3p
Ezúttal Ázsiában döntenek csúcsokat a tőzsdeindexek, de Európa is jól indult pénteken - itt kevésbé izgulnak azon a befektetők, sikerül-e megegyezni éjfélig az amerikai adósságplafonról, vagy leállnak a kormányzati intézmények. Az utolsó pillanatig mehet a huzavona, három éves mélypont körül mozog a dollár árfolyama.
A republikánus többségű képviselőház már elfogadta a kormányzati leállás elkerüléséhez szükséges módosításokat - de mi lesz a szenátusban? Paul Ryan, a képviselőház elnöke azt kéri a szentátustól, kövessék őket. Fotó: EPA / Shawn Thew

Csütörtökön kis gyengüléssel zártak az amerikai tőzsdeindexek, Ázsiában viszont pénteken újabb csúcsok születtek - első sorban azért, mert a kínai negyedéves GDP-növekedés a vártnál erősebb volt. 2018 eddig eltelt időszaka jó teljesítményt hozott a tőzsdéken - köszönhető ez annak, hogy a globális gazdaságról biztató adatok érkeznek, és a reálgazdaságról pozitív képet festenek a vállalati eredmények is. A világ már nem csak a száguldó amerikai tőzsde után loholva erősödik: a globális fundamentumok önmagukban is segítik a részvényárak emelkedését világszerte, vélik a szakértők.

Leáll az élet az Egyesült Államokban?

Nincsenek mára ígért piacmozgató események, makroadatok, de fél szemmel az amerikai szenátust figyelik a befektetők: a kérdés az, hogy az éjféli határidőig sikerül-e megegyezni és elfogadni legalább egy ideiglenes intézkedést az amerikai adósságplafon megemeléséről. Ha nem, akkor be kell fagyasztani a költségvetési kiadásokat (egész pontosan minden egyes további elköltött centhez engedélyt kell kérni), ami az amerikai kormányzati intézmények leállását jelentené. A republikánus-többségű képviselőház már elfogadott egy rövid távú intézkedést, ami február 16-ig biztosítaná a további finanszírozást, most a szenátus előtt áll a kérdés - itt viszont nincs meg a republikánusok többsége, így szokás szerint jó esély van arra, hogy az utolsó pillanatig megy majd a huzavona.

Ez nyomás alatt tartja a dollárt: az euróval szemben két napja gyengül, három éve nem látott mélypont közelében mozog egész héten az amerikai deviza:

Friss árfolyamok >>

A forint is gyengül az euróval szemben a tegnap délutáni megugrás után - igaz, nem nagy lendülettel. Míg tegnap 308 forint alatt is jegyezték az eurót, ma már hajszálra vagyunk a 309-es jegyzéstől.

A dollár gyengesége viszont a forinttal szemben is jól látszik, 2014 óta nem kellett ilyen keveset adni az amerikai devizáért, 252 forint alatt jár a jegyzés:

Friss árfolyamok >>

Európában összességében pozitív a hangulat, de nincsenek nagy elmozdulások. A frankfurti DAX fél százalék körüli emelkedésnél jár egy órával a kereskedés kezdete után, szinte hajszálra ugyanennyit erősödött a budapesti BUX is. Minden bluechip emelkedik, közülük a Mol és az OTP párosa kézen fogva vezeti a mezőnyt 0,6 százalékos erősödéssel. A forgalom nem túl acélos, a Mészáros-mezőny pedig kettészakadt: a legjobban teljesítő papírok között dobogós az Opus bő 2 százalékos erősödéssel (az első a Nordtelekom 4,3-mal), a nap vesztesei között viszont egyelőre ott a másik nagy Mészáros-papír, a Konzum, közel fél százalékos csökkenéssel.

Helyzetkép 10 órakor - friss árfolyamok >>

Az árupiacon az olaj ára ma is csökken, a WTI 63 dollár alatt is járt, innen korrigált vissza a jegyzés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG