5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A tőzsdék kezdenek magukhoz térni, a forint viszont nem, fontos amerikai inflációs adatokra vár a piac. Hatalmas céláremelés jött a Telekomra. Erősödtek az inflációs várakozások, de a recesszió réme is ólálkodik. Ingatlan vagy államkötvény érte meg jobban? Egy kiló aranyat vagy egy bitcoint választana?

Míg hétfőn nem volt valami jó hangulat a tőkepiacokon, kedden szépen magukhoz tértek az indexek Európában. A német DAX 0,3, a francia párja 0,1, a brit pedig kerek egy százalékkal ment fel késő délelőttig. Az amerikai határidős indexek is 0,2-0,5 százalékos emelkedést mutatnak. A kora délutáni, nagyon fontos amerikai inflációs adatokra vár a piac.

Budapesten a BUX index 0,6 százalékkal javít, már újra a 66 ezer pontos határt kerülgeti. Az OTP 0,7, a Mol 0,5, a Magyar Telekom 1,5, a 4iG 0,4 százalékkal megy fel, a Richter viszont 0,1-el süllyed. A forint továbbra is gyengélkedik, mintegy másfél százalékkal többe kerül az euró, mint hétfő este, ez pedig 396,20 forintot jelent. Az olaj 0,6 százalékkal drágul, az európai földgáz viszont 0,4 százalékkal olcsóbb lett.

Az OTP, a Mol és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP, a Mol és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Miért gyengül a forint?

Az ismételt forintgyengülés okát az Erste Befektetési Zrt. abban látja, hogy

kiszivárgott brüsszeli információk szerint a decemberben szabad utat kapott uniós forrásokat újfent blokkolhatják.

A héten szerdán jelenik meg az MNB előző ülésének jegyzőkönyve, amire érdemes lehet odafigyelni, mivel megtudhatjuk, hogy mekkora volt az egyetértés a tanácstagok között a döntést illetően – teszik hozzá.

Hatalmas céláremelés a Telekomra

A Raiffeisen elemzője hétfőn 1200 forintra emelte a Magyar Telekomra vonatkozó 12 havi célárát, ez jelentős változás a korábbi 820 forintos célárhoz képest. A Bloomberg adatbázisa alapján kizárólag vételi ajánlásokat lehet látni, a konszenzusos célár pedig már 1029 forint – írta a K&H Értékpapír. A részvény jelenleg 890 forint.

Árfolyam

Újra itt az infláció mumusa?

Az Egyesült Államokban magyar idő szerint 13:30-kor (vagyis cikkünk megjelenése után nem sokkal) teszik közzé a februári inflációs adatokat, ami nagyban befolyásolhatja a délutáni kereskedést mind a deviza-, mind a részvénypiacon – írja az Equilor Befektetési Zrt. A várakozások alapján havi bázison 0,4 százalékos lehetett az infláció, éves bázison pedig 3,1 százalékon stagnálhatott. A maginfláció 3,9 százalékról 3,7 százalékra csökkenhetett.

A New York-i Fed tegnap tette közzé az inflációs várakozásokról szóló jelentését, az egyéves várakozások három százalékon maradtak, ám a hároméves várakozások 2,4 százalékról 2,7 százalékra, az ötévesek 2,5 százalékról 2,9 százalékra emelkedtek.

Ez erős figyelmeztetés lehet a jegybanknak.

A Fed ugyanis mindenképpen szeretné elkerülni, hogy a hosszú távú inflációs várakozások ismét felépüljenek. A határidős árazások alapján továbbra is június 12-re várható az első kamatvágás – írja a brókercég.

De a recesszió réme is ólálkodik

Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója arról beszélt, hogy hiába erős jelenleg az amerikai gazdaság, továbbra sem tartja kizártnak, hogy recesszió jöhet – írta az Erste Befektetési Zrt. Marko Kolanovic, a bank stratégája pedig azt javasolja a befektetőknek, hogy maradjanak óvatosak, mivel a részvénypiaci rali a megtorpanás jeleit mutatja.

Úgy véli, hogy a piac figyelmen kívül hagyja a geopolitikai és politikai kockázatokat. Emellett az infláció felerősödésére is van esély, miközben a vállalatok értékeltsége túl magasra emelkedett.

A bitcoin a nyolcadik legnagyobb a világon

Míg hétfőn a bitcoin újabb történelmi csúcsot ért el (72 800 dollár körül), kedden némi visszaesés tapasztalható. A legutóbbi ára 72 ezer felett volt pár dollárral. Ha a bitcoint a hagyományos befektetési eszközökkel hasonlítjuk össze kapitalizáció (piaci áron számolt összérték) alapján, akkor a nyolcadik lenne a sorban az arany és néhány óriásvállalat mögött – ábrázolta a Cryptorank. Az ezüstöt már megelőzte.

Nyersanyagok, nagyvállalatok és a bitcoin piaci kapitalizációja. Forrás: Cryptorank.io, Telegram
Nyersanyagok, nagyvállalatok és a bitcoin piaci kapitalizációja. Forrás: Cryptorank.io, Telegram

Egy kiló aranyat, vagy egy bitcoint választanál?

Egy másik érdekesség, hogy egy bitcoin értéke ezzel ismét – 2021 óta először – meghaladja egy kiló aranyét. (Egy uncia ugyanis mintegy 31,1 gramm, így egy kilogram=32.15 uncia. Egy kiló arany 2183 dolláros árfolyamon így majdnem pontosan 70 ezer dollár.)

Egy kiló arany (sárgával) és egy bitcoin értéke dollárban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Egy kiló arany (sárgával) és egy bitcoin értéke dollárban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Jön az igazi kriptós kártya?

A MetaMask egy Mastercard-bankkártyát tesztel, amely állítása szerint az első, teljesen a blokkláncra épülő kártya lesz, a Baanx cég bocsátaná ki. Lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kriptovalutát költsenek “a mindennapi vásárlások során, mindenhol, ahol kártyát elfogadnak” – írta a CoinDesk marketinganyagokra hivatkozva.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A MetaMask több mint 30 millió havi aktív felhasználóval a legelterjedtebb Ethereum-kompatibilis kriptópénztárca, míg a Mastercard a hagyományos pénzügyi rendszerben tölt be kulcsfontosságú szerepet kártyahálózatával.

Ingatlan, vagy államkötvény?

Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelõ portfóliókezelője szerint 2021 végén volt az a pillanat, amikor minden azt jelezte, hogy a következő két-három évben rossz lesz az ingatlanbefektetés.

Ha 2021 végétől 2024 végéig megnézünk egy átlagos ingatlanár-indexet, nem nagyon találkozunk emelkedéssel. Mindeközben magyar államkötvényben – kockázatmentesen – három év alatt 40 százalékot lehet megkeresni.

Mindezek ellenére, ha kimegyünk az utcára és megkérdezünk tíz embert, hogy ha kapnának 50 millió forintot, mibe fektetnék, heten vagy nyolcan kapásból azt a toposszal válaszolnának, hogy ingatlanba. 

Ez az egyetlen, amit hosszú távon el tudnak képzelni, és már a nagyapjuk is lakásba fektetett.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36460 36390 37490 +0,25% 0 0 10 712 150 650 HUF 2026-03-18 17:05:07
MOL 3762 3744 3840 -1,26% 0 0 4 311 078 342 HUF 2026-03-18 17:11:29
MTELEKOM 2025 2020 2090 -1,22% 0 0 965 543 030 HUF 2026-03-18 17:05:50
RICHTER 11880 11720 12000 +0,34% 0 0 1 994 202 770 HUF 2026-03-18 17:07:45
OPUS 500 500 510 +0,20% 0 0 71 362 936 HUF 2026-03-18 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG