A normális valuták
A legtöbb ma használatos pénzt valamikor úgy vezették be, hogy olyan értéket tükrözzön, amivel a legpraktikusabban használható. Korábban egy-egy arany, vagy ezüstérme túl nagy érték volt, ezért sokféle váltópénz kellett, de amióta a pénzek mögötti fedezet lényegében az adott ország, vagy valutazóna gazdasága, azóta a címletek meghatározását csak az észszerűség befolyásolja. Márpedig egyértelműen adódott, hogy az a legcélszerűbb, ha a legtöbb áru és szolgáltatás ára egy-, vagy kétszámjegyű, ebben az esetben váltópénz is kell, ami a fő valuta századrésze szokott lenni.
Erre jó példa az angol font és a dollár, ezek ráadásul igen régi valuták. Fontból az 50-es a legnagyobb bankjegy, dollárból a ténylegesen forgalomban lévőkből a 100-as, így csak kis, könnyen kezelhető számok szerepelnek. A váltópénz a penny illetve a cent, és remekül működik a dolog, az árak nagy része 1 és 100 között van, de ezer fölött már kifejezetten kevés ár van, még a legnagyobb érték, az ingatlan is többnyire 10, vagy 100 ezrekben mérhető.
A forint
Az euró bevezetésekor is megvolt a dilemma, hogy milyen legyen az egység. Végül a dollárt választották alapul, és ahhoz hasonló nagyságrendű pénzt hoztak létre. Bevezetésekor maga a forint is ilyen volt: 100-as volt a legnagyobb bankjegy, 2 fillér a legkisebb érme. Azóta viszont oda jutottunk, hogy 20 ezres bankjegy is van, és az árak is hozzávetőlegesen a kétszázszorosukra emelkedtek. Ennek következtében nominálisan magasak az árak, és ha bankjegyeket használunk, a sok számjegy miatt nehéz kiigazodni.
Sokszor érdemes
Persze a miénknél sokkal nagyobb számokkal operáló valuták is előfordulnak, ilyen például a venezuelai bolivár, ami tulajdonképpen semmit nem ér, mert nincs ténylegesen megvásárolható áru és szolgáltatás. Most levágnak belőle 3 nullát, és az árakkal is ugyanez történik, de jelentősége nincs, mert ahogy a régiért, az új bankjegyért sem lehet majd sok mindent vásárolni.
A nullák levágásának azonban más esetekben van létjogosultsága, olyan valuták esetében, amelyek nagy infláción estek át, de aztán megszilárdult a gazdaság, stabil az árszínvonal. Ez megtörtént az orosz rubellel, a lengyel zlotyval, a román lejjel, a bolgár levával, a török lírával, és lehetne sorolni. Minden bizonnyal a forintnál is sor került volna erre, ha még nagyobb az infláció, de megállt egy olyan szinten, ami még nem nagyon drámai, és elvileg az euró bevezetésével előbb-utóbb úgyis megoldódik a probléma.
Különös megoldás, de legalább a miénk
Van egy érdekes másik példa, ugyancsak tőlünk. Ez pedig előző pénzünk, a pengő, amelyet tudatosan inflálták el, mégpedig a matematikailag létező lehetséges legnagyobb mértékben, hogy így vonják ki a pénzt, mielőtt újat vezetnek be. A cél az volt, és ezt meg is valósították, hogy az új valuta, a forint egyetlen egysége többet érjen, mint a forgalomban lévő teljes pengőmennyiség. Így tudták elérni, hogy csak annyi forintot bocsássanak ki, amennyire árufedezet van, ezt pedig az ország visszakapott aranytartalékából biztosították a háborúban teljesen elpusztult gazdaságban.
Akkor az új pénz annyiból volt jobb megoldás, hogy könnyebb volt bizalmat teremteni vele, viszont ha egy valutában már megszűnt a hiperinfláció, akkor ott elég levágni a nullákat, ahogy ez régiós társainknál is jól működött a rendszerváltás követő hiperinfláció után. Venezuelában viszont, ahol az infláció szinte végtelen, olyan, mintha a pengőből vágtak le volna valamennyit, ugyanúgy nem ér semmit.
A hátsó sor
A világ legnagyobb számokkal rendelkező valutái jelenleg, érdekességképpen, az iráni riál, egy dollárét 37 ezret adnak, a vietnami dong, egy dollár 22 ezer, az indonéz rúpia, egy dollár 14 ezer, a guineai frank, 9 ezer, a laoszi kip és az üzbég szom, egyaránt 8 ezres dolláronkénti árfolyammal. Ezek a valuták mind megértek 3 nulla levágására, a riál esetében még 4 is elmenne. A forint egyébként a világ valutáinak listáján a 30. legnagyobb dollárárfolyammal rendelkező, két nullától mi is megválhatnánk, de jöjjön inkább az euró, minél előbb.
Az euró árfolyama 362,87 forintra csökkent 18 órára. 
