23:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG