2p
Az olajon kívül az ipari fémek árfolyamát is visszavetették a koronavírus miatt jelentkező recessziós félelmek. A nyersanyagok árát tükröző index alacsony szinten van, a termékek alapvetően nem drágák. Lehet, hogy ez lesz a divat a részvények után? Hallgassa meg a TrendFM kollégánkkal készített beszélgetését.

Januárban nagyon nagyot esett az olaj ára, mintegy 15 százalékot, amire 1991 óta nem volt példa. Ennek fő oka az, hogy a koronavírus elterjedése kétségeket okozott a kínai és a globális gazdasági növekedéssel kapcsolatban egyaránt. Bár az elemzők többféle verziót is számításba vesznek, egy esetleges világjárványnak, az ebből adódó világméretű recessziónak már a lehetősége is árcsökkentő tényező a részvényárfolyamokban és az árupiaci termékek árában is – mondta el a TrendFM műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az MFor.hu újságírója.

A kőolaj ára előzőleg viszont meglehetősen nagyot emelkedett decemberben, illetve január elején, aminek részben az az oka, hogy az olajexportáló országok szervezete, az OPEC tavaly év végén jelentős erőfeszítéseket tett az árak fel tornázása érdekében. Másrészt az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség is akkoriban hágott csúcspontjára. Így tulajdonképpen volt honnét visszaesnie az árfolyamnak.

Más nyersanyagok árfolyama árfolyamában is ez a félelem tükröződik, a réz ára is nagyon alacsonyan van. Az arany és az ezüst viszont, amelyeket tavaly fedeztek fel a befektetők, idén kissé estek vagy nagyjából szinten maradtak. Kivéve a palládiumot, amelynek árfolyama az év elején még újabb és újabb rekordot döntött. Majd a koronavírus hatására meredek visszaesés következett. Ezt a fémet szinte kizárólag autók katalizátorárban használják fel, így a gazdasági növekedésre és az autókeresletre érzékeny elsősorban.

Teljesen másképp viselkedik a lítium, amelynek árfolyama 2011-2012 körül nagyot ugrott, később zuhant, majd ismét duplázódott és ismét leesett. Pontosabban nem is a lítium, amelyet nem lehet közvetlenül megvásárolni tőzsdén, hanem az ennek bányászatára és feldolgozására szakosodott társaságok részvényeit tömörítő LIT ETF (tőzsdei alap). Amelyben azonban akkumulátor-gyártók is vannak, mint például a Tesla, ezek az árfolyamot más okokból is jelentősen el tudják téríteni.

Az árupiacokról – nemesfémekről, kőolajról földgázról – nemrég itt írtunk.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:



Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45440 46000 -0,35% 0 0 13 071 525 890 HUF 2026-06-26 17:11:30
MOL 3668 3642 3716 +0,55% 0 0 1 923 481 766 HUF 2026-06-26 17:05:23
MTELEKOM 2678 2640 2706 -0,52% 0 0 1 723 872 378 HUF 2026-06-26 17:07:13
RICHTER 12260 12200 12360 +0,99% 0 0 1 888 171 720 HUF 2026-06-26 17:05:26
OPUS 353 350 364 +0,86% 0 0 18 442 781 HUF 2026-06-26 17:06:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
Részvény / Deviza / Áru Nem várt fordulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. 
Részvény / Deviza / Áru Döbbenet: a kriptó elintézheti, hogy éjjel-nappal ömöljön az arany és az olaj a befektetőkre
Czwick Dávid | 2026. június 26. 10:21
A klasszikus tőzsdei világ egyik utolsó bástyáját is kikezdi a kriptopiac és a nem hagyományos piacterek, brókerek előretörése. A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is próbál előremenekülni, de könnyedén saját ujjába haraphat. A kisbefektetők viszont izgatottan figyelnek, mert akár még több lehetőség és új termékek hullhatnak az ölükbe.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi rossz hangulatban szédeleg a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 09:24
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Ettől nem lesz boldog, nézze, mennyit ér most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 07:20
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG