4p
Komolyabb optimizmus terjedt el az európai tőzsdéken a reggeli komoly japán indexemelkedés után, Mario Draghi beszéde viszont egyes német bankok részvényeit mínuszba küldte. A dollár nagyot erősödött, az olaj kissé drágább lett, az arany viszont olcsóbb. Az OTP vezette a BUX emelkedését, pont 6000 forinton zárt. Erősödött a forint.
Görög bank. Megmentik?

Ahogy délelőtt beszámoltunk róla, a pocsék japán GDP-adat miatt újabb könnyítéseket, pénzinjekciót várnak a japán döntéshozóktól, ami csúcsra repítette, hét százalékkal növelte a Nikkei 225 index értékét. Főleg ez az optimizmus ragadt át az európai tőzsdékre is, de Kínában is hasonló volt a helyzet, rossz makroadatok nyomán újabb jegybanki beavatkozásokban reménykedtek az egyhetes újévi ünnep után. Az olaj szolid emelkedése is pozitív hatással volt.

Az európai indexek nap közben átlagosan három százalékos pluszban voltak, este az EuroStoxx 50 index 3,0, a német DAX 2,7, a brit mutató 2,2 százalékos emelkedéssel zárt. Az idén az európai bankrészvények sokat szenvedtek, a múlt héten napon belül tíz százalékos esés is előfordult, a Bloomberg szerint az olasz papírok év eleje óta majdnem 30 százalékot estek.

Draghi megerősített és cáfolt

Mario Draghi EKB-elnök az európai bankrendszerről is beszélt ma, szerinte egyrészt a krízis óta sokkal erősebbek lettek a bankok, másrészt viszont még sok tennivalójuk lenne. Megerősítette azt is, hogy az EKB figyeli a piacokat és lépni fog, ha szükséges. Cáfolta viszont, hogy az EKB rossz olasz banki követeléseket készülne vásárolni.

Ezek után egyes bankrészvények, mint a Deutsche Bank vagy a Commerzbank, 2-3 százalékos pluszból szerény mínuszba estek, mások, mint a Société Generale, az Erste vagy a Raiffeisen megmaradtak 3-4 százalékos emelkedésben. Az USA-ban az elnökök napja miatt a tőzsdék zárva vannak.

BUX 23 ezer, OTP 6000

Budapesten a BUX index 1,6 százalékkal 23 000 pont fölé emelkedett, az OTP vezetésével, amely 2,7 százalékkal ment fel és pont 6000 forinton zárt. A Mol 1,4 százalékkal 13 700 forintra emelkedett, a Richter 0,4, a Magyar Telekom 1,8 százalékkal drágult.

A forint erősödött, egész nap 310 forint alatt, ám 309 felett mozgott az euró ára. Este 309,40 volt az ára, majdnem egy egész forinttal a péntek délutáni alatt. A dollár komolyabban erősödött az euróhoz és a jenhez képest, 1,1140 dollár körül volt este egy euró, a Draghi-beszéd az euró árára is hathatott.

Drágább olaj, száguldó autógyárak

Az olaj egy százalék körüli emelkedést ért el nap közben, az Investing.com szerint makacsul tartják magukat a pletykák, hogy az OPEC-tagok mégiscsak hajlanának végre némi termelés-korlátozásra. Az arany és az ezüst viszont az optimista környezetben sokat visszaadott az utóbbi napok-hetek nyereségéből, 2-2,5 százalékos mínuszban vannak.

Az európai autógyártók részvényei újra száguldottak, a Volkswagen, a „népautó” elsőbbségi papírja 7,3, a Renault 7,7, a Fiat 4,4, a BMW 4,0 százalékkal ment fel. A német E.On energiakonszern 8,4 százalékos emelkedése mögött vélhetően Németország atomenergiával való szakítása áll. A nukleáris hulladékok kezelésével kapcsolatban vannak olyan tervek, amelyek nagy megtakarítást jelentenének a társaságnak.

Kilőttek a görög bankok

A görög index 7,4 százalékkal drágult, több, egyébként korábban a földbe döngölt görög bankrészvény 20-30 százalékkal lőtt ki. Az Ekathimerini.com tudósítása szerint a görög bankok nem teljesítő hiteleinek vállalatokhoz való kiszervezése jelenleg a Görögország és hitelezői közötti tárgyalások legfontosabb fejezetévé vált. Az álláspontok azonban egyelőre nem közeledtek egymáshoz.

A hitelezők a kiszervezés liberalizálását szeretnék elérni, a görög fél pedig ezt korlátozná az adósok, főleg kisvállalkozások védelme érdekében. Egy biztos: komolyan dolgoznak a végét járó görög bankrendszer talpra állításán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG