6p
Üléseznek a G20-országok, a kriptodevizákról is tárgyalnak. Az előjelek jók, az előterjesztendő szakértői anyag legalább nem negatív, nem tartalmaz tiltási javaslatot. Jó lenne egy nemzetközi szabályozás ezekre a határokat nem tisztelő eszközökre, ez azonban lehet, hogy nem most jön létre. Az IMF vezére közben meghökkentő megoldással állt elő.
Gúzsba lehet kötni?

A G20-országok pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek e héten Argentínában folyó találkozójától azt várták, hogy döntő fontosságú iránymutatást ad a jövőre nézve a kriptodevizákkal kapcsolatban. Az első jelek kedvezőek, de legalábbis nem kedvezőtlenek.

A G20 által korábban létrehozott Financial Stability Board (FSB), Pénzügyi Stabilitási Tanács ugyanis kiadott a találkozóra egy állásfoglalást a világ pénzügyi rendszerét fenyegető kockázatokról, ennek jelentős része a kriptodevizákkal foglalkozik. Ez “kezdeti értékelésként” megállapítja, hogy a “kripto-eszközök” jelenleg nem jelentenek veszélyt a globális pénzügyi stabilitásra nézve. (Angolul itt.)

Ennek egyik oka, hogy még túlságosan kicsi az értékük a pénzügyi rendszerhez képest, még a nemrégiben megfigyelhető csúcson sem érte el a globális GDP egy százalékát. (Vélhetően a január eleji csúcsra gondoltak, amikor a kriptodevizák összes piaci értéke – kapitalizációja – 825,6 milliárd dolláron tetőzött a Coinmarketcap.com szerint, lásd a grafikont.)

Emlékeztetnek arra, hogy a pénzügyi válság előtt a CDS nevű derivatívák (credit default swap) összértéke elérte a globális GDP 100 százalékát. “Kis méretük, valamint az a tény, hogy nem helyettesítői a devizáknak és nagyon korlátozott a felhasználhatóságuk a reálgazdaságban és a pénzügyi műveletekben, azt eredményezi, hogy a pénzügyi rendszer többi részével való kapcsolatuk korlátozott” – írják.

Még veszélyesek lehetnek

Egyelőre – tehetjük hozzá, mert a kriptodeviza-világ vállalkozói, programozói és más szereplői azon dolgoznak, hogy ne így legyen. De ezt az FSB is tudja, mert így folytatja: “Ám a piac gyorsan fejlődik, így ez a kezdeti értékelésünk megváltozhat”, ha a kriptoeszközöket szélesebb körben használnák, vagy a pénzügyi rendszer többi részéhez jobban kapcsolódnának.

Ez veszélyeket jelentene például az egész pénzügyi rendszerbe vetett bizalom területén, ha a kriptoeszközök viselkedése, biztonsága, “piaci integritása” nem javulna közben. Az FSB ezért továbbra is figyeli majd ezt a piacot.

Van bennük jó is

A kriptodevizák egy sereg problémát hoznak magukkal a fogyasztók és a befektetők védelme terén, az illegális tevékenységek, terrorizmus és pénzmosás terén is. Ugyanakkor a mögöttes technológiában megvan a potenciál, hogy növelje a pénzügyi rendszer és a gazdaság hatékonyságát és hozzáférhetőségét mindenki számára (“inclusiveness”).

A szervezet azt is írja, hogy mivel a kriptoeszközök természete globális, további nemzetközi kooperációra van szükség nemzetközi szervezetek bevonásával (CPMI, FATF és IOSCO).

Blokklánc ellen blokkláncot

Az IMF blogján a múlt héten Christine Lagarde vezérigazgató a kriptodevizák veszélyeiről beszélt, terrorizmus, pénzmosás, fegyver, kábítószer. Szintén sürgette a nemzetközi szervezetek együttműködését az illegális tevékenységek elleni harcban.

De az igazán érdekes része a blogbejegyzésnek az, ahol arról ír, hogy a fogyasztók és a pénzügyi rendszer védelme érdekében szabályozni kell a “kriptovilágot”, csak úgy mint a hagyományos pénzügyi rendszerben. Hogyan? A blokklánc segítségével.

Tüzet tűzzel kell legyőzni

Ez első hallásra úgy hangozhat, mintha egy kábítószer-ellenes osztály dolgozóit marihuánával doppingolnák, hogy hatékonyabban dolgozzanak, de nem ilyen súlyos a helyzet. Inkább olyan, amikor gyors autókat vesznek a rendőröknek a száguldozók kordában tartására.

“Ugyanazok az innovációk, amelyek a kriptoeszközöket működtetik, nekünk is segíthetnek, hogy szabályozzuk azokat” – írja a vezérigazgató. “Másképpen szólva, a tüzet tűzzel győzhetjük le” – teszi hozzá. A DLT (elosztott főkönyv-technológia) segítségével, amelyen a kriptodevizák nyilvántartása is alapul, a szabályozó hatóságok és a piaci szereplők közötti információ-áramlás nagy mértékben felgyorsítható.

Egységes szabályokat mindenütt

Megbízható, ellenőrzött, digitális aláírásokkal ellátott ügyfél-adatbázis hozható létre. Szerinte a biometrikus azonosítás, a kriptográfia és a mesterséges intelligencia is növelhetné a biztonságot és segíthetne kiszűrni a gyanús tranzakciókat.

Lagarde hangsúlyozta, hogy ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni a kriptovilágban és a hagyományos pénzügyeknél. Úgy, ahogy az amerikai hatóságok (SEC) az ICO-kat a hagyományos részvénykibocsátásokkal megegyezően tervezik szabályozni.

Igazság a szélsőségek között

“A kripto-eszközök volatilitása intenzív vitát váltott ki arról, hogy ezek csak egy buborék, csak egy újabb hóbort, vagy egy olyan forradalom, ami az internet hajnalához hasonlítható, és felbomlasztja a pénzügyi szektort, esetleg lecseréli a hagyományos fizetőeszközöket. Az igazság nyilvánvalóan a két véglet között van. Amint korábban is mondtam, nem lenne bölcs dolog a kriptoeszközök elutasítása; üdvözölnünk kell a bennük levő potenciált, de fel kell ismernünk a kockázataikat is” – összegezte Christine Lagard.

Elegük van a szabályozásból

A Reuters hétfői jelentése szerint azonban nem valószínű, hogy a G20 közös határozatot hozzon a kriptodevizákkal kapcsolatban, mert egyelőre túl nagyok a véleménykülönbségek, nem egyeztek meg közös irányvonalban. A fő akadály az USA lehet, amely a 2008-2009-es válság óta egyfolytában a pénzügyi szektor újraszabályozásán dolgozik, és most óvatos az újabb szabályozási kérdésekkel kapcsolatban.

Pedig sok szereplő, államok, felügyeleti hatóságok szorgalmazzák, hogy legyen egy globális “kriptodeviza-szabálykönyv”, mivel a kriptodeviza-szektor is határokon átnyúló.

Lassan kúszik az árfolyam

A bitcoin árfolyama a hét végén 7300 dollárig zuhant, de még vasárnap este 8200 dollárra pattant vissza. Azóta lassan emelkedik, 8500 dollár körül van. Az árfolyam trendje egyébként a december közepi csúcs óta főleg csökkenő.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG