3p
Újabb rendkívüli kamatcsökkentést hajtott végre az amerikai jegybank, ezzel párhuzamosan óriási kötvényvásárlási programot is bejelentettek. A lépés hatását fokozhatja, hogy ezzel párhuzamosan a világ vezető jegybankjai összehangolt akció keretében pumpának olcsó hiteleket a piacra.

Az amerikai jegybank, a Fed 1 százalékpontos rendkívüli kamatvágást hajtott végre. A lépés mind időzítését, mind a mértékét tekintve figyelemre méltónak mondható, még akkor is, ha a piaci szereplők elkezdtek egy ilyen mértékű kamatcsökkentést árazni. A Fed 100 bázispontos csökkentését követően 0 és 0,25 százalék közötti sávba csökkentette irányadó kamatlábát. Bejelentette azt is, hogy mindaddig ebben a tartományban tartja majd a kamatot, amíg a vírus okozta válság el nem múlik.

További hírek a koronavírusról

A Fed a kamatcsökkentéssel egyidőben masszív mennyiségi könnyítési (QE) programot is végrehajt. Ennek keretében összesen 700 milliárd dollár értékben vásárolnak kötvényeket. A jegybank közleménye szerint az új QE program során 500 milliárd dollár amerikai állampapír és 200 milliárd dollár jelzálogalapú értékpapír felvásárlására kerülhet sor.

A meglepő lépés ugyanakkor nem győzte meg a piacokat, a határidős árfolyamok az éjféli nyitás után ismét óriási zuhanást valószínűsítenek a hétfői napra. Igaz, a csütörtöki rekord mértékű esés után pénteken hatalmas emelkedéssel fejezték be a napot a Wall Street legfontosabb mutatói. Más kérdés, hogy ha az éjszakai pesszimizmus kitart a délutáni nyitásig, akkor a pénteki nyereség jórészt el is tűnik. Hozzá kell tenni azt is, hogy a piaci szereplők pesszimizmusát minden bizonnyal erősítette, hogy mind Európában, mind az USA-ban tovább nőt a fertőzöttek száma. A betegség terjedése miatt pedig egyre több állam léptetett életbe részleges- vagy teljes beutazási tilalmat, sőt sok helyen kvázi leállt az élet mert a teljes lakosság számára karantént és kijárási tilalmat rendeltek el. Mindez pedig felerősíti annak a lehetőségét, hogy globális recesszió legyen.

A Fed lépésével párhuzamosan egyébként a világ nagy jegybankjai összehangolt akció keretében léptek. Ebben részt vesz az Európai Központi Bank, a kanadai, a brit, a japán és a svájci jegybank is. Ezek a központi bankok hétfőtől egységesen 25 bázisponttal mérséklik az amerikai dollárra vonatkozó likviditási csereügyletek árát (devizaswap), amivel az a céljuk, hogy likviditást biztosítsanak, s csökkentsék a feszültséget a pénzpiacokon, valamint kínálati oldalról segítsék a háztartások és a vállalkozások hitelhez jutását.

Az amerikaidollár-csereügyletek árának csökkentése következtében a világ pénzintézetei alacsonyabb áron vehetnek fel rövid lejáratú kölcsönöket amerikai fizetőeszközben, ami megkönnyíti, hogy dollárhoz jussanak, s így elősegíti a hitelezést, s remélhetőleg elkerülhető, hogy a mintegy tíz évvel ezelőtti globális gazdasági válsághoz hasonló szűkösség alakuljon ki a hitelpiacokon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG