6p

Kisebb gyengülést láthatunk a magyar eszközöknél, igaz, az európai piacokon is visszafogott hangulatban telt a péntek délelőtt. A forint ismét 378 felett van az euróval szemben.

Mérsékelt elmozdulásokat láthattunk csütörtökön a legfontosabb amerikai tőzsdeindexeknél, igaz, az európai piacokon sem volt komoly mozgás. A régióban hasonlóan vegyes hangulatot láthattunk, hiszen négy index esett, míg három magasabban zárt. A nap nyertese újfent a lengyel WIG 20 index (+0,8 százalék) lett, de most a második helyre a hazai BUX index (+0,64 százalék) futott be.

Előzetesen a hét utolsó kereskedési napjára kicsit élénkebb mozgásokat lehetett várni, már csak azért is, mert több piacbefolyásoló adat érkezik. Ezek közül a német, valamint az euróövezeti friss beszerzési menedzserindexeket a délelőtt folyamán megismerhették a befektetők, az összkép pedig inkább negatív.

A beszerzési menedzserindex-adatok is megerősítették a gazdaság két fő ágazata, a feldolgozóipar és a szolgáltatások között nyílik az olló, a kilátások továbbra is eltérést mutatnak. A feldolgozóipari felmérések mindkét országban szilárdan az 50 pont alatti, vagyis a zsugorodást jelző tartományban maradtak. Ezzel szemben a szolgáltatások esetén további növekedést jeleznek előre az adatok. Ez abból a szempontból természetesen jó, hogy komoly recesszió vélhetőleg nem fenyeget Európában. Erősíti viszont azokat az aggodalmakat, amelyek a további inflációs nyomásról szólnak, hiszen az egyébként is feszített munkaerőpiacokon keresztül további drágulás jöhet. A pénteken publikált adatok kapcsán a szakértők úgy látják, hogy valószínűleg azt eredményezi, hogy az Európai Központi Bank a következő hónapban ismét kamatemelést hajt végre.

Ha már kamatemelések, akkor érdemes megemlíteni, hogy a csütörtöki amerikai munkanélküliségi adatok ebből a szempontból megnyugtatóan alakultak. A vártnál több segélykérelmet nyújtottak be a múlt hét során az Egyesült Államokban, így az előző heti adathoz képest 5 ezres növekedés mutatkozott. Összesen 245 ezer kérelmet adtak be ebben az időszakban, ez az elemzői várakozásokat is felülmúlta valamelyest. Mindez ezt jelzi, hogy az egyébként feszes munkaerőpiacon „oldalazás kezdődött”, így nem erősödik a nyomás az amerikai jegybankon a további kamatemelés miatt. Az elemzők abban bíznak, hogy a Fed is lassíthat a kamatemelések ütemén, amennyiben ez a trend folytatódik a munkaerőpiacon.

A keddi kamatdöntő ülésig sok jó nem várható a forint piacán. Fotó: Depositphotos
A keddi kamatdöntő ülésig sok jó nem várható a forint piacán. Fotó: Depositphotos

Részben ennek hatására az európai tőzsdéken vegyesen alakultak a piacok, a német DAX index kisebb (0,25 százalékos) mínuszba állt, a francia CAC40 ellenben hasonló értékben, de pozitív irányba mozdult. A legfontosabb európai vállalatokat tömörítő Euro Stoxx 50 mutató 0,1 százalékkal erősödött. A német tőzsdére, amely nagy autóipari kitettségű, két vállalati hír is érdemben hatott. Csütörtökön tette közzé negyedéves számait a Tesla, amely a várakozásoknál rosszabb lett. Az autógyártó árengedményei ugyanis visszaköszöntek a szűkülő marzsban és a csökkenő profitban. Emiatt az elektromos autókat gyártó társaság részvényei 10 százalékkal estek. Bár a részletes adatokat csak egy hét múlva közli a Mercedes, a most közzétett előzetes adatok kedvező képet festenek. Az egyik legnagyobb német autógyár 5,5 milliárd eurós EBIT-et közölt, ami jócskán meghaladja a 4,73 milliárdos elemzői várakozásokat.

Ami a magyar tőzsdét illeti, a BUX a délelőtt nagyobb részében mérsékelt veszteséget mutatott, 11 óra után azonban ezt ledolgozta. Igaz, a piaci forgalom nagyon gyenge volt, már-már a nyári uborkaszezont idéző. A vezető részvények közül egyedül az OTP állt a csütörtöki értéke alatt, a bankpapír fél százalékos mínuszt mutatott, 9940 körül kereskedtek vele. A másik három blue chip kismértékű 0,3 százalék körüli nyereségben állt. A Richter elérte a 7800 forintos szintet, a Mol árfolyama 2688 forintig kúszott fel, míg a Magyar Telekom 417 forint körül forgott.

Árfolyam

Pozitív kilátások az SAP-nél, komoly leépítés a Disneynél

Pénteken közölte negyedéves számait az SAP, amelynek nyeresége csökkent és elmaradt a prognózisoktól, miközben a bevétel tekintetében sikerült felülmúlni a várakozásokat. Ez elsősorban a felhőszolgáltatásoknak volt köszönhető, amit pozitívan fogadtak a befektetők.

Jövő héttől több ezer munkavállalóját küldheti el a Disney, írja a Bloombergre hivatkozva az Equilor reggeli hírlevele. Az elbocsátások a cég minden főbb divízióját érinti. Februárban a szórakoztatóipari óriás bejelentett egy 7 ezer fős elbocsátást, amit most kezdhetnek el végrehajtani. A hírre nem reagált pozitívan a részvény a negatív hangulatban, a csütörtöki kereskedést 0,7 százalékos csökkenéssel zárta.

Tovább csúszott az olajár

Kis mértékben pénteken is gyengült az olaj tőzsdei jegyzése. Így összességében heti szinten jelentős 6 százalék körüli veszteséget könyvelhetett el mind a Brent, mind az amerikai WTI. A változások hátterében az áll, hogy egyre több befektető tart a kereslet csökkenésétől, mivel az amerikai gazdaság, a világ legnagyobb nyersolajfogyasztója, az év előrehaladtával recesszióba kerülhet. A most publikált készletadatok ellentétesen alakultak: a nyersolajkészletek a múlt héten az előrejelzéseknél nagyobb mértékben csökkentek, ugyanakkor a benzinkészletek az erősen visszaeső kereslet miatt sokkal kisebb mértékben változtak, mint ahogyan a prognózisok várták. Mindkét benchmark csütörtökön több mint 2 százalékkal március vége óta a legalacsonyabb szintre csúszott, és heti szinten 6 százalék körüli esést mutat.

Keddig rángatózhat a forint

Szerdán komolyabb mértékben gyengült a forint, azt követően, hogy egy lapinterjúban Virág Barnabás az MNB alelnöke sokkal megengedőbb álláspontot képviselt a kamatvágások kapcsán, mint a legutóbbi kamatdöntő ülést követően. Csütörtökön ugyan kisebb mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz, ám pénteken újra 2 egységgel esett az euróhoz képest. A keresztárfolyam így 378,20-ig gyengült.

Izgalmas lesz a jövő keddi kamatdöntés, ahol már a kamatfolyosó szűkítéséről dönthet az MNB, kvázi előfutáraként a későbbi tényleges kamatvágásoknak. Ez a Raiffeisen elemzői szerint a jelenlegi 18 százalékos szintről a nyártól év végéig akár 12 százalékra is visszaviheti az effektív kamatlábat. A jegybank mindenesetre óvatosan készíti elő a lazítást, ami indokolt is, hiszen láttuk, hogy a héten is milyen hevesen reagált az árfolyam már pusztán az egyébként gyakorlatilag semmilyen áldozattal nem járó kamatfolyosó-összehúzásra vonatkozó iránymutatásra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG