5p
A naptári ősz beköszöntével az lehet érdekes, hogyan hathatnak a vasárnaptól érvényes új pótvámok az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelemre. De a Brexittel kapcsolatban is tisztulhat a ma még meglehetősen kusza kép. A szigetországiaknál az olaszok annyival már előrébb tartanak, hogy a héten megalakulhat az új kormányuk, más kérdés, hogy arra csak később derülhet fény, milyen intézkedések várhatók tőle.

Vegyesen szerepeltek a vezető tőzsdeindexek. Az amerikaiak közül a Dow Jones és az S&P 500-as hajszállal pluszban, a Nasdaq enyhe mínuszban búcsúztatta augusztust. Ma délelőtt pedig Ázsiában csak a kínai börzebarométer erősödött, az viszont masszívan, több mint egy százalékkal, ezzel szemben a japán és a hongkongi gyengült. A főbb európai tőzsdék – és Budapest is – viszont egységesen a pozitív tartományban nyitottak. Az olajárak gyakorlatilag stagnáltak, míg az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 55, addig a Brent típusú 58 dollár felett tanyázott. Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 1530 dollár felett kezdte a hetet. A forint euróval szembeni árfolyama a 331-es szint felett tartózkodik. De vajon mi mozgathatja a héten a piacokat?

1. Megalakulhat az olasz kormány

Legkésőbb szerdára felállhat Olaszország új kormánya - jelentette ki a kabinetalakítással megbízott Giuseppe Conte ügyvezető miniszterelnök egy vasárnapi sajtófesztiválon. Bizakodóan nyilatkozva az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós tárgyalásairól. Szerinte a két párt között „jó munkalégkör” uralkodik, annak ellenére, hogy a feleknek túl kell tenniük magukat az elmúlt évek ellenségeskedésein, s azon, hogy az M5S vezetője, Luigi Di Maio pénteken még azzal fenyegetőzött, megszakítja tárgyalásait a Nicola Zingaretti vezette PD-vel. Vasárnapi nyilatkozatában Conte Róma eddigi szigorú migrációs politikájának folytatását ígérte, s arra is kitért: azon dolgozik, hogy az új kabinet ne csak férfiakból álljon.

2. Elmérgesedhet a Brexit-saga

A konzervatív párti brit kormány egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések – BBC, Sky News – szerint ugyanis kizárná a tory frakcióból azokat az alsóházi képviselőket, akik szembefordulnak vele a brit EU-tagság megszűnésének ügyében várható szavazásokon. Erről részletesebben itt olvashatnak. A hírre az angol font tovább gyengült az euróval szemben, megközelítve a 0,9-es lélektani határt, az amerikai dollárral szemben viszont enyhén erősödött.

3. Új amerikai, kínai kereskedelmi pótvámok

A Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi vita újabb fordulóponthoz ért: szeptember 1-jétől életbe léptek a számos termékre kivetett újabb pótvámok. A 15 százalékos  amerikai sarc 112 milliárd dollárnyi kínai termékre vonatkozik, míg Peking első lépésként 5 és 10 százalék közötti pótvámot vetett ki vasárnaptól. A két ország között július végén volt utoljára egyeztetés kereskedelmi kérdésekben, Sanghajban, s ma még úgy áll, hogy a tárgyalások újabb fordulóját szeptemberben tartják, Washingtonban. A világ két legnagyobb gazdasága között dúló kereskedelmi háborúban az USA eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importcikkre vetett ki pótvámokat, amire válaszul Kína 110 milliárd dollár értékű amerikai árut sújtott különböző mértékű büntetővámokkal. Az új vámtarifák hatása az olajnál máris érződött, a befektetők a kereslet csökkenésétől és a konfliktus további eszkalálódásától tartanak – jegyzi meg az Equilor Befektetési Zrt. elemzése. Emiatt elsősorban a Brent típusú kőolaj jegyzése esett nagyot, így szűkült az árolló a hagyományosan olcsóbb észak-amerikaival szemben, ma reggel azonban – mint már említettük – mindketten már csak oldalaznak.

4. Kötött devizagazdálkodás Argentínában

A dél-amerikai ország kormánya felhatalmazta központi bankját a devizavásárlás korlátozására az év végéig a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának védelmében – derült ki az ország hivatalos lapjában vasárnap megjelent rendeletből. A Mauricio Macri elnök által aláírt jogszabály a nagyobb exportvállatokat arra kötelezi, hogy Argentínában váltsák be a devizatartalékaikat, s emellett mostantól ki kell kérniük a központi bank engedélyét, ha devizát akarnak vásárolni, illetve külföldi átutalásokat szeretnének indítani az ország fizetőképességének fenntartása érdekében. A korlátozások a magánszemélyeket is érintik, ők maximum havi tízezer dollár értékben vásárolhatnak devizát. A piacokat erősen felkavarta, hogy az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett augusztus 11-ei előválasztáson súlyos vereséget szenvedett a liberális gazdaságpolitikát követő köztársasági elnök, Macri a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fernández volt kormányfővel szemben. A pezó árfolyama nagyot zuhant a választási eredményt követően, mivel a piacok attól tartanak, hogy az ellenzéki jelölt ismét a már kudarcot vallott gazdaságpolitikát hozza vissza. Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága tavaly recesszióba süllyedt. Az éves infláció továbbra is nagyon magas, 40 százalékos, a munkanélküliségi ráta pedig 10,1 százalékra rúg.

5. Kikosarazták a Molt a Slovnaft kisbefektetői

A magyar regionális multi május 10-étől érvényes 84 eurós vételi ajánlatát ugyanis a szlovák olajfinomító meglehetősen kevés részvényese fogadta el, így a Mol mindössze 0,16 százalékponttal tudta növelni a részesedését, 98,72 százalékra. Így a teljes irányítás megszerzése végett a Molnak kiszorítási eljárást kell indítania, amelynek végén kivezetheti a Slovnaft részvényeit a szlovák tőzsdéről.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG