11p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kevés olyan dolog lehet a világon, amely nehezebben jelezhető előre, mint a kriptodeviza-szektor, ahol az árfolyamok meredek ugrálását tavaly durva csődsorozat is súlyosbította. Ám az élet nem állt meg, az ágazat ennek ellenére folytathatja előretörését, ha lassabban is.

Év végén és év elején sok jóslat lát napvilágot a befektetési piacokon, amelyek a következő év tendenciáit, a várható jó vagy rossz befektetéseket foglalják össze. Most erre az évre ez eléggé nehéz volt, mivel sok rendkívüli esemény történt tavaly, gondoljunk csak az orosz ukrán háborúra vagy az európai gázárak robbanásszerű emelkedésére.

Az infláció sok éve nem látott szinten van, amit példátlan kamatemelési hullám követett, illetve követ. A koronavírus-járványnak sincsen teljesen vége, most épp Kínában tombol, úgyhogy rengeteg a kérdőjel.

Nem az árfolyam a lényeg, hanem a használat?

A kriptodeviza-piac rendkívül változékonynak és hektikusnak számított eddig is. A legtöbb kriptodeviza-szakember nem is az árfolyamokat próbálja előrejelezni – bár épp ez érdekelné a legjobban az átlagembert –, sőt még azt sem feltétlenül, hogy felfelé vagy lefelé mennek-e. Inkább azzal foglalkoznak, hogy a mára már hatalmasra és sokrétűvé duzzadt kriptovaluta-szektor alszektorai és határterületei, felhasználási lehetőségei hogyan fejlődnek.

A bitcoin nagyon hosszú távon. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin nagyon hosszú távon. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Hogyan szivárognak be a hétköznapokba, vagy legalább az informatikai világba. Ami többek között abból is eredhet, hogy milyen hatalmas pénzeket öltek bele különböző fejlesztésekbe, programozói munkába eddig, és az új termékeket ma is erősen marketingelik.

Profi elemzőműhelyek és team-ek

Az előrejelzéseket készítők közül sokan pedig nem holmi magányos fantaszták vagy önjelölt guruk, vannak közöttük egész team-ek, megjelentek a kriptodeviza-elemző csapatok, vállalatok. Vagy a ma már szintén külön műfajt képviselő kriptodeviza-sajtó komoly, sok jól képzett elemző szakemberből álló szerkesztőségei.

Csődhullám után szabályozási hullám

Milyen témák fogják uralni a kriptodeviza szektort 2023-ban? – teszi fel a kérdést a Bitcoint Magazine cikke. A szerző biztos abban, hogy komoly kísérletek történnek majd a szektor szabályozására a tavalyi csőd- és botrányhullám után. Már most is arra kötelezik a tőzsdéket és más kriptodeviza-szolgáltatókat, hogy minden eddiginél több információt őrizzenek meg az ügyféltranzakciókról. (Így tesz például a Financial Action Task Force’s /FATF/ nevű amerikai szervezet.)

Politikusok, mint Elizabeth Warren szenátor bírálják a szektort és szigorú szabályozásra törekszenek. A szerző azonban emlékeztet arra, hogy korábban még az olyan hangszolgáltatásokat is kritizálták és tiltották volna a politikusok, mint a Skype, amelyeket ma már ők is előszeretettel használnak. Hasonló történhet a kriptovalutákkal is, amelyeket egyes országok már elismertek törvényes fizetőeszközként.

A CBDC és a magánszféra

Szintén az államok törekvése, hogy haladjanak a CBDC-k, azaz a jegybanki digitális fizetőeszközök kifejlesztése terén.

Egyes jóléti államokban a kormányok majd azt mondhatják, hogy kaptok anyagi támogatást, fizetési csekket, de csak CBDC-ben.

Ezzel rákényszeríthetik a polgárokat az új digitális fizetőeszköz alkalmazására. Sok kriptodeviza-rajongó szerint azonban a CBDC kifejezetten fenyegeti a pénzügyi szabadságot és a magánszférát, mert minden lépésünknek digitális lábnyoma marad, visszakereshető, ellenőrizhető. (Lásd a kínai szuperfelügyelő államot.) Sajnos az átlagemberek többsége viszont ezt nem látja vagy nem érdekli.

A bitcoin nagyon hosszú távon, logaritmusos skálán. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin nagyon hosszú távon, logaritmusos skálán. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Hogyan tároljuk a kriptónkat?

Tavaly nagyon sokan megégették magukat sokféle úgynevezett centralizált szolgáltatónál, mint a kriptotőzsdék (CEX-ek) és kriptodeviza-befektetési, hitelezési platformok (CEL-ek), elúszott a vagyonuk a csődök során. Így az idén előtérbe kerülhetnek az úgynevezett nem bizományosi vagy saját kezelésű kriptodeviza tárolási módok (self custodial). Ezek segítségével az emberek nincsenek kitéve a különböző szolgáltatók áldatlan tevékenységének.

Csak ők maguk, saját titkos kulcsaik birtokában férhetnek hozzá az értékeikhez. De ezzel eddig elsősorban a szakemberek és a szektorral komolyabban foglalkozó befektetők foglalkoztak, ezt a technológiát nem könnyű elsajátítani az átlagember számára.

Lightning Network-öt a telefonokba

Mivel a Bitcoin-tranzakciók lassúak és néha drágák is a gyakorlatban, ezért elterjedhet egy újabb fizetési megoldás, a Bitcoin Lightning Network, elsősorban kétféle típusú tranzakciónál. Az egyik a kisebb értékű fizetéseké, a másik a kiskereskedelemben alkalmazott tranzakcióké. (A normál bitcoin-tranzakciók átfutási ideje negyed óra vagy még több is lehet, így ezt aligha lehetne használni például a szupermarketek pénztáránál.)

Ez a megoldás gyors és olcsó pénzmozgásokat tesz lehetővé, kiküszöbölve a fő Bitcoin-blokklánc hiányosságait. (Ezt a megoldást használják egyébként Salvadorban is, amely törvényes fizetőeszközzé tette a bitcont 2021 őszén. Az állami Chivo pénztárca is működik Lightning Network-alapon.)

Milliárd dollárok mentek ebbe az ágazatba

A Coindesk nevű kriptodeviza szaklap öt részes sorozatban foglalta össze a 2023-ra vonatkozó előrejelzéseket, miközben ők maguk is elismerik, hogy az ilyesfajta prognózisok gyakran tévednek, és még a meglevő trendek is megváltozhatnak menet közben. Például nagyon sokat számít majd, hogy 2023 elején, medvepiaci, depressziós környezetben is lesz-e még elegendő forrás.

Fognak-e még a kockázati tőkések és más vállalkozók pénzt önteni a szektorba, ahogy az utóbbi pár évben tették. Korábban ugyanis sok milliárd dollár ment ebbe az ágazatba, és állítólag még mindig milliárdok állhatnak készen arra, hogy beszálljanak – de ha érdemes.

1. Nagy csaták várhatók a szabályozás terén

A Coindesk szerint is az egyik fő folyamat lesz a szabályozás a tavalyi botrányok nyomán. A szabályozási próbálkozások kimenetele persze megjósolhatatlan, de az biztos, hogy nagy viták várhatók. A politikusok, hatóságok egy része nagyon szigorú törvényeket akar majd. A kriptós szektor pedig harcolni fog azért, hogy az állami befolyás és a centralizáció ne tegye tönkre a decentralizációt, amit a kriptodevizák egyik legfőbb erényének tartanak.

A bitcoin és az ether hosszú távon. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és az ether hosszú távon. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

2. A Web3 felhasználóbaráttá válhat

Az árfolyamesések után a piac a spekuláció helyett egyre inkább a kriptodeviza-megoldások használhatósága felé fordulhat. Javulhat az úgynevezett közösségi élmény, megjelenhetnek végre jelentős népszerűséget kivívó Web3-as (blokklánc-alapú) közösségimédia-platformok. Már számos ilyen bontogatja a szárnyait.

3. Még több vér, még több fájdalom?

A pesszimistább előrejelzések szerint a 2022-es csődhullámnak még nincs vége, újabb dominók dőlhetnek, újabb árfolyamesések következhetnek. Nem lesz olyan egyszerű kiheverni a kriptodeviza-piac hitelválságát és leépíteni a rossz tartozásokat. Újabb tőzsdék, vállalatok, hedge fund-ok mehetnek tönkre, ha a fertőzés továbbterjed, újabb csontvázak esnek ki a szekrényből.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

4. Igazi globális Bitcoin-elterjedés jöhet

Tavaly, de már tavalyelőtt is elsősorban olyan régiókban tudott tovább terjedni a kriptodevizák alkalmazása, ahol a hagyományos pénzrendszerrel valamilyen baj volt, ahol az államot, a politikai rendszert elégtelennek lehet tekinteni. Délkelet-ázsiai, afrikai és latin-amerikai, országok kerültek a legfontosabb kriptodeviza-használó államok listájának élére. A feltörekvő régióból kiindulva válhat igazán globálissá a kriptodevizák elfogadottsága, ez lehet a következő év egyik legfontosabb sztorija is.

A Chainalysis elemzőcég tanulmánya szerint a “kriptodeviza-elfogadottsági index” toplistáján is elsősorban harmadik világbeli országok állnak.

A Chainalysis listája.
A Chainalysis listája.

5. Bitcoin nélkül is van élet

A kriptodeviza-szektor medvepiaca miatt sokan egyéb témákra koncentrálnak majd, és ez mások szerint jól is van így. Itt az ideje szórakozni, sportolni, barátainkkal, hozzátartozóinkkal törődni, vagy tanulni valami fontosat. Legalábbis addig, amíg el nem jön az új fellendülés.

6. A Web3 divatossá válik

A Web3-megoldások, mint a metaverzum, az NFT-k, a blokklánc-alapú online játékok, kereskedési platformok már eddig is számos divatcéget vonzottak. A jövőben is megjelenhetnek különböző fogyasztási javakat és luxuscikkeket kínáló vállalatok ezeken a területeken, reklámcélokból, új marketingmódszerekkel kísérletezve. (Ilyenek a Tiffany, a Meta, a Nike, a Sony, a Puma, az Adidas, a Gucci és még sokan mások.)

Bitcoin-emlékérmék. Fotó: Unsplash.com
Bitcoin-emlékérmék. Fotó: Unsplash.com

Feltörőben van az úgynevezett generatív mesterséges intelligencia is, ahol a gépek már művészi jellegű alkotásokat is készítenek. A blokkláncnak pedig jelentős szerepe lehet majd abban is, hogy az ember által készített és a gépek által generált tartalmakat meg lehessen egymástól különböztetni.

7. Ne írjuk le az NFT-ket sem

Az NFT-k piaca a 2021-2022-es hatalmas felfutás után ugyan hatalmasat zsugorodott, de lehet, hogy az első szektorok között lesz, amelyek ebben az évben magukhoz térnek. Ezen a területen is számos hagyományos cég nyomul, a Starbucks vagy a Disney, sportszervezetek stb. Az NFT-piac a brandépítés fontos területévé vált.

8. Áttörés következhet a játékplatformoknál

Eddig a blokklánc-alapú játékoknál is hiányzik az igazi áttörés, de hatalmas összegekből fejlesztenek Web3-as, azaz blokklánc alapú online játékokat a világban (például Big Time, Star Atlas, Ember Sword stb.) Ezek közül jó néhány 2023-ban kerülhet végre játszható állapotba, legalább játszható demó formájában. Egy igazán népszerű játék több millió játékost is bevonzhat és akár az egész kriptodeviza-szektort fellendítheti.

9. A nagy tőzsdéket feldarabolják, ugye?

A tavaly napvilágra került problémák miatt a kriptodeviza-tőzsdéknél a bizományosi őrzést, a brókerjelegű tevékenységet vagy az árjegyzést más-más cégekhez delegálhatják, hasonlóan a hagyományos pénzügyi világhoz, a “TradFi”-hez. Ezzel előzendő meg, hogy hasonló esetek következzenek be, mint az FTX tőzsde összeomlása volt.

A piacon maradt túlélő nagy szereplők, mint a Coinbase, a Binance, a Uniswap valószínűleg tovább növelik majd piaci részesedésüket, miközben az emberek kevésbé fognak megbízni a kisebb és gyengébb szereplőkben.

10. A szektor rendezi sorait

A Coindesk listája szerint a piaci szereplők felmérik a károkat, átcsoportosítják erőforrásaikat, és megpróbálják újra visszanyerni a bizalmat az ügyfelek, befektetők körében. Tovább építkezhetnek egy új, jobb világ, egy következő fellendülés felé.

Jöhetnek a decentralizált pénzügyek

Ha a centralizált kriptodeviza-szolgáltatásokkal baj van, jöjjenek a decentralizált pénzügyek (a DeFi, “decentralized finance”) – vélik sokan. A decentralizált pénzügyek jövője több okból is “bullish” (fellendülés, bikapiac előtt állhat), ugyanakkor pár okból pedig bearish (medvepiac, eső trend) – írta a Cryptopotato.

A decentralizált pénzügyeknél a befektetők saját titkos kulcsaik segítségével maguk végeznek műveleteket a blokkláncon, tehát nem engedik át az ellenőrzés vagyonuk felett másoknak, vállalatoknak. Így a DeFi helyettesítője lehet a központosított tőzsdéknek és befektetési cégeknek, amelyekkel tavaly a bajok voltak. A főbb DeFi-projektek erős fundamentális mutatókkal rendelkeznek a cikk szerint.

A technológiai és biztonsági fejlődés szupergyorsan zajlik – írják. (Amire szükség is van, mert a DeFi-szektorral is sok probléma volt, leginkább hackertámadások tépázták meg tavaly.) Az intézményi befektetők is “köröznek a DeFi-érmék körül” .

Ellenük szól, hogy a DeFi-platformok érméinek árfolyamai még mindig alacsonyak, sok befektető megégette magát itt is, sokan óvatosak maradtak. Nehéz lesz elnyerni, visszanyerni a bizalmat. Emellett fenyegetések várhatók szabályozási oldalról is, bár ez a többi kriptopénzt is érinti.

Felébred a piac a szunyókálásból?

Rövid távon, persze, minden lehetséges. A kriptodevizák megint a részvénypiacokkal mozognak együtt, az amerikai tőzsdék emelkedésének megakadásával együtt tegnap szintén stagnálásba váltottak. A múlt év végét-az év elejét a Glassnode elemzőcég a kriptopiacon egyébként “szunyókálásnak” nevezte.

A múltban az ilyen, extrém alacsony volatilitású időszakokat gyakran éles fordulat, vagy erőteljes bikapiac, vagy nagy beomlás követte. A változásnak már vannak is jelei, az amerikai inflácós adat közzétételének napján a bitcoin közel öt százalékos ugrást produkált.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42070 41800 42190 +0,65% 42070 42130 1 605 255 280 HUF 2026-11-02 10:48:46
MOL 4992 4986 5020 -0,16% 4990 4992 180 459 735 HUF 2026-11-02 10:49:39
MTELEKOM 2868 2790 2878 +2,43% 2862 2870 721 601 096 HUF 2026-11-02 10:51:21
RICHTER 12950 12730 13080 0,00% 12930 12950 213 392 030 HUF 2026-11-02 10:50:50
OPUS 195 194 201 -0,41% 194 195 4 863 862 HUF 2026-11-02 10:43:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG