2p
Az erős dollár és a kamatemelés közelsége nyomasztotta a tőzsdéket, a kevés emelkedő tőzsde egyike a tokiói, a másik a budapesti volt. Az euró/forint este leesett 309 környékére. Az OTP és a Mol húzták a BUX-ot.

Reggel a Nikkei 225 index Japánban emelkedni tudott a gyengülő jen miatt, a dollár/jen átlépte a 110-es határt. Az európai tőzsdéken nem volt túl jó a hangulat, annak ellenére, hogy az euró gyengülése jó az európai exportőröknek. Mario Draghi EKB-elnök azt nyilatkozta, hogy az európai gazdaságnak még szüksége van a jegybanki segítségre, vagyis az európai gazdaság nem megy túlzottan jól. Ebből következik, hogy a kötvényvásárlási program hosszú életű lesz, ami gyengíti az eurót.

Az lenne logikus, hogy erősödő dollárnál és gyengülő eurónál az európai exportőrök jobban, az amerikaiak rosszabbul teljesítsenek, ennek ellenére ma inkább egálban voltak. A DAX index 0,2, a francia CAC 0,5, a brit FTSE 0,3 százalékkal esett. Az USA-ban az S&P 500, a Nasdaq 0,3, a Dow Jones 0,2 százalékos mínuszban van hat óra után.

Itthon a BUX a nap nagy részét pluszban töltötte, 0,6 százalékkal emelkedett és ismét a 30 ezer pontos határ fölé lendült. A Mol 0,9 százalékkal 18 410 forintra, az OTP egy százalékkal 8118-ra drágult. A Richter csak 0,1 százalékkal, de esett 5858-ra, a Telekom ára négy forinttal 481-re mérséklődött.

A forint erős volt, előfordult ugyan 301 felett, majd rövid időre beesett 309 alá is az euró ára, este pedig 309,20 volt. Ez 60 fillérrel alacsonyabb a tegnapinál. A dollár folytatja menetelését a főbb devizákkal szemben, az euró/dollár 1,06 alá csúszott, sokat gyengült a font is.

Az olaj volt bőven mínuszban is a nap folyamán, estére azonban visszaküzdötte magát pár centtel a csütörtöki zárás fölé. Ez 45,60 dolláros WTI-t és 46,70 dolláros Brentet jelent. Kissé esnek a nemesfémek és a réz.

A Volkswagen tovább nyögi a dízelbotrány hatásait, elbocsátásokat jelentett be és visszavágja a beruházásokat. A részvény esése azonban egy százalék alatt maradt. A Deutsche Bank bejelentette, hogy 3,2 milliárd eurót kasszíroz kínai érdekeltsége eladásából, de ez nem befolyásolta túlzottan az árfolyamot. Ma este újabb Fed-vezetők mondanak beszédet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG