3p
A szép év végi Mikulás-rali hétfőn véget érni látszott, Szilveszter napján pedig Európában a tőzsdék kétharmada zárva. Mi lehet ennek az oka? Adózási okok, vagy csak a befektetők ünnepi szeszélye? New Yorkban még lehet egy kis tűzijáték este, a határidős indexek pluszban vannak.
Csőd miatt a tőzsdéről kivezetett részvények (Fotó: Eidenpenz József)

“Nyereségrealizálások”, “a befektetők bebiztosították eladásaikkal az év közben elért nyereséget” – hasonló magyarázatokkal lehet találkozni arra, hogy az év utolsó (előtti) tőzsdenapján, hétfőn miért estek a tőzsdék. Sok napos emelkedés után. Európában az indexek fél-egy százalék közötti mértékben süllyedtek tegnap, az USA-ban pedig 0,6-0,7 százalék volt a jellemző.

Ezek a magyarázatok persze csak az eladók motivációiról rántják le a leplet, a vevőkéről nem annyira, mivel minden eladáshoz tartozik egy vétel is. Ennyi emelkedés, új és új rekordok után persze egy kis korrekciócska akár minden különösebb magyarázat nélkül is érthető. Ugyanakkor az adózási szempontok ilyenkor több országban szerepet játszhatnak.

Aki arra törekszik, hogy még ebben az adóévben kimutassa, pénzügyileg realizálja elért veszteségét vagy nyereségét, az ilyenkor gyakran cselekszik. Elad, vagy legalábbis “átköt” (eladja, ugyanakkor meg is veszi az adott instrumentumot). De a telelő befektetők miatt csekélyebb forgalom, szűkebb likviditás is okozhat kilengéseket. És ne feledjük el André Kosztolany magyar tőzsdeguru kiváló magyarázatát sem:

Minden attól függ: több-e a részvény, mint a tökfilkó, vagy több a tökfilkó, mint a részvény.

Ma még van rövidített kereskedés több európai tőzsdén délután kettőig, miközben mások, köztük Budapest és Frankfurt, már bezártak erre az évtizedre. (Már ha úgy tekintjük, hogy holnap már új évtized lesz, mert mások szerint csak 2021. januártól áll fenn ugyanez.) Este az USA és Kanada piacai még teljes gőzzel üzemelnek.

A legutóbbi árfolyamok itt láthatók

Párizsban ma minimális a csökkenés, Belgiumban 0,2 százalék. Madrid, Lisszabon és Athén nagyobb, 0,6-0,8 százalékos mínuszban vannak. Kína is nyitva volt, a Shanghai Composite 0,3 százalékkal emelkedett. Kínából ma a vártnál kicsit jobb gyáripari beszerzési menedzserindex érkezett. (China Manufacturing Purchasing Managers Index.) A két főbb indiai index viszont hasonló mértékben esik. Az USA határidős indexei minimális pluszban várják a nyitást.

Jön egy pár érdekes makroadat

A forint tegnap reggel ránk ijesztett kissé, elég gyengén nyitott, de aztán megnyugodott. Most majdnem pontosan 331 az euró ára, ezzel csak enyhén gyengült a fizetőeszközünk. Csütörtökön, pénteken újra minden tőzsde kinyit majd, és megy tovább az élet.

Pénteken magyar idő szerint este nyolckor közzéteszik a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) legutóbbi jegyzőkönyvét, erre szoktak figyelni a befektetők. Délután négykor az ISM beszerzési menedzserindexe jön az Investing.com gyűjtése szerint. Ugyanekkor érkezik a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe is. Csütörtökön pedig a Caixin kínai kis– és középvállalati beszerzési indexet publikálják.

A BUX index és a főbb külföldi  mutatók idei teljesítményéről itt írtunk: Legyőzte-e a NER idén a BUX-ot? Jön-e a böjtje e csodás tőzsdei évnek?

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG