3p
Az egyik amerikai brókercég javított ajánlásán az OTP-re és a Richterre, ennek nyomán az európai átlagnál jóval inkább drágultak részvényeink. A forint nagyot erősödött, a font mélyrepülésben, a nyertes a dollár is. A nemesfémek csúnyát estek, a Deutsche Bank megint tudott drágulni.

A szünnap után kinyitó német DAX indexnek nem volt sok lemaradása, amit be kellett volna hoznia, 1,1 százalékos emelkedése főleg az autógyártóknak volt köszönhető, de a bankok is emelkedtek. A Deutsche Bank körüli nyilatkozat- és prognózisáradat most a pozitív oldalra billentette a mérleget, a részvény 1,5 százalékkal drágult. A Commerzbank is majdnem ennyivel ment fel, ott felmerült a befektetési banki üzletág értékesítése. A francia index is 1,1, a brit 1,2 százalékkal emelkedett.

Itthon a BUX két százalékkal ment fel, az európai átlag mintegy kétszeresével, miután a JP Morgan az OTP-re és a Richterre is a korábbinál jóval magasabb ajánlást fogalmazott meg. Főleg az OTP-é feltűnő, 9670 forint a célár, a piaci árnál durván magasabb. A bankrészvény 3,2 százalékkal 7498 forintra, a gyógyszergyár papírja 2,5 százalékkal 5830-ra ment fel. A Mol 1,0 százalékkal 17 375-re, a Telekom egy forinttal 450-re drágult.

//privatbankar.hu/reszveny/realis-ertekeles-vagy-manipulacio-ha-elhisszuk-rafazhatunk-298855

A forint sokat erősödött, 306,70 volt az euró, 90 fillérrel több, mint tegnap késő este. A dollár is többet ért az euróhoz, a jenhez és a fonthoz képest egyaránt, valószínűleg azért, mert újabb Fed-vezetők tették le a voksukat a mielőbbi kamatemelés mellett. Az angol font egyébként azóta zuhan, hogy kitűzték a Brexit hivatalos eljárásának megindítási idejét, és „hard Brexitről” kezdtek el beszélni. A brit deviza 31 éves mélyponton van, még mélyebben, mint július elején.

Az USA tőzsdéin kevésbé jó a hangulat, talán az említett kamatemelési várakozások miatt. Az S&P 500 0,2 százalékos mínuszban, a Nasdaq indexe 0,1 százalékos pluszban van. A Netflix tegnap is szépen drágult, ma is enyhe pluszban van 102,70-en, mivel akvizíciós pletykák terjedtek el. Felmentek a bankrészvények, az Apple, inkább felfelé tartanak például a nyersanyagcégek.

Hatalmasat esik az arany, átszakította az 1300 dolláros határt és 1274 dollárnál tart, ami majdnem három százalékos esés. Az ezüst 17,96 dolláron áll, ami 4,6 százalékos zuhanás. Az aranybánya-részvényeket ábrázoló HUI index 7,5 százalékkal zuhant.

Az olaj jól tartja magát, bár az iráni kitermelésről szóló hírek lefelé húzták a nap elején, a kereslet is élénk, ez megtartja. A WTI 0,4 százalékos pluszban van 49,0 dolláron, a Brent 0,6

százalékos emelkedéssel 51,20 körül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG