5p

Sokan már bizonyítottak látják, hogy megérkezett a koronavírus-fertőzés második hulláma. Emiatt esnek ma a elsősorban újra a tőzsdék, bár a reggeli csúnya nyitáshoz képest máris történt némi javulás. A hazai BUX index egyenesen mínuszból pluszba tudott menni, miközben a Mol és az OTP enyhén süllyed, a Richter és a Telekom szépen emelkedik. Gyengült viszont a forint, egy forinttal drágább lett az euró. Megszületett az első szerződés Európa oltóanyag-ellátásáról.

A csütörtöki zuhanás és a pénteki enyhülés után hétfőn visszatért a rossz hangulat a nemzetközi tőzsdékre. Ennek egyik fő oka lehet, hogy Pekingben ismét több tucatnyi új koronavírus-fertőzöttet találtak. Ami felerősítette a félelmeket, hogy egy második fertőzési hullám fog bekövetkezni Kínában. Eddig Pekingben nem volt nagyobb számú fertőzés, inkább más tartományokban pusztított a járvány. Attól félnek, hogy ismét fontos területeket fognak lezárni Kínában, és ez ismét alaposan visszaveti a gazdaságot.

Talán ennél is nagyobb baj lehet a tőzsdei befektetők szemében, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak immár húsz szövetségi államában jegyezték fel a napokban a koronavírus-fertőzések számának növekedését. Ezenkívül Japánban is nőtt az esetek száma. A Bloomberg már egyenesen arról beszél, hogy a második hullám megérkezésének itt vannak a bizonyítékai. (Sokan azonban úgy vélik, hogy a második hullám már nem fog az elsőhöz hasonló mértékű gazdasági leállással járni – a szerk.)

Borzasztó hangulat Ázsiában

Az ázsiai tőzsdék részben elég csúnya mínuszban végeztek, Japánban 3,5, Koreában közel 5, Hong Kongban kettő, Kínában egy százalékos volt a tőzsdeindex esése. Az európai tőzsdék is elég durva mínuszban indították a napot, de aztán ez valamelyest csökkent. Így délelőtt 11-kor a Stoxx 600 részvényindex már csak 1,1 százalékos mínuszban van.

A DAX 1,4, a francia CAC 40 1,3, a brit FTSE 100 pedig 1,2 százalékkal esik. Csak kis mértékben süllyed a svájci index, sőt emelkedni tudott a belga mutató. Az amerikai határidős indexek eléggé csúnya, másfél-két százalékos mínuszban mozognak, ami negatív kezdést vetít előre a délutáni tőzsdenyitásra.

Pluszban a BUX, a Richter

Itthon a BUX index szintén mínuszban kezdett, de mostanára 0,3 százalékos pluszba tudott emelkedni. Az OTP negyed százalékos, a Mol 0,4 százalékos mínuszban van, a Richter viszont 0,7 százalékkal emelkedik. A Magyar Telekom pedig 2,4 százalékkal megy fel. A forint gyengül, egy forinttal feljebb, 347,30 forintnál van az euró ára.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

V lesz itt, vagy W?

A Fehér Ház gazdasági vezetője, Larry Kudlow vitába szállt a Federal Reserve múlt heti rendkívül pesszimista gazdasági előrejelzésével, és sokkal optimistább képet festett a következő hónapokról. V alakú válságról, tehát gyors kilábalásról beszélt, miközben úgy tűnik, ebben már kevesebben hisznek. A Morgan Stanley közgazdászai nem tartoznak közéjük, ők optimistábbak lettek, szerintük a világgazdaság már az év utolsó negyedévében vissza fog térni a 2019-es szintre, tehát igenis egy V alakú lefolyás várható.

Ezt a befektetési bank arra alapozza hogy az utóbbi időben több pozitív meglepetés érkezett a gazdasági növekedési számokban, és a kormányzatok is újabb gazdaságélénkítő lépéseket határoztak el – írta a Bloomberg. A társaság éles, de rövid recesszióra számít, míg a második negyedévben –8,6 lehet a globális GDP zuhanása, addig 2021 első negyedévében már plusz három százalékot vár. A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a Morgan Stanley és más előrejelzések, például az IMF múltheti prognózisa között mennyire éles a kontraszt.

Nyitnak a boltok Britanniában, a bárok Franciaországban

Nagy-Britanniában a nem elsődleges fontosságú üzletek mától kinyithatnak. Az országból a múlt héten a vártnál sokkal rosszabb GDP-zuhanásról érkezett hír. Franciaországban pedig a párizsi régióban mától ismét lehetővé válik a beltéri vendéglátóipari kiszolgálás, éttermekbe és bárokba zárt térbe is be lehet ülni. Az iskolákat pedig június 22 én fogják újra megnyitni.

Miközben mindenki azt találgatja hogy az emberek mekkora hányada fog visszatérni a szokásos nyaralásához, a Condor légitársaság megszünteti az állások 25 százalékát. Hasonlót hajtott végre nemrég a Tuifly is. Esik ma a Lufthansa is 3,7 százalékkal, valamint sok más olyan ágazat, amelyek a koronavírus-járványnak erősen ki vannak téve.

Lejtőn a német autók, bankok

A Kínába jelentős mennyiségben autót szállító német autógyárak részvényei is süllyednek, mint a Volkswagen a Daimler vagy a BMW. A német szakszervezet attól tart, hogy a Commerzbank az eddig bejelentettnél sokkal nagyobb fiókbezárásra és létszámleépítésre fog kényszerülni. Csúnyán esik a Deutsche Bank részvénye is.

Az olaj ára is mínuszban van ma, az amerikai típusú WTI két, az északi-tengeri Brent egy százalékkal süllyed. Minuszban vannak a nemesfémek is, pedig a dollár gyengül, ami gyakran jót tesz az árupiacoknak.

Jön az európai oltóanyag?

A hétvégén az AstraZeneca Plc bejelentette, hogy leszerződött az európai kormányokkal a régió koronavírus-oltással való ellátására. A brit gyógyszergyár 400 millió adag oltás elkészítésére szerződött, amelyet az Oxfordi Egyetemen fejlesztenek. Dolgoznak azon is, hogy a az oltások menyiségét tovább tudják növelni.

Az oltóanyag egyébként még a klinikai kísérletek szakaszában van. Ha ezek sikerrel zárulnak, és meggyőzik a szabályozó hatóságokat is, akkor 2020 végén elkezdődhet az oltóanyagok leszállítása. Ez az első olyan szerződés, amelyet a francia-német-olasz-holland Európai Vakcina Szövetség (IVA, Europe’s Inclusive Vaccines Alliance) írt alá. A szervezet célja, hogy minél előbb ellássa a tagországokat a megfelelő oltóanyaggal a koronavírus ellen. Az AstraZeneca vezetője, Pascal Soriot nyilatkozata szerint a nyár végén többet tudunk majd arról, hogy működik-e az oltóanyag.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG