3p
A keddi nagy esést Európában kis esés, az USA-ban szép emelkedés követte. A befektetők emésztették Draghi szavait, sokan úgy vélték, csak kommunikációs hiba történt. Az euró azonban tovább erősödött, és a kötvényhozamok is emelkedtek. Négyből három részvényünk esett, az euró/forint visszament 310 alá.
Mol-kút Balatonföldváron

Kedden részben azért estek a tőzsdeindexek, mert Mario Draghi európai jegybankelnök szavaiból a jegybanki lazaság közelgő végére következtettek a piaci szereplők. Valamint azért, mert az USA-ban elhalasztották az egészségbiztosítási reform tárgyalását. Ez utóbbi pedig olyan szempontból fontos, hogy ha Trump itt keresztül tudná végre vinni akaratát, akkor talán a többi, gazdaságélénkítő intézkedésre is sor kerülhetne. Mint például az adócsökkentések, amire a tőzsdék fél éve várnak. (Lásd Trump-rali.)

Olasz bankok az élen

Ma az első tényezőben annyi változás történt, hogy Draghi szavait a hírügynökségek pontosították, az elemzők újramagyarázták, és arra jutottak, hogy kommunikációs hiba történhetett. Talán mégsem a jegybanki élénkítő program közelgő végére akart velük utalni az elnök.

Ez arra volt elég, hogy a délelőtti nagyobb mínuszokat Európában estére kisebb mínuszokra mérsékeljék a tőzsdéken. A német index 0,1, a francia 0,2, a brit 0,6 százalékkal esett, az olasz bankok viszont szárnyaltak és húzták maguk után a milánói tőzsdét, az Unicredittel az élen.

Veszi magát az OTP

Az USA-ban nehéz eldönteni, miért lett a keddi csúnya mínuszból jókora plusz, de tény, hogy szépen magukhoz tértek az indexek. Este hat után az S&P 500 0,8, a Nasdaq 1,0, a Dow Jones 0,7 százalékos pluszban volt. Az emelkedést a bányavállalatok, olajcégek és a bakok vezették.

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal esett, valamivel az európai átlag alatt járt. A Mol 1,2 százalékkal 21 115-re, az OTP 0,9 százalékkal 9200-ra, a Telekom 0,4 százalékkal 470-re süllyedt. Pedig az OTP mostanában szorgalmasan vásárolja saját részvényeit. A Richter viszont 0,5 százalékkal 7149-re emelkedett. Holnap lehet utoljára Waberers-részvényeket jegyezni.

Olaj, arany, bitcoin fel

A dollár tovább gyengült az euróhoz képest, ez is nyomaszthatta az európai exportőröket, 1,1380 a keresztárfolyam. A forint és a többi kelet-európai deviza erősödött, itthon 309,50 volt egy euró, 60 fillérrel kevesebb a keddinél.

Az olaj a szokásos heti amerikai készletadat nyomán emelkedett, valamivel egy százalék feletti pluszban van. Enyhe pluszban az arany. A kötvénypiacokon megint inkább emelkedtek a hozamok.

A bitcoin és az ethereum több napos zuhanás után tíz százalék körüli pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG