1p
Az év legrosszabb hetét zárják a tőzsdék világszerte. A piaci hangulat szerint akár el is kezdődhetne egy kőkemény kiigazítás. A hírek napok óta csak alibit jelentenek a befektetőknek, úgy tűnik, hogy elég durva korrekció jöhet a következő hetekben. A forint piacát már nem érdekli a kormányzati politika, szigorú matek van.

2012 legrosszabb hetén vannak túl a piacok, főleg a tőzsdék. A nyugat-európai és amerikai részvénypiacok 2 százalékot meghaladó kiigazítást tudhatnak maguk mögött az elmúlt napokban. A további esés mellett sokkal több dolog szól, mint amennyi ellene. Valószínűleg beérett az első idei nagy tarolás. A forint és a budapesti tőzsde forgalma alacsony, a befektetők leszálltak rólunk. A nemzetközi befektetői közösség hozzászokhatott a teljesen skizofrén kormányzati kommunikációhoz, így ebből akár még jól is kijöhet Magyarország.

 

Ezen a héten átlagosan 2 százalékkal gyengültek a vezető részvénypiacok világszerte. Ok, illetve hivatkozás volt bőven. A kínai feldolgozóipar nagyot esett márciusban és erre mintegy rímelve az európai vállalatok jövőbeli terveiről (beszerzési menedzser-indexek) is kiábrándító hírek jöttek. Az amerikai Fed részéről egyelőre csend van egy esetleges mennyiségi lazításról (QE3), a brit központi bank megosztott a folytatásban, az EKB pedig folytatja az LTRO-t, viszont a gondok sokkal összetettebbek, mintsem azt meg lehetne oldani az EKB eszközeivel.

A hét fő aggodalma Kínához kötődik. Új sztori nincs a kínai vonalban, inkább csak egyre több információ. Az ázsiai ország feldolgozóipara tovább esett, ahogy az ott foglalkoztatottak száma is, ráadásul nemcsak a külföldi megrendelések esése, hanem a belső kereslet csökkenése miatt elsősorban. Piaci híresztelések szerint a kínai központi bank újabb lazításra készül, valószínűleg megint a tartalékrátákhoz nyúlnak, az valószínűtlenebb, hogy az alapkamatokat csökkentenék. A lényeg az, hogy hete óta egyre erősödik a „Kína-szindróma”, amit ráadásul még tetéz, hogy küszöbön áll a elnökváltás, ami akár masszívabb politikai fordulatot is hozhat.

Közben az európai piacokat sokkolták azok a beszerzési menedzser-indexek, amelyek az EU vállalatainak a megrendeléseiről, tehát a kilátásokról szólnak. Az adatsorok ezúttal azért ijesztették meg a piacokat, mert Franciaországból és Németországból, a két legerősebb gazdaságból mutatták a pesszimizmus erősödését. Az európai gondokat a görög kötvénycsere-program nem oldotta meg csak elodázta, valószínűleg csak napok kérdése az újabb pánik a perifériás országok adósságával kapcsolatban.

 

Érdekes mozgás van a nyersanyag és devizapiacokon. Az EUR/USD két napja hatalmasakat leng ki, ± 100 pontokat szaladt pillanatokon belül, ami az idegességet és az alacsony likviditást jelzi. A dollár éppen gyengül az euróval szemben, a befektetői közösség pedig egyre tanácstalanabb a folytatást illetően.

A görög sztorihoz kapcsolódva sok volt az euró gyengülésére játszó pozíció, az újabb félelmek pedig nem kötődnek különösebben egyik devizához sem. Az olaj és az arany piaca ugyan ideges, de nem mutat nagy mozgásokat. Az Irán-kártya egyelőre megfakulni látszik, itt is valószínűbb egy nagy esés mint a további emelkedés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40490 39150 40690 +3,82% 40490 40500 15 387 621 030 HUF 2026-04-10 13:09:36
MOL 4000 3970 4018 -0,20% 3998 4000 720 612 872 HUF 2026-04-10 13:06:59
MTELEKOM 2258 2224 2268 +1,26% 2254 2260 1 156 638 696 HUF 2026-04-10 13:08:33
RICHTER 12670 12420 12670 +2,18% 12640 12670 1 488 608 650 HUF 2026-04-10 13:09:29
OPUS 443 415 499 +3,02% 442 448 1 098 784 638 HUF 2026-04-10 13:07:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG