3p
Ciprasz megint átejtett mindenkit, már nagyon fárasztó a görög huzavona. Európában esnek a részvények, sőt a kötvények is, a BÉT is ereszkedni kezdett, az OTP-vel az élen. A Masterplast aukció sikeres volt, a forint továbbra is gyengélkedik. Megállta a kínai részvények szárnyalása, viszont ereszkedik az olaj és az arany.
Alekszisz Ciprasz szerint küldtek tervezetet a görögök. Fotó: EPA/ALEXANDROS BELTES

Tegnap megint sokan elhitték, hogy itt a görög megegyezés, pedig megszokhattuk 4 hónap alatt, hogy a Sziriza kormány minden héten, sőt most már minden nap a bolondját járatja az őket lélegeztető gépen tartó IMF-el, Európai Bizottsággal és az euróövezeti pénzügyminiszterekkel. Kész csoda, hogy eddig nem fogyott el utóbbiak türelme.

Tegnap Ciprasz közölte, hogy nem tárgyal a másik fél javaslatairól, csak a sajátjáról, ebbe a másik fél nyilván nem mehet bele. Tulajdonképpen felfoghatatlan, hogy mire játszik Ciprasz, úgy hat az egész, mintha saját országát szándékosan vinné a szakadékba. Az immár sokszor átejtett részvényesek mindenesetre ma kijózanodtak: adják a görög, a német és a francia papírokat, különösen az utóbbit: a CAC-40 másfél százalékos eséssel vastagon 5000 pont alá került.

CAC-40 index, Párizs

Nem csak a részvények esnek, hanem a kötvények is, vagyis emelkednek a hozamok. Ez viszont egy teljesen normális folyamat, mivel képtelen helyzet volt az, hogy egyes országok állampapírjai 0 hozammal forogjanak. Néhány intézménynek ugyan kötelező állampapírt vennie, függetlenül a hozamtól, de a szereplők nagy része mégiscsak saját maga hozza meg befektetési döntéseit, és ha már egyszer megvesz egy kötvényt, akkor azt azért teszi, hogy kamatot fizessenek neki, vagy hozamot érjen el.

Ezt az anomáliát kezdi most  a piac rendbe tenni, a kötvényhozamok normalizálódnak, vagyis emelkednek. Ezzel egyidejűleg az eurót is megtépték: ha egyszer jobbak az eurós kötvények hozamai, akkor maga az euró is vonzóbb. A dollárral szemben 1,12 fölé, a svájci frankkal szemben 1,05 fölé emelkedett a kurzus. A forint nem tud magához térni: továbbra is 312 fölött áll az euró jegyzése.

Friss árfolyamok >>>

A BÉT is esik, az OTP már másfél százalék mínuszban van, 5470 forinton. A tegnap nagyot emelkedő Telekom ma 1 százalékkal van lejjebb. Teljes sikert hozott viszont a Masterplast aukció: 4-szeres túljegyzés volt a felkínált 400 ezer részvényre. Ezáltal jó esély van rá, hogy a tőzsde egyik papírja egy vonzó, likvidebb részvény lesz, és akár a prémium kategóriába is felkerülhet.

A kínai papírok ma kissé megbicsaklottak azt követően, hogy Bill Gross, a német kötvényeket a közelmúltban sikeresen shortoló guru már közelinek látja a buborék pukkadását. Miután a német kötvényeknél is zseniálisan ismerte fel az időpontot (igaz, ott könnyebb, volt, miután a hozamok 0-ról igazából csak felfele mehetnek), ezért a piac komolyan veszi őt, az óvatosabbak már zsebre teszik a kínai papírokon elért igen szép profitot.

Esik az arany és az olaj, de csak olyan mértékben, amit önmagában a dollár euróhoz képesti gyengülése indokol. Az arany 1180 dollár közelében van, a WTI típusú olaj 59, a Brent 63 dolláron áll.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG