2p
Pénteken olyan vadul rontottak neki a vevők az amerikai piacoknak, hogy sikerült egyből csúcsra vinni a legfőbb indexet. Ázsiát is megtépték, Európában is zajlik a vétel, ha kisebb mértékben is. Szárnyal az OTP, esik a Mol. A hazai valuta helyrerázódott két és fél hét után, az olaj ára pedig újra eső trendbe került.

Míg Nagy-Britannia belesüllyed a maga népszavazás utáni válságába, a világ tőzsdéi az égig emelkednek. Úgy tűnik, a legerősebb hatás az, hogy kamatok továbbra sincsenek, esetenként negatívak, és nem is látszik ennek a folyamatnak a vége, így a pénz óhatatlanul a részvények felé fordul.

S&P 500

Pénteken Amerikában akkorát ugrottak az indexek, hogy az S&P 500 nemcsak, hogy éves csúcsát érte el, de egyúttal tavalyi, örökös csúcsát is megközelítette 4-5 pontra, miután másfél százalékos emelkedés után 2130-on zárt. A Nasdaq is nagyot ment, de 4960 értékével még igen távol van a tavalyi tetőktől.

Ázsiában is szépen emelkedett a legtöbb index, a Nikkei viszont kilőtt, és 4 százalékkal magasabban, 15 700 ponton zárt (legszebben a Nintendo teljesített). A sanghaji index ugyanakkor nem mozdult: 3000 ponton áll, ez a kritikus szintje, amióta kipukkadt a tavalyi lufi. Amint a grafikonon látható, tavaly szeptemberben erős támasz volt, amit az index idén januárban letört, és azóta ellenállásként viselkedik.

Sanghaj Kompozit Index, 1 év

Európában is emelkedés tapasztalható, 1 százalék körüli pluszban az indexek, mindazonáltal a piacok nagy lemaradásban vannak Amerikához képest, köszönhetően a Brexit aggodalmaknak és az ezek nyomán fellángolt, elsősorban olasz bankválságnak.

A BÉT-en az OTP emelkedik 1,3 százalékot 6565 forintig, a Mol esik közel 1 százalékot 17 300 forintig, a BUX így alig mozdul. A forint végre visszatért a brit népszavazás előtti szintjére, 313,80 az euróhoz képest.

Az olaj újra esett, immár közel 10 százalékkal van az 50 dolláros szint alatt. A WTI 44,80, a Brent 46,10 dollár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 12:48
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek 12 órára a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:01
Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag rekordmagasságon zárt szerdán, míg az arany ára alig 4500 dollár alatt maradt egy kis volumenű, a rövidített karácsonyi kereskedési nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG