|
| Texasi olajkút (fotó: Pixabay) |
Ma kora délután három százalék körüli pluszban van az olaj ára, miután szaúd-arábiai és oroszországi illetékesek bejelentették, megegyeztek a kitermelés-korlátozás meghosszabbításáról. A hosszabbítás ráadásul 2018. március végéig tartana, azzal a céllal, hogy csökkentse a globális túlkínálatot. Mindent megtesznek, amit csak kell, hogy az öt éves átlag alá szorítsák a világ olajkészleteit – jelentették ki. Végső döntés majd a május 25-i találkozón várható.
Csakhogy már régóta teljesen paradox helyzetben van az OPEC, mert minél inkább próbálja felfelé mozdítani az olaj árát, annál inkább kedvez saját konkurenseinek is, főleg az amerikai olajtermelőknek. Minél drágább az olaj, annál több lesz belőle, még ha jókora késéssel is követi a kitermelés az árat. Ezért lehet az, hogy a WTI árfolyama már több mint egy éve lényegében sávozik a 43 és 54 dolláros (a Brent pedig nagyjából a 45-57 dolláros) tartományban.
Lehet még egy kör
Ha nagyon leesik, akkor az OPEC megpróbálja felbeszélni. Ha ez már nem megy, akkor korlátozza a kitermelést. Ha viszont nagyon felmegy az ár, akkor megerősödnek a félelmek, hogy az amerikai termelők növelik termelésüket. Az olaj árának változása a hírre így ma viszonylag visszafogott volt, ha meglesz a tényleges megállapodás, akkor talán lesz majd még egy drágulás.
A kínaiak megveszik
Az OPEC eközben vélhetően piacot veszít, erre utal az a hétvégi hír is, hogy a kínaiak még több amerikai olaj importálásának gondolatával foglalkoznak. Az ország februárban az amerikai export legfőbb felvevőjévé vált, és ez talán az amerikai-kínai kapcsolatok hirtelen javulását is magyarázza. (Donald Trump elnök korábban azt ígérte, Kínát devizaár-manipulátornak fogja bélyegezni és fellép a kínai áruk dömpingje ellen, azután idén mégis eléggé szívélyes lett a viszonyuk.) A kínaiaknak plusz biztonságot adhat, ha minél több forrásból szerzik be az olajat, főleg, hogy a Közel-Kelet veszélyes, egy kész puskaporos hordó.
Ez kell a sávozáshoz
A hétvégi Baker-Hughes statisztika az amerikai kutak számáról ismét emelkedést mutatott, 703-ról 712-re nőtt az adat. Ráadásul ezek a kutak többet termelnek, mint korábban, hasonló mennyiségű kút jóval többet hoz ma felszínre. Az amerikai termelők hatékonysága sokat nőtt, és olcsóbban tudnak termelni.
Az Oilprice.com kommentárja is a sávos kereskedésről beszél az olajpiacon aktív hedge fundok (fedezeti alapok) viselkedését elemezve. A sávozáshoz az kell, hogy ha lemegy az ár, legyen elég piaci szereplő, akik vásárlásaival stabilizálják. Ha pedig felmegy, elég jelentkező kell arra, hogy eladásaikkal lenyomják.
Gyorsabb az esés, mint az emelkedés
De figyelmeztetnek arra, hogy a vevők, ha ki akarnak szállni, többnyire bármely áron meg akarják ezt tenni, emiatt az árak sokkal gyorsabban le tudnak zuhanni, mint ahogy felmennek. Az hedge fund-okat és más spekulálókat nem az olaj érdekli, hanem az emelkedés, és ha az megáll, akkor számos mutató, indikátor alapján, amelyeket figyelnek, könnyen a kiszállás mellett dönthetnek.
„Momentumra”, lendületre van szükségük, amely ha elmarad, akkor nincs más választásuk, mint eladni, mert a stagnálás is veszteséget okoz nekik. Főleg a contango, avagy magas kamattartalom jelentsége miatt, amiről korábban itt>>> és itt>>> írtunk. Jelenleg ugyan a contango eléggé minimális, az olaj határidős pozícióinak görbéje majdnem vízszintes. Ez azonban gyorsan megváltozhat.
Öt évig is sávozhat?
Az OPEC tavaly szépen fel tudta beszélni az olajárakat, de az idén a retorika már nem elég – utal rá egy másik kommentár is. A fél éves kitermelés-csökkentést már elkönyvelte a piac, a vita tárgya múlt héten az lett, elég lesz-e ez, vagy sem. Ezért beszélnek most vélhetően háromnegyed évről.
Vannak, akik szerint megállapodás ide vagy oda, a jövőben új kínálat jelenhet meg a nem-OPEC-tagok részéről, és a kereslet növ ekedése is mérsékelt maradhat az energia-hatékonyság miatt. Így például a Citi szerint akár öt évig is a 40-65 dolláros sávban maradhat az olaj ára.
Egy másik érdekes írás nemrég az volt, amely az olajpiaci alkalmazkodás stációit részletezte. Eszerint a termelők egy részének le kéne húznia a rolót, vagy hatékonyabbá kéne válnia a termelésének ahhoz, hogy túlélhessen. Így új, alacsonyabb szinten stabilizálódhatnának az olajárak. Ám ehelyett sokan a termelés csökkentésében bíznak, ami hosszú távon nem megoldás. Az alkalmazkodási folyamat vége még messze van.
Ez a „gig economy.” 
