5p
A héten a Fed ülése volt a leginkább várt esemény, ezen az amerikai jegybank a többség által várt negyed százalékos kamatcsökkentésről döntött. Volt olyan momentum az esemény kapcsán, ami ennél talán kisebb visszhangot kapott, de fontos hatással lehet a következő időszakra. Emellett több érdekes vállalati hír is napvilágot látott.

A záró árakat nézve szinte semmit sem változtak az amerikai tőzsdeindexek a keddi értékekhez képest. Az S&P 500 0,03 százalékos, a Dow pedig 0,1 százalékos pluszban, míg a Nasdaq 0,1 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Az ázsiai piacokon is mérsékelt mozgásokat láthattunk az éjszaka folyamán. Európában enyhe optimizmus jellemző, néhány tized százalékos pluszokat láthatunk a legfontosabb tőzsdeindexeknél, a BUX viszont fél százalékos gyengüléssel indította a napot.

Lássuk melyek a legfontosabb információk, amelyek a hét utolsó napjainak kereskedését befolyásolhatják.

1; Vágott a Fed, de megállhat a kamatcsökkentés

A Privátbankár szerda este részletes beszámolót közölt a Fed kamatvágása kapcsán, és megírtuk a jegybank elnökének Powellnek a legfontosabb kijelentéseit is. Dióhéjban a lényeg, hogy a Fed ugyan a várt 25 bázispontos vágást végrehajtotta, de a jegybank kommunikációja abba az irányba mutatott, hogy idén már nem szívesen csökkentenének tovább. Persze mindezt kategorikusan nem jelentették ki, sőt Powell azt hangsúlyozta, hogy amennyiben a gazdasági folyamatok indokolják, akkor akár kamatcsökkentéssel, akár eszközvásárlással hajlandó a Fed beavatkozni a gazdasági folyamatokba.

2; Odapörköltek Trumpnak

A tegnapi jegybanki döntés után Powell sajtótájékoztatójának kevésbé idézett része volt, amikor – nem az elnök egyszerű stílusában, hanem annál sokkal diplomatikusabban, de – keményen beszólt Donald Trumpnak.

Az eset előzménye, hogy a Fed ugyan egy független intézmény, ám Trump lépten-nyomon megpróbál nyomást gyakorolni rájuk, hogy milyen monetáris politikát folytatnak. Ráadásul időnként bűnbaknak próbálja az amerikai jegybankot beállítani, mert szerinte az intézkedéseik miatt az amerikai gazdasági növekedés a lehetségesnél lassabb, és a tőzsdeindexek is sokkal magasabban lehetnének egy ultralaza monetáris politika esetén.

Természetesen a Fed szerdai döntését sem hagyta az elnök kommentár nélkül, Trump azt írta, hogy a mostani döntés kevés és csalódást keltő, és megkérdőjelezte a jegybankárok hozzáértését is.

Powell a szerda esti sajtótájékoztatóján viszont azt hangoztatta, hogy a Fed mindent megtett, a mostani bizonytalanabb helyzet a politikai döntéshozók miatt alakult ki. Így most az ő feladatuk lesz, hogy az erőteljesebb gazdasági növekedés érdekében rendezzék a kereskedelmi feszültségeket.

„A kereskedelmi ügyek néha jobban máskor rosszabbul alakulnak, most itt az idő, hogy az illetékesek javítsák a helyzetet és ismét emelkedő pályára állítsák azt” - mondta Powell, utalva Trump sokszor kiszámíthatatlan kereskedelmi háborújára, amelyet elsősorban Kínával, de időnként új frontokat nyitva más országokkal is vív.

3; Kivárnak a japánok

Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön. A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa 7:2 arányban elfogadott döntésével mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, az eszközvásárlási program éves keretösszegét pedig 80 ezer milliárd jenen.

A jegybank kamatdöntés után kiadott közleménye szerint a legközelebbi, október végi ülésig összeállítják a legfrissebb GDP-növekedési és inflációs előrejelzést, és annak ismeretében döntenek a további irányvonalról. A közlemény szerint továbbra is "rendkívül alacsony szinten" tartják a kamatokat 2020 tavaszáig a 2 százalékos inflációs cél elérésének érdekében.

Elemzők szerint a jegybank nem nyúl majd a kamathoz, hanem azt jelenti be október végén, hogy a gazdaság élénkítése céljából növeli eszközvásárlási programjának éves keretösszegét. A japán gazdaság növekedési üteme 0,8 százalékra lassult a második negyedévben az első negyedévi 1 százalékról éves összevetésben. Az éves szintű maginfláció 0,6 százalék volt júliusban, az augusztusi adatot a napokban ismertetik.

4; Óriási saját részvényvásárlási program a Microsofttól

A Microsoft 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási program beindításáról döntött és 11 százalékkal megemelte a negyedéves osztalékot.

A cég igazgatótanácsa határozott a "legfeljebb" 40 milliárd dollár értékű saját részvény visszavásárlását célzó program elindításáról. A döntés értelmében nem jelölték meg, hogy meddig tart a program, azt bármikor leállíthatják. A Microsoft 2013-ban és 2016-ban is vásárolt fel saját részvényt.

Az igazgatótanács arról is határozott, hogy az előző negyedévhez képest 11 százalékkal (5 centtel), 51 centre emeli a negyedéves osztalék összegét. A Microsoft egyike annak a három amerikai cégnek az Amazon és az Apple mellett, amelyeknek a piaci tőkeértéke elérte az 1000 milliárd dollárt.

5; A DirecTV eladásán gondolkozik az AT&T

Az amerikai telekommunikációs cég meg nem erősített tervek szerint eladná a műholdas televíziós részlegét, illetve az opciók között szerepel, hogy a Dish Networkkel egyesülne a részleg, írta reggeli hírlevelében az Equilor. Ennek azonban versenytorzító hatása lehet, így kérdéses, hogy jóváhagynák e a hatóságok. A hír hatására az AT&T 1 százalékot emelkedett piaczárás után, míg a Dish 4 százalékot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG