3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kirobbanó formában vannak ma az európai tőzsdék, paradox módon egy rossz hír miatt. De az amerikai társaik is szépen emelkednek, jött pár gyorsjelentés, és a kínaiak is szolgáltak jó hírekkel. Itthon a BUX kissé esett, de legalább lengyel, cseh barátaink is lemaradóak voltak. Fordulat a bitcoinnál?
(Fotó: Eidenpenz József)

Az európai tőzsdéknek ma furcsa módon egy rossz hír kedvezett, a ZEW konjunktúra-index gyenge lett, erre az euró gyengült a dollárhoz képest. Ez mindig jót tesz az európai exportőrök részvényeinek. Ezen kívül a kínai autópiac esetleges megnyitásáról volt szó a külföldi befektetők előtt, és a kínai növekedés is magas lett.

Kínában ráadásul csökkentették a bankok tartalékolási kötelezettségeit, így 200 milliárd dollárnyi friss likviditást pumpáltak a gazdaságba – derült ki a Marketwatch tudósításából. Így a német DAX 1,6 százalékkal, két hónapja nem látott szintre ugrott, de a francia index 0,8 és a brit 0,4 százalékos emelkedése is jelentős. Az élen a technológiai cégek és az autógyárak részvényei voltak.

Az USA-ban is a tech-szektor van az élen, a Nasdaq 1,6 százalékkal száguld, az S&P 500 is egy százalékos pluszban, a Dow Jones is 0,9 százalékkal megy fel. Az autóiparnak itt is jól megy. A Netflix gyorsjelentése után majdnem tíz százalékos pluszban, a Goldman Sachs jelentése után viszont esik. Az Amazon is majdnem négy százalékkal van feljebb.

Gyengébb a forint

A BUX index 0,4 százalékkal süllyedt ma, ami vegyes mozgásokat takar, a Mol 0,7 százalékkal felfelé, az OTP ugyanennyivel lefelé tartott. (2988, illetve 11 200 forint.) A Richter 1,2, a Telekom 0,8 százalékkal süllyedt. A forint gyengült, 310,50 az euró, de délután érintette a 311-et is.

A Tesla átmenetileg leállította a Model 3 gyártását, elismerve, hogy hibák voltak az összeszerelési folyamatban. Várhatóan 4-5 napon keresztül fognak az automatizálás javításán és a szűk keresztmetszetek megszüntetésén dolgozni. A rézvény 0,9 százalékkal esik.

Vége az adófizetésnek

Az olaj a kezdeti gyengélkedés után stagnálásba váltott, az arany is alig mozog.

A bitcoinnak nagyon jó hete volt a múlt heti, a tulajdonosok láthatnak némi fényt az alagút végén – írta a Bloomberg. A kriptodevizát eddig adózási okokból adták nagyon, de miután ma lejárt az április 17-i határidő az USA-ban, ez az ok megszűnt.

Az amerikai háztartások ugyanis állítólag 25 milliárd dollárnyi adót kell kifizessenek kriptodevizákra, ennek egy részét pedig csak eladásokból tudják finanszírozni. Ezt mondta a Fundstrat Global Advisors főnöke, Thomas Lee a CNBC-nek még április 4-én, és igaza lett abban, hogy ez után eladói nyomás következett.

Kriptózó bankok

Most shortzárásokról is írnak, vagyis amikor az esésre játszók zárják pozícióikat. További jó hír, hogy a londoni Barclay’s, első európai bankként, foglalkozik a gondolattal, hogy kriptodeviza-kereskedési renszert indítson ügyfeleinek. Az is lehet, hogy társulna a Goldman Sachs Group Inc rendszeréhez.

A bitcoin múlt héten 7000-ről 8300 dollárra ment fel, majdnem 19 százalékkal, ennek nagy részét fél óra alatt hozta össze. Ma 8100 dollár körül jár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35510 34980 36000 +0,03% 0 0 14 338 651 270 HUF 2026-03-13 17:09:54
MOL 3846 3818 3918 -1,94% 0 0 1 592 883 580 HUF 2026-03-13 17:05:08
MTELEKOM 2050 2000 2065 0,00% 0 0 1 291 363 965 HUF 2026-03-13 17:05:14
RICHTER 11880 11710 11940 +0,59% 0 0 1 685 851 300 HUF 2026-03-13 17:06:19
OPUS 514 507 516 +1,18% 0 0 49 051 212 HUF 2026-03-13 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni?
Eidenpenz József | 2026. március 13. 10:52
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem állt meg az olajdrágulás, érzik a tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 09:38
Újra 100 dollár felett az olaj. A BUX tartja magát, de nyugat-európai indexek gyengülnek péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru A forintot már az orosz olaj sem tudja megmenteni?
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 07:49
Az olajár máris csökkenni kezdett, de a forint gyengült csütörtök estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az olajár hozta lefelé az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 06:26
Komoly csökkenést hozott a csütörtök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG