5p
Az amerikai részvények várt árfolyam-ingadozását mutató VIX index eléggé megnyugodott az utóbbi időben, a részvénypiacokon nem aggódnak túlságosan a befektetők. Ilyenkor érdemesnek látszik VIX indexet vásárolni, de ha benne ragadunk, elolvadhat a tőkénk a költségeken. De mi lenne, ha nálunk keletkezne bevétel ezekből a költségekből?

(Fotó: 123rf.com)

Amerikai elnökválasztás, Trump-veszély ide, Brexit oda, közelgő olasz népszavazás amoda, sőt most már a Deutsche Bank helyzetével kapcsolatos félelmek ellenére is eléggé megnyugodtak a nemzetközi részvénypiacok a szeptemberi felbolydulás után. Ezt jelzi, legalábbis az USA részvényeire vonatkozóan a VIX index, amelyet félelem-indexnek is szoktak nevezni. Értéke ma délben 13,50 körül volt, amely meglehetősen alacsony értéknek számít. Augusztusban 11,3 körül is járt.

Az index azt jelzi, hogy a piaci szereplők mekkora elmozdulást várnak az S&P 500 részvényindextől, amely talán a legfontosabb mutató az amerikai részvénypiacon. (Az index az opciós árakból következő volatilitást méri, angol nyelvű leírása itt.)

Minél alacsonyabb, annál nyugodtabb a piac, minél magasabb, annál hektikusabb változások várhatóak. Mivel a lefelé irányuló változások többnyire hirtelenebbek és nagyobb mértékűek, a magas indexérték általában azt jelzi, hogy közelgő esést várnak, bár ez nem törvényszerű, előfordul fordítva is.

Többnyire egy sávban

Az index értéke elvileg 0 és 100 között lehet, a nulla azt jelentené, hogy a tőzsdeindextől nulla változást várnak a közeljövőben. A száz százalékhoz közeli érték pedig – elvileg – óriási, 90-100 százalékos árfolyammozgásokat jelezhet előre. (Azért csak elvileg, mert az is lehet, hogy valójában az opciók piacán annyira felborultak a kereslet-kínálati viszonyok, hogy nem reálisak az árfolyamok.)

Az index 2008-ban, a Lehman-válság idején 80 százalék fölé emelkedett, csendes, nyugodt, optimista időszakokban – mint amilyen ez év augusztusa, szeptember eleje is volt – 10-12 környékére szokott leesni. Általában elmondható, legalábbis az utóbbi 4-5 évben, hogy évente legalább 2-3 alkalommal 20 fölé emelkedik, és legalább párszor 12-13 környékére esik, ami jó spekulációs lehetőségnek látszik.

Amire spekulálni katasztrófa

A VIX index idén februárban, a részvénypiaci esés mélypontja körül 28, június végén, a Brexit-népszavazás miatt 26 pont környékére ugrott. Szeptember közepe táján is meglódult, akkor viszont 18 pont közelében megállt.

A VIX index emelkedésére spekulálni viszont a jelek szerint egy katasztrófa: annyira magasak a költségek, kamatköltségek, amelyekkel a bonyolult opciós stratégiát elő lehet állítani, illetve egy idő után meg lehet újítani, hogy az idő lesz a befektető legfőbb ellensége. Például az október 3-tól október 3-ig eltelt egy évben a VIX index értéke 35 százalékkal esett (20,90-ról 13,60-ra), a VXX jelzésű amerikai VIX-ETF (tőzsdén kereskedett alap) árfolyama viszont 65 százalékkal zuhant le.

Ha nem veheted meg, add el

A német tőzsdén forgó CZ34KN jelzésű, a Commerzbank által létrehozott faktor-certifikát ára ugyanezen időszakban 73 százalékkal zuhant. Hosszú távú grafikonja még csúnyábban fest. (A VIX-termékeken keletkező veszteségekről korábban már itt is írtunk.) A sort folytathatnánk, a VIX indexre számos ETF létezik, némelyik Európában is megvehető, ami adózásilag kedvezőbb. (Például ez itt, és ez itt.)

CZ34KN Commerzbank VIX long certifikát

A VIX vétele tehát életveszélyes, alaposan meg kell gondolni, és ha nem tudunk belőle gyorsan nyereséggel kiszállni, akkor alighanem veszteséggel is meg kell tenni. De ha nem érdemes valamit megvenni, mert szinte csak az eladók járnak jól vele, akkor nem lehet, hogy fel kéne csapni eladónak?

Még sohasem maradt fent

Úgy tűnik, hogy igen. Amint említettük, a VIX nemcsak rendszeresen vissza-visszapattan 11-13 pont környékéről, de a 20 feletti értékeket sem szokta pár hétnél tovább tartani. (A nagy kivétel 2008-2009. Egyébként a VIX mintha szépen előre jelezte volna a nagy pénzügyi válságot is, 2007 második és 2008 első felében is jobbára 20-30 pont között mozgott, amikor a tőzsdei esések még mérsékeltebbek voltak.)

Az egyik inverz, azaz a VIX index esésére játszó ETF, a XIV jelű („VelocityShares Daily Inverse VIX Short Term”) egy éves hozama például 45,8 százalék volt pluszban. Az egyik legkevésbé kockázatos – alacsony tőkeáttételű – német certifikát árfolyama 38,5 százalékkal emelkedett. Egy másiké pedig a február eleji kettő euróról majdnem pontosan négyre ment fel.

Szintetikus és toxikus

Amit a VIX-vevők elbuknak, annak jelentős részét a jelek szerint a VIX-eladók nyerik meg (más részét nyilván az értékpapírok kibocsátói és a mögöttes pozíciók finanszírozói). Azért az eladás sem csodaszer, jól érdemes megválasztani, hogyan tesszük, az eladásra szóló certifikátok például általában 25-45 pontos indexértéknél már kiütődnek. Az ETF emiatt biztonságosabb lehet.

Azt még érdemes hozzátenni, hogy ezek az eleve egy bonyolult és elvont termékre szóló, komplikált ETF-ek és certifikátok (warrantok) egyrészt szintetikusak, azaz a kívánt eredményt nem kézzel fogható eszközök megvásárlásával, hanem különböző származékos eszközökkel érik el.

Nem nagyon válságálló befektetés

Másrészt toxikusakká válhatnak, teljesen elúszhatnak, ha a pénzügyi rendszeren megint egy válság vonulna végig, mint 2008-2009-ben. Ha a különböző származékos ügyletek másik oldalon levő bankházak, befektetési társaságok, elszámolóházak egy része csődbe menne.

(Egyébként ez az üzletág ennél is bonyolultabb, a VIX-nek is vannak határidős árai sokféle határidőre, amelyek nagyban eltérhetnek az azonnalitól. Többféle határidőre is lehet kötni üzleteket, különböző ETF-ek valóban különböző időtávokat használnak. Az opciókat is vizsgálhattuk volna, a záróárak mellett a napi minimum-maximum is lényeges. Létezik német volatilitás-index is a DAX indexre.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG