4p
Míg tavaly és idén év elején a forint elvált a régiós devizákról és alulteljesítette azokat, az utóbbi hetekben változott a helyzet. A forint, a korona, a zloty és a lej nagyjából egyszerre gyengültek. Hosszabb távon a gyengülés lehet a jellemző, de egy hirtelen forinterősödésen sem kell majd csodálkozni – mondják elemzők.
(Fotó: Eidenpenz József)

Ma a nap elején rekordmagasságba jutott az euró/forint árfolyam, a korábbi, február közepi csúcsnál 10-20 fillérrel magasabban, 340,60 forinton is járt. (Délutánra ismét 338 alá esett az árfolyam.) Pedig a hét elején az MNB kamatdöntéséhez kapcsolódó megnyilatkozások átmenetileg erősítették az árfolyamot. Az első reakciók most arról szólnak, hogy a koronavírus miatt gyengülhetett a fizetőeszközünk.

Amint az első ábrán látható, egy év alatt az euró/forint hét százalékkal ment fel, a zloty csak eggyel, a cseh korona pedig némileg erősödött is. Az utóbbi egy hónapban viszont – bár kezdetben a kékkel jelzett cseh korona nagyot erősödött – nincs lényeges különbség a térségi devizák között. (2. ábra.) A forint utóbbi órákban bekövetkezett erősödése a piros vonalon látszik, amely a végén erősen lefelé indult el.

Az Erste Befektetési Zrt. a nemzetközi folyamatokkal magyarázza a helyzetet délelőtti hírlevelében. “A nemzetközi kockázatkerülés miatt továbbra is nyomás alatt vannak a régiós devizák, ami a forint esetében ma reggel új történelmi csúcsban testesült meg” – írták. Az út pedig szerintük nyitva áll a további emelkedés előtt.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Irány tovább lefelé?

Az Equilor Befektetési Zrt. még kora reggel azt írta, hogy a 340-es szint áttörése esetén a “343-345-ös tartomány irányába” indulhat az árfolyam. (Ez egyelőre nem következett be.) “Természetesen a hazai jegybanknak vannak eszközei a forintgyengülés fékezéséhez, illetve megállításához, azonban ezúttal a szóbeli intervenció már kevésnek bizonyulhat” – tették hozzá.

1. A forint (piros), a cseh korona (kék), a román lej (zöld) és a lengyel zloty (narancs) egy éves euróárfolyama. (Tradingview.com)

A K&H Alapkezelő szerint is a koronavírus érte el a forintot, és két erővel küzd a magyar deviza, egyik gyengíti, másik erősítheti. Látványos erősödést az okozhat, hogy a forintgyengülésre játszó befektetők még tartják magukat. Ha azonban a rossz hangulat kitart, akkor ők is hamar lezárhatják pozícióikat – mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Felpöröghet az infláció

Hosszabb távon Magyarország a befektetésre ajánlott skála gyengébbik oldalán áll a BBB-s osztályzatával, plusz az infláció januárban bőven a várakozások feletti szintre, 4,7 százalékra gyorsult. Mindezek kedvezőtlen tényezők, különösen ha a koronavírus miatti borús hangulat tartós marad. Ráadásul az inflációt a járvány és a félelem miatti termeléskiesés és keresletbővülés is tovább pörgetheti.

2. A forint (piros), a cseh korona (kék), a román lej (zöld) és a lengyel zloty (narancs) egy hónapos euróárfolyama. (Tradingview.com)

Az MNB-nek a túlzott forintgyengülésnek gátat kell szabnia, mert az importált cikkek drágulása további lökést adhat az inflációnak. A jegybank ezért komolyabb forintgyengülésnél várhatóan szigorítani fog, hogy támaszt adjon a forintnak.

Sikerül kordában tartani a vírust?

A tőkepiacokon a teljes leállást árazzák a piaci szereplők a K&H Alapkezelő szerint. De már sokkal jobban lehet követni a járvány terjedését. A betegség felbukkanása után a kínai statisztikák nem voltak megbízhatóak. Az alapkezelő alapesetben arra számít, hogy a fejlett országokban várható intézkedésekkel sikerül kordában tartani a betegséget, megakadályozni a járvány eszkalálódását. Így a globális termelés visszaállhat a régi kerékvágásba. Az árfolyamok is visszajöhetnek az alacsonyabb szintekről.

Még ha elhúzódik a járvány elleni harc, akkor sem várható  pár hétnél hosszabb lejtmenet. Ennyi időn belül megtalálhatják a betegség kezelésére alkalmas gyógyszereket. De lehetnek vállalatok, amelyek a koronavírushoz kötődő hatások miatt csődközelbe kerülnek.

Kamatcsökkentés, adócsökkentés

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csökkentheti a kamatot, amit már egyébként el is kezdtek árazni a szereplők. Emellett a fejlett országok kormányai a fiskális, azaz a költségvetési oldalról is tehetnek lépéseket, például adócsökkentéssel.

Hajósi Péter szerint érdemes megosztani a kockázatokat (diverzifikálni). Érdemes például devizaalapú befektetésekben, alapokban tartani a pénzt.

További cikkeink a témában:

A koronavírus indíthatja el a lavinát - lesz elég erő megvédeni a forintot és a magyar gazdaságot?

Mellbevágó, mennyire elszakadt a forint a környékbeli devizáktól

Kevésbé galamblelkű az MNB, történelmi mélyben a dollárhozam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41780 41190 41780 +0,12% 41740 41780 2 767 325 240 HUF 2026-04-30 10:07:32
MOL 4078 4000 4084 +0,84% 4078 4080 583 525 824 HUF 2026-04-30 10:06:46
MTELEKOM 2494 2476 2500 +0,48% 2488 2494 179 365 270 HUF 2026-04-30 10:06:16
RICHTER 12930 12720 12930 +1,25% 12920 12930 236 128 050 HUF 2026-04-30 10:07:39
OPUS 309 295 309 +5,45% 305 309 20 913 869 HUF 2026-04-30 10:06:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG