4p
A hosszú hétvége előtt óvatosak voltak a befektetők, a BUX végül nem ment sehová, bár az OTP esett, a Richter pedig nagyot emelkedett. A forint gyengült, a dollár megint hatalmasat erősödött, esett az olaj ára. Alacsony célár érkezett a Mol-ra, amely keddtől osztalékszelvény nélkül forog.

 

Kedvetlenek voltak az európai tőzsdék a hosszú hétvége előtt, az európai indexek általában 0,2-0,4 százalékkal estek. A BUX index nem tudta, merre induljon, fél tucatszor átlépte a nulla vonalát, végül plusz nullában, 0,02 százalékos emelkedéssel zárt.

 

Ez úgy jött össze, hogy a keddtől osztalékszelvény nélkül forgó Mol 15 000 forinton majdnem változatlan maradt, az OTP esett egy százalékkal, a Richter szépen emelkedett, majdnem két százalékkal. A Telekom 0,7 százalékkal lett olcsóbb.

További árfolyamok>>>>>

Hirtelen megugrott a dollár

Délután hirtelen szakadni kezdett az euró/dollár – azaz nagyot drágult a dollár –, aminek az lehetett az oka, hogy Amerikában a vártnál magasabb inflációs adatot tettek közzé. Az árfolyam rövid idő alatt 1,1170 környékéről 1,1010-re zuhant, ami másfél százalék körüli esés, ritkaság az ilyen sebességű ármozgás. Valamivel korábban egyébként 1,12-nél érte el csúcsát az árfolyam.

Kereskedők és újságírók azt gyanítják, hogy a hirtelen és nagymértékű zuhanásban szerepet játszhatott a hosszú hétvége – ugyanis sok kereskedő már valószínűleg lelépett vakációzni. (A legtöbb európai tőzsde mellett az USA is zárva lesz hétfőn.) Más források szerint viszont az inflációs adat nem is volt meglepetés.

Gyengécske forint a Fitch előtt

A forint először nagyot gyengült, majd erősödött, de valószínűleg nem az amerikai fejlemények hatására. Az árfolyam négy órakor indult meg, és 306,71-ről 308,30-ra ugrott fel az euró, majd újra meredeken esni kezdett, de kisebbet, így 307,60-on állt meg. Ma este várhatóan elől, hogy a Fitch javít-e adósbesorolásunkon.

További árfolyamok>>>>>

Később az este során Janet Yellen Fed-elnök is beszélni fog, bár várhatóan inkább az USA gazdaságának múltbeli történéseit értékeli majd. Az amerikai tőzsdék is szerény eséssel várták a beszédet.

Az OPEC betesz az olajnak?

Mintegy másfél százalékkal esett mindkét fontos olajfajta árfolyama, amiben a dollárerősödésnek is lehetett szerepe. Az olajnak izgalmas napjai voltak a héten, nagy eséssel, majd nagy emelkedéssel, az előbbi főleg a dollárerősödés, az utóbbi a készletadatok hatása lehetett.

Ezen kívül olyan elemzések is napvilágot láttak, melyek szerint „Az OPEC több éves olajtúlkínálatra kárhoztatja a világot”, vagy „Öt szcenárió az olaj árára, beleértve az összeomlást is”. Egyik sem kifejezetten optimista az olajárral kapcsolatban, az első kifejezetten vészharangokat kongat, ha az OPEC nem tesz semmit.

A második cikk viszont a 70-80 dollár közötti WTI-árat tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek a mostani hatvan dollárral szemben.

Mi lesz veled, magyar részvény?

„Merre mennek a magyar blue chipek?” címmel technikai elemzést készített az Erste Befektetési Zrt. Szerintük az OTP tovább eshet, a következő támasz 5500 forintnál van. Az várhatóan nem fog könnyen elesni, de ha igen, akkor 5100 forintig zuhanhat a részvény.

A Molnál 14 500 támasz, a 15 500 forintos szint újabb ellenállás lehet. „Nagy izgalmakra nem számítunk a papírban, de technikai alapon van még tér felfelé” – írják. A Magyar Telekomnál is folytatódhat az emelkedés.

Alacsony Mol-célár

A Richter piacán a korrekció miatt a technikai kép nem romlott el, a 30 napos mozgóátlagról nagy lendülettel pattant vissza. Jelenleg a 20 napos mozgóátlaggal küzd az árfolyam, de könnyedén legyőzheti és folytatódhat a menetelés a 4780 forintos lokális csúcspont felé – így az Erste.

A KBC Equitas szerint továbbra is az egyik legpesszimistább a Wood elemzője a Mol részvényére, annak ellenére, hogy 20 százalékkal megemelte célárát. „A 13 200 forintos árfolyam viszont még így is 12 százalékkal alacsonyabb a jelenlegi szinteknél, így maradt az eladási ajánlás” – írják hírlevelükben.

Német részvényeket vegyenek?

A brókercég a BUX indexről készített technikai elemzést, ám abból nehéz bármilyen előrejelzést kiolvasni. „Fontos szinteket tesztelhet majd a BUX, így érdemes lehet figyelni” – körülbelül ennyi a lényege.

Az európai részvénypiacról viszont az Equitas azt írja, hogy „a kedvező külső adottságok tehát továbbra is adottak ahhoz, hogy az európai részvények újabb magasságokba kapaszkodjanak, ezért véleményünk szerint az elmúlt hetek korrekcióját vételi pozíciók felvételére érdemes kihasználni a kontinens részvénypiacain”. Elsősorban a német részvénypiacot tartják vonzónak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG