4p
Az amerikaiak és kínaiak közötti adok-kapok mellett a vasárnapi európai parlamenti választások lehetnek piacmozgató tényezők a héten, de a menüt színesítheti az OECD kiadványa, amely egyebek mellett a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését is frissítheti.

A kereskedelmi tárgyalások lehetséges leállásának hírére egyöntetűen mínuszos múlt heti amerikai tőzsdei zárásokat követően nem volt meglepő, hogy hétfő reggel a kínai börzék is negatívan kezdtek, Ázsiában csupán a japán Nikkei index tudott enyhe pozitívumot felmutatni a szigetország vártnál jobb GDP-növekedése hatására. Európa – köztük a Budapesti Értéktőzsde – is iránykereséssel vágott neki május utolsó előtti teljes hetének. Az utóbbi napokban már az 1300 dolláros szintet tesztelő arany is visszafogottabb lett, az 1275-ös szint környékén tanyázott. Ezzel szemben az olaj enyhén erősödött – az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 63,6, a Brent típusú 73,2 dollárra. A forint az euróval szemben 326 környékén kezdte a hetet, amelynek befektetési szempontból érdekesebbnek tűnő fejleményeit, illetve a már napvilágot látott adatok várható hatásait az alábbiakban ecseteljük.

1. EP-választások

A felmérések alapján megerősödhetnek az euroszkeptikus pártok, amelyek nem támogatják a mélyebb európai integrációt, de a többséget nem szerzik meg – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Hozzátéve: várhatóan a mérsékelt-konzervatív pártokat tömörítő Néppártnak lehet a legnagyobb frakciója. A Privátbankár.hu részletes elemzését itt olvashatják.

2. Trump vs. Fed

Donald Trump még a korábbiaknál is erősebb nyomást helyezett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedre, mondván, ha kamatot csökkentene, akkor az Egyesült Államok megnyerné a kereskedelmi háborút. Az elnök olvasatában ugyanis ez esetben Kína hajlana a megállapodásra. Ám a paktumtól egyelőre még inkább távolodóban vannak a felek, miután a Google amerikai távközlési vállalat úgy döntött, elzárja a Huaweit az Android operációs rendszer frissítéseitől és az új verzióitól. Nem kizárt, hogy a kínaiak ellenlépéseket tesznek majd.

Ugyanakkor Robert Kaplan, az idén nem szavazó amerikai jegybankár úgy véli, a Fednek csak azután szabadna döntenie az esetleges monetáris lazításról, ha bizonyosságot kapna arról, hogy a globális növekedési aggodalmak megalapozottak.

3. Kétes értékű japán dübörgés

A távol-keleti szigetország gazdasága az első negyedévben a várakozásokat jóval meghaladva, 2,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Más kérdés, hogy emögött alapvetően az áll, a visszafogott belső kereslet miatt az import jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint az export. Mégsem lépne vissza Toshimitsu Motegi gazdasági miniszter szerint a forgalmi adó októberre tervezett, 8-ról 10 százalékra való emelésétől, mivel a fogyasztási adatok alapján nem lát okot az aggodalomra. Pedig a márciusi ipari termelési adatok sem bíztatóak, a februári 0,9 százalékos visszaesést követően ugyanis tovább, ezúttal 0,6 százalékkal csökkentek.

4. Mélyrepülésben a Ryanair

Miközben a WizzAir vasárnap ünnepelte elindulásának 15. évfordulóját, fapados versenytársa, a Ryanair éves szinten közel 40 százalékos első negyedéves profitcsökkenésről (885 millió euró, szemben a 2018-as 1,45 milliárdossal) számolt be, amit a túlzott kapacitás-bőséggel, illetve azzal indokolt, hogy a húsvéti ünnepi időszak az idén a második negyedévre esett. Személyi költségei 200 millió euróval emelkedtek, jó részét a pilóták 20 százalékos fizetésemelése miatt. A Ryanair előrejelzése szerint ebben az évben a profit változatlan szinten maradhat, bár a nyári időszakra több előzetes foglalás érkezett, mint korábban, a végső eredményt jelentősen befolyásolják még a későbbi foglalások, valamint a Brexit alakulása is (amellyel kapcsolatban új fejlemény, hogy Theresa May a Sunday Times-nak írt cikkében kilátásba helyezte, módosított javaslatot terjeszthet a brit parlament elé). Mindenesetre a piac hétfő reggel 5 százalékos árfolyamcsökkenéssel „díjazta” a Ryanair adatait.

5. Osztalékhozamnövelő gyengülés a Nyomdánál

Árbevétele és nyeresége is alacsonyabb lett az első negyedévben az előző év azonos időszakéhoz képest, alapvetően a magas bázis miatt, miután 2018. január-március között szép forgalmat ért el a biztonsági elemekkel ellátott parlamenti választási nyomtatványokkal. A mostani gyengébb gyorsjelentésre hétfő reggel 1,5 százalékkal, 1340 forintra esett az ANY Biztonsági Nyomda részvényeinek árfolyama, ami azonban jó beszállási pont lehet az osztalékra appellálóknak, hiszen a 81 forintos, július 15-én esedékes nyereségrészesedés kevesebb mint két hónap alatt 6 százalékos osztalékhozamot biztosít.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG