Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
5p

Ma inkább esnek a részvénypiacok, de tegnap pár pont hiányzott csak az új BUX-rekordhoz. A forint erősödik, a bitcoin drágul. Megőrülnek egy kriptovalutáért, amely tavaly senkinek sem kellett. Tartósan magasan maradhat a magyar infláció egy nemzetközi szervezet szerint.

Inkább lefelé mutat az irányjelző az európai tőzsdéken, a német és az olasz index emelkedik ugyan, de Párizs, London és több másik esik. Tegnap az USA-ban már csak minimális emelkedésre futotta, a vártnál jobb amerikai inflációs adat hatása így eléggé gyorsan kifújni látszik. Egy amerikai jegybankár is rontotta a hangulatot, amikor arról beszélt, hogy még “nem szabad lefújni a kamatemelési ciklust”.

A befektetők lélegzetvisszafojtva figyelték az amerikai-kínai csúcstalálkozót, de az udvarias szavakon túl nem sok történt, Tajvan ügyében állítólag nem sikerült előrelépést elérni. Míg a hét elején a vártnál jobb ipari és kiskereskedelmi adatok érkeztek az ázsiai óriástól, ma az új lakások árai már elszomorító képet mutattak, ugyanis negyedik hónapja folytatták esésüket.

Erősebb a devizánk

A BUX index fél százalékos mínuszban van, az OTP is ennyivel esik. A Mol 0,9, a Richter 0,2 százalékkal olcsóbb, a Telekom 0,3 százalékkal javítani tud.

Árfolyam

A forint erősödget, az euró 376,20 forint, míg szerdán inkább 377,0-377,50 volt a jellemző. A földgáz, a kőolaj és a dollár ma alig változnak.

Mi mozgatja most a forintot?

A figyelem egyre inkább a jövő heti jegybanki kamatdöntésre irányul, ahol várhatóan az októberi 75 pontos lépésközzel halad tovább a kamatcsökkentés – írta az Erste Befektetési Zrt. Ezzel kapcsolatban fontos lehet Kuti Zsolt jegybankár nyilatkozata, amely szerint “a jegybanknak nem szabad sietnie a kamatvágásokkal”.

Tegnap az Európai Bizottság nyilatkozott “a magyar ügyben”, amely bár lát előrelépéseket, továbbra is számos területen vár még változtatásokat. Fontos hazai adat nem jön már a héten, így a nemzetközi események lehetnek meghatározók a forint piacán.

Lásd még: Varga Mihály üzent Brüsszelnek: minden ok a magyar gazdasággal (Mfor.hu)

Majdnem csúcsot döntött a BUX index

Szabad szemmel nehéz megmondani, hogy tegnap a BUX index csütörtökön csúcsra ért-e, ki kell hozzá nagyítani a grafikonokat. A részletes adatok alapján a BUX index szeptember 15-én 58 020 ponton zárt, november 15-én pedig 58 011 ponton. A napi maximum pedig szeptember közepén 58 180 pont volt, tegnap csak 58 118. Így egy pici hiányzott tehát az új rekordhoz. De nem sok.

A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Céláremelés a Telekomra

A Santander 619 forintról 711 forintra emelte a Magyar Telekomra vonatkozó célárfolyamát, az ajánlása továbbra is felülteljesítés – írta az Equilor Befektetési Zrt. A cég gyorsjelentéséről itt írtunk:

Tartósan magas marad az infláció?

Az Európai Bizottság “tartósan fennmaradó inflációra” számít az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Magyarországgal kapcsolatban azt írták elemzésükben, hogy az alacsonyabb nyersanyagárak és az enyhülő finanszírozási feltételek 2024-ben és 2025-ben fokozatos gazdasági fellendülést támogatnak.

Az infláció visszaszorulóban van a magas szintekről, de az élénk bérnövekedés várhatóan fenntartja a mögöttes árnyomást.

Az infláció idén 17,2 százalékos, jövőre 5,2 százalékos, 2025-ben 4,1 százalékos lehet. (Nyilván az éves átlagos infláció – a szerk.)

Megőrülnek ezért a kriptóért

Újabb lendületet vett a bitcoin szerdán, ismét átlépte a 37 500 dollárt, megközelítve éves csúcsát. Ezzel már 125 százalékos emelkedésnél tart idén. Igazán nagyot azonban a solana (SOL) emelkedett 2023-ban, 550 százalékkal, azaz hat és félszeresére.

Erről az érméről tudni kell, hogy a tavaly ősszel botrányos körülmények között bedőlt FTX-hez erősen kapcsolódott, és több becsődölt cégnek is sok volt belőle. Ez tavaly hatalmas nyomás alá helyezte az árat. A kisbefektetők azonban kedvelik, például mert a tranzakciók olcsók és gyorsak a blokkláncon.

A bitcoin és a solana. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és a solana. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A Grayscale cég Solana Trust (GSOL) nevű befektetési társasága 869 százalékos prémiummal forog a piacon a mögöttes eszközök értékéhez képest, miután e kriptopénz iránt annyira megnőtt az intézményi befektetői érdeklődés – írja a Coindesk. A CoinGlass adatai szerint a részvények ára szeptember eleje óta 653 százalékkal ment fel, míg a SOL érme 19 dollárról 58 dollárra, nagyjából háromszorosára.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Disney NFT-piacteret indít

“Disney Pinnacles” néven a Dapper Labs-szel (az NBA Top Shot és a CryptoKitties készítőjével) együttműködve NFT kereskedési platformot hoz létre a szórakoztatóipar óriása. Ez a Flow blokkláncra fog épülni és mobilbarát lesz. Egyfajta “digitális kitűzőket” hoznak rajta létre, amelyeket a felhasználók megvásárolhatnak és kereskedhetnek velük.

Hasonlóak lesznek a Disney hagyományos, fizikai formájú kitűzőihez, amelyeket 1999-ben adtak ki először, és nagy rajongótáboruk van. A digitális kitűzők olyan híres Disney-figurákat ábrázolnak majd, mint Buzz Lightyear, Woody, Darth Vader és más szereplők a Pixar és a Star Wars világából.

Közzétette stratégiáját a Waberer’s

Bemutatta frissített stratégiáját a Waberer’s Csoport, amelyben azzal számol, hogy 2027-re “a közép- és kelet-európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává válik”. Árbevétele és EBIT (üzemi) eredménye a tavalyinak közel duplájára emelkedne.

A jelentős növekedést további beruházásokkal, akvizíciókkal, infrastruktúrafejlesztéssel, tevékenységének diverzifikációjával, szolgáltatásai között pedig a hozzáadott érték növelésével tervezi elérni.

Kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatósági szempontokra, miközben fokozni kívánja tőkepiaci aktivitását – ígérik.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29940 29820 30360 -0,53% 0 0 9 599 328 700 HUF 2025-09-08 17:07:24
MOL 2880 2880 2920 -0,69% 0 0 611 529 576 HUF 2025-09-08 17:07:37
MTELEKOM 1882 1882 1918 -0,84% 0 0 470 294 774 HUF 2025-09-08 17:05:05
RICHTER 10380 10270 10410 +1,07% 0 0 914 013 670 HUF 2025-09-08 17:05:05
OPUS 559 549 566 +0,18% 0 0 87 450 158 HUF 2025-09-08 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forinttal és az euróval szemben is tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:41
Két éve nem volt ilyen: 333-mal kezdődik a dollár-forint árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Közeleg a Fed ülése, emelkedtek az amerikai tőzsdei mutatók
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:16
A Nasdaq emelkedett a legnagyobb mértékben, de a Dow Jones és az S&P 500 is jól zárta a hétfőt.
Részvény / Deviza / Áru Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
Részvény / Deviza / Áru Optimistán indult a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:00
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kavarja vagy nem kavarja? Trumpék újabb kriptós milliárdjai
Eidenpenz József | 2025. szeptember 8. 15:11
A Trump-család újabb és újabb kriptós befektetésekben tűnik fel, szaporodnak a milliárdjai, de egyben újabb és újabb botrányok törnek ki körülöttük. Persze mások sem szentek – vajon okos dolog megpróbálni átverni az Egyesült Államok elnökét?
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt legény a gáton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól állnak a részvények, emelkedik a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkednek a tőzsdék, a Rába és a 4iG a nap nyertese
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:34
Minden emelkedik, ab Rába és a 4iG lehet a nap nyertese.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indította a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 07:46
  Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG