4p

Mind a német tőzsdén, mind Budapesten kereskedési hibával indult a nap, de a tőzsdei hangulat alapvetően pozitív Európában. Szerény plusszok jellemzőek több más börzén, miközben a forint kissé erősödik, a nemesfémek tovább drágulnak. Megindult az olaj is. Forrong a repülés-szektor.

Kereskedési szünettel indult a nap Frankfurtban és a hozzá műszakilag kapcsolódó budapesti parketten is. Úgy tűnik Frankfurtban már sikerült újra indulni, a német DAX index   szerény, 0,3 százalékos pluszban van negyed tizenegykor. Hasonló a kép Európa több kisebb országában is, de Párizsban van egy minimális csökkenés, Londonban pedig nullán áll a mutató.

Tegnap is nagyon szép pluszban végeztek az amerikai tőzsdeindexek, másfél-két százalékkal emelkedtek. A tőzsdék emelkedését minden bizonnyal visszafogja az, hogy Amerikában nagyon rossz a járványügyi helyzet. Ugyanakkor jött néhány biztató gazdasági adat, például az eurózóna gyáripari teljesítményéről. A német kiskereskedelmi eladások 13,9 százalékkal emelkedtek az FX Street szerint.

Frissítés 12:40: Újraindult a kereskedés?

A Budapesti Értéktőzsde az azonnali és a derivatív piac tőzsdei kereskedést a 2020. július 1-i tőzsdenapon 12 óra 20 perctől kezdődően visszaállítja – írta az intézmény. Ezen kívül döntött az azonnali piacon 2020.07.01-én 09:00 időpontot követően a kereskedés újraindításáig megszületett valamennyi kötés törléséről.

A BÉT honlapja és a BUX index azonban sokáig nem frissült. Az első részvény-árfolyamok az újrakezdés után, 12:40-től váltak láthatóvá. Az OTP 0,3 százalékos pluszban, 11 050 forinton, a Magyar Telekom csekély mínuszban áll. Mol és Richter-ár még nem érkezett.

Új csúcsokra tör az arany

Itthon a forint enyhén erősödik, 50 fillérrel 353,70 forintra süllyedt az euró ára. Az arany folytatja menetelését, újabb nyolc éves csúcsot ért el 1806 dollár körül. Az ezüst is tovább emelkedik, 18,8 közelében jár. Megindult az olaj, 2,3 százalékos pluszban van, ezzel az amerikai típusú WTI is átlépte a 40 dolláros szintet.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Tegnap a PKO elemzője 9710 forintról 9838 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárát, azonban az ajánlásukat vételről eladásira módosították. Az elemzők többsége továbbra is vételre ajánlja a papírt, a konszenzus 12 345 forint - írta a KBC Equitas reggeli hírlevele.

Anthony Fauci járványügyi szakértő szerint az USA-ban a fertőzések száma a jelenlegi napi mintegy negyvenezerről napi százezer fölé emelkedhet, ha az amerikaiak nem változtatnak a viselkedésükön – írta a Bloomberg.com.

Maszkot húzni, nem kocsmázni

Példának említette, hogy a bárokban ma is szorosan egymás mellett ülnek vagy vállt vállhoz vetve állnak az emberek. A fertőzések számának megugrása indokolttá tenné, hogy mindenki használjon maszkot. Eközben Donald Trump még mindig Kínának címzett kirohanásokkal foglalkozik. Az Egyesült Államokban már körülbelül a lakosság 40 százaléka számára felfüggesztették az “újranyitást”, leállították a korlátozások feloldását vagy visszaállították azokat. Dél-Koreában, Ausztráliában és Japánban pedig ismét nőnek az esetszámok.

Nagy változások a légiársaságoknál

A Ryanair vezére kijelentette, hogy szeretne sok munkahelyet megőrizni a cégnél. De ez csak akkor lehetséges, ha 20 százalékkal csökkentik a fizetéseket a legjobban fizetett munkakörökben, mint a pilótáknál. A rosszabbul fizetett utaskísérőknél csak öt százalék lenne a mérséklés. A másik verzió, hogy ezrek fogják elveszíteni az állásukat – mondta Michael O'Leary a brit BBC-nek.

Az Airbus gyár 15 ezer állást szüntet meg a koronavírus-járvány nyomán visszaesett repülőgép-keresletre hivatkozva. A szakszervezetek viszont azzal vádolják, hogy ürügyként használja fel a válságot a költségei csökkentésére – mondta az RBB berlini hírrádió. Az Easyjet elbocsátaná pilótái harmadát és bezárná három bázisát Nagy-Britanniában – írta a Bloomberg.

Indexek teljesítménye az első félévben, felülről lefelé: FANG+ (technológiai), Nasdaq 100 (technológiai), Shanghai Composite (Kína), S&P 500 (USA), Nikkei 225 (Japán), DAX 30 (Németország), Dow Jones Ipari (USA), FTSE 100 (Nagy-Britannia), WIG 20 (Lengyelország), FILL ETF (globális olajmultik alapja). (Tradingview.com)
Indexek teljesítménye az első félévben, felülről lefelé: FANG+ (technológiai), Nasdaq 100 (technológiai), Shanghai Composite (Kína), S&P 500 (USA), Nikkei 225 (Japán), DAX 30 (Németország), Dow Jones Ipari (USA), FTSE 100 (Nagy-Britannia), WIG 20 (Lengyelország), FILL ETF (globális olajmultik alapja). (Tradingview.com)

Bitcoint, normál tőzsdén?

Bitcon-ETP-t vezettek be a Deutsche Börse Xetra rendszerére. (Az ETP “tőzsdén kereskedett termék”, az ETF-hez hasonló, de ebben nem feltétlenül a mögöttes termék maga van, hanem sokszor csak származékos ügyletek – a szerk.) A kibocsátó a svájci 21Shares. Nemrég az ETC Group nevű londoni pénzügyi csoport is bevezetett egy hasonló ETP-terméket a Xetrára, Bitcoin Exchange Traded Crypto (BTCE) néven – írta a Coindesk.

A Xetrán egyébként már régóta vannak certifikátok is bitcoinra (Vontobel), a Nasdaq Nordic stockholmi piacon pedig egy tőzsdén kereskedett alap.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16805 16630 16890 +1,23% 16805 16815 2 363 393 130 HUF 2024-03-28 16:32:38
MOL 2976 2938 2980 +1,92% 2976 2978 860 974 236 HUF 2024-03-28 16:33:01
MTELEKOM 898 890 900 +0,90% 898 899 139 997 810 HUF 2024-03-28 16:32:30
RICHTER 9340 9280 9375 +0,81% 9305 9350 1 379 717 900 HUF 2024-03-28 16:33:56
OPUS 399 397 403 -0,50% 399 399 11 183 970 HUF 2024-03-28 16:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG