5p
Egyes szakértők szerint az, ahogy januárban felgyorsult az indexek emelkedése, kísértetiesen hasonlít a két évvel korábbi történésekre. Akkor a február jelentősebb zuhanást hozott, majd márciusban is csökkentek a tőzsdei mutatók.
Védőmaszkos gyalogosok Pekingben 2020. január 21-én. A kínai fővárosban és a dél-kínai Sencsenben is felbukkant új, tüdőgyulladást okozó vírus kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban jelentősen megugrott a fertőzöttek száma, a vírusfertőzés eddig legkevesebb négy ember halálát okozta. (Fotó: MTI/EPA/Vu Hong )

A múlt héten egyes elemzők úgy értékeltek, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás után a befektetők szinte hátradőlhetnek, hiszen nem látszik olyan kockázati tényező, amely komolyabb visszaesést okozhatna. Ennek megfelelően az október közepe óta tartó hossz új lendületet vett, újabb és újabb történelmi rekordokat eredményezve a Wall Streeten. Az elmúlt három hónapban így az S&P500-as mutató 2900 pont alatti szintről 3330 pontig ugrott úgy, hogy sokan a 3500-as szintig várták nagyobb korrekció nélkül.

A félelem oka: terjed a koronavírus

Most azonban hirtelen megint lett egy olyan kockázati tényező, amely akár komolyabb gazdasági visszaesést is hozhat. Hétfőn ugyanis megerősítette a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság, hogy a tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus emberről emberre terjed. Csung Nan-szan, a járvány ügyében vizsgálatot folytató egészségügyi bizottság vezetője szerint a közelgő holdújévi ünnepségek idején várhatóan megnő a vírus okozta tüdőgyulladásos megbetegedések száma. A szakember egyúttal reményét fejezte ki, hogy sikerül a vírus terjedését megfékezni, és nem ismétlődik meg a 2003. évi SARS-járvány. "Az új koronavírus azonosításához két hét kellett" - mondta Csung, hozzátéve, hogy jól működtetett megfigyelési és elkülönítési rendszerekre van szükség, és Kína nem fog olyan súlyos társadalmi és gazdasági következményektől szenvedni, mint 17 éve.

Sokan viszont kétkednek ebben, és úgy vélik, hogy az ünnepi időszakban Kínában országos méretűvé válhat a járvány, sőt, jó eséllyel kilép a régióba, vagy azon túl is, és akár globálisan is terjedhet. Ha ez bekövetkezne az Kína számára komoly veszteséget jelentene, de világszerte is negatív gazdasági következményekkel járna. Ha egy újabb, a SARS-hoz hasonló járvány bekövetkezik, több ezer fertőzöttel és sok száz halálos áldozattal, az Kína számára dollármilliárdos veszteséget jelentene. Sőt egyes becslések szerint akár a GDP 1 százalékpontos visszaesését is eredményezheti. Ez pedig mindenképpen figyelmeztető, főleg annak tükrében, hogy a pénteken publikált adatok szerint közel harminc éves mélypontra lassult a kínai gazdasági növekedés, az elmúlt év egészét tekintve ugyanis a hazai össztermék (GDP) 6,1 százalékkal haladta meg az előző évit, ami 1990 óta a legvisszafogottabb növekedési ütem.

Ami egyébként a gazdasági kilátásokat illeti, az előrejelzések egyébként is óvatosak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások című kiadványnak, a davosi tanácskozáshoz időzített frissítésében tovább rontotta a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését. A valutaalap 0,1 százalékponttal 3,3 százalékra csökkentette a 2020-as és 0,2 százalékponttal 3,4 százalékra a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését. A 2019-es növekedésre októberben tett 3,0 százalékos becslését az IMF 2,9 százalékra vitte le.

Erős január után lejtőre kerülnek az árak?

A fentiek miatt pedig nem ok nélkül gondolja egyre több elemző, hogy akár megismétlődhet a 2018 elején látott forgatókönyv. Akkor is egy nagyon erős évkezdést követően bizonytalanodtak el a piacok és kezdtek el visszaesni még a hónap vége előtt. Így is kimagasló volt 2018 januárjában az S&P 500-as erősödése, hiszen 5,6 százalékot emelkedett, de februárban 4, majd márciusban újabb közel 3 százalékos visszaesés következett be.

Peter Garnry, a Saxo Bank részvénystratégája szerint reális opció, hogy forduljon a piac, mert több vállalat esetében már nem a jó hírek, vagy a fundamentumok viszik felfele a részvényárakat. Példaként a Tesla papírjait emelte ki, amelynek a szárnyalását szerinte az elmúlt napokban azok a vásárlók okozzák, akik korábban úgy adtak el részvényeket, hogy azokkal nem rendelkeztek. (Ezt a fedezetlen eladást hívja a szaknyelv shortolásnak.) A szakértő az úgynevezett FANG (Facebook, Amazon, Netflix, Google) részvények esetén hasonló túlvett szituációt lát.

A hipotéziseken túlmutat viszont az a tény, hogy a hajnali kereskedésben már számos ázsiai légitársaság (China Eastern Airlines, China Southern Airlines, Cathay Pacific) részvényei estek 4-10 százalék közötti mértékben. Ha nem is szakadtak be ennyire, de a keddi amerikai nyitást követően az ottani nagy légitársaságok (American Airlines, Delta) 2 százalékkal kezdték a pénteki értékek alatt a kereskedést.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG