4p

Miután a nagy költségvetési gazdaságsegítő csomag egy időre lekerült a napirendről Amerikában, kisebb, célzott támogatásokra terelődött a szó, és ez jókedvre derítette a tőzsdei befektetőket. Másfél százalék körüli pluszban vannak az amerikai indexek, Európára viszont inkább a stagnálás volt jellemző. A BUX kissé esett, főleg a Mol húzta le. Erősödött viszont a forint. Az olaj ára még a felerősödő hurrikánveszély ellenére is esett.

Miután Donald Trump tweetjei nem kis riadalmat okoztak a piacokon előző este, szerdán eléggé hamar meg is nyugodtak, sőt erőteljes emelkedésbe mentek át az amerikai tőzsdemutatók. Az S&P 500 1,3, a technológiai részvények Nasdaq 100 indexe pedig 1,5 százalékkal emelkedik. Európában inkább stagnálás történt, a német index 0,2 százalékkal felfelé, a francia 0,3 százalékkal lefelé ment, a londoni pedig stagnált.

Itthon a BUX index 0,3 százalékkal süllyedt, elsősorban a Mol húzta le, amely 1,9 százalékkal esett. Az OTP 0,8 százalékkal felfelé, a Richter ugyanennyivel lefelé mozdult el. Nagyot emelkedett a CIG Pannonia, nyolc százalékkal. A forint erősödött, 358,90 az euró, 1,60 forinttal van a tegnap esti szint alatt. A dollár kissé gyengült, a kőolaj három százalék körüli mínuszban van.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A piacok állítólag azért lettek optimisták, mert miután a Donald Trump megszakította a tárgyalásokat a tervezett nagyobb gazdaságsegítő csomagról, kisebb, célzott támogatásokra tett ígéretet. Segítséget kaphat például a légiipar, a kisvállalkozások munkavállalói. Magyar idő szerint este nyolckor a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét teszik majd közzé, amelyben főleg az inflációra vonatkozó előrejelzéseket fogják figyelemmel követni a befektetők.

Merre tovább, forint?

Beszűkült a forint, hamarosan eldőlhet a további irány az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

Fontos szintek közé szorult be a jegyzés, felül a 361-362-es tartomány képez fontos ellenállást, míg alul a 357-358-as sáv támaszt. Az indikátorok lefelé mutatnak. A volatilitás magas maradhat, a holnap esedékes jegybanki betéti tender feltételei akár nagyobb mozgást is hozhatnak.

Miért gyenge az olaj?

A Reuters/Ipsos felmérése szerint Joe Biden elnökjelölt növelte előnyét Donald Trumppal szemben, de egyes fontos “csatatér-államokban” még szoros a verseny. Nemsokára az alelnök-jelöltek is televíziós vitát fognak rendezni.

Az olaj, amely tegnap is nagyot esett a gazdaságösztönző csomagról szóló tárgyalások leállítása után, annak ellenére süllyed tovább, hogy a Delta hurrikán, egy 4-es kategóriájú vihar kavarog a Mexikói-öbölben. A termelés emiatt csökkenhet és ez némi támogatást adhat az olajáraknak. A készletadatok is valamivel jobbak lettek a vártnál, 470 ezer hordóval nőttek az előre jelzett 882 ezer helyett.

Olajkút (Pixabay)
Olajkút (Pixabay)

Online kontra value

Az amerikai részvénypiac 11 főbb szektorát elemzi a KBC Equitas.

A részvénypiacon az indexek szintjén látható mozgások kellően elfedik a valóságot. Miközben az amerikai indexek éves szinten csak kis elmozdulást mutatnak, addig a szektorok közötti különbségek miatt sokkal több az izgalom. A technológiai részvények továbbra is vezetik a listát, de több szektor is látványosan feljött. A „value” részvények közben egyre olcsóbbak, de a befektetők látszólag az online és a stabilabb mérleggel rendelkező cégeket preferálják. Így az esetleges fordulat időzítése nem tűnik egyszerű feladatnak az abban reménykedő befektetők számára – írja a brókercég.

Rossz idők jöhetnek a netes óriásokra

Az amerikai képviselőház törvényhozói elítélik a Big Tech cégek „monopóliumhatalmát” és elengedhetetlennek tartják azok szétdarabolását. A régóta várt és most kiadott jelentésük az Apple, az Amazon, a Google és a Facebook mihamarabbi ellenőrzését és átszervezését, valamint a monopóliumellenes törvények reformját javasolja – írtuk délután.

A részvények árfolyamára ez nem hatott különösebben, az Amazon és az Apple felfelé, a Facebook és az Alphabet lefelé mozdult el. A jelentés célja, várható tartalma már jóval korábban kiszivárgott.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG