4p

A tőzsdék hangulata finoman szólva is változékony, ám a forint pénteken is folytatta egész hetes menetelését, délelőtt a 358-as szinthez közelített az euróval szemben az árfolyam.

A csütörtöki nagy esés után péntek délelőtt tovább olvadtak a vezető európai indexek. Londonban 0,92 százalékkal csökkent zárásra az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,72 százalékkal gyengült. A miánói tőzsde 1,78 százalékos, a madridi 0,10 százalékos indexcsökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést. Pénteken néhány tizedszázalékos gyengülést láthattunk a német és a francia piacon is. De az első három erős kereskedési napnak köszönhetően a főbb európai indexek így is pluszban zárhatják a nyitó hetet.

A bizonytalanság egyébként részben a tengerentúli folyamatok eredménye: ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, az amerikai jegybank, a Fed kamatemelésre készül, ez derült ki szerda este, és ez rontotta el a tőzsdéken a hangulatot. A gyengébb szerdai zárás után így csütörtökön sem tudtak emelkedni a Wall Street irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 170,64 ponttal, 0,47 százalékkal, 36 236,47 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 4,58 ponttal, 0,1 százalékkal gyengült, és 4696 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 19,3 ponttal, 0,13 százalékkal lett kevesebb, és 15 080,9 ponton zárt.

Árfolyam

A magyar tőzsde pénteken egyértelműen felülteljesítőnek számít. A nyitás ugyan a pesti parketten is bizonytalan volt, ám a délelőtt során emelkedésbe kapcsolt a piac, és a vezető papírok közül az OTP, a Mol és a Richter is pluszban állt.

A blue chipek közül a gyógyszergyártó vállalat részvényei szerepeltek péntek délelőtt a legjobban, 1 százalékkal nőtt az árfolam, miközben az OTP és a Mol 0,25 százalékkal mozdult fentebb.

Borús előjelek

Ami a következő időszakot illeti továbbra is sok a bizonytalanság. Ebben erősen közrejátszik, hogy a járványhelyzet nem akar csillapodni, sőt az omikron-variáns gyors terjedése kifejezetten aggasztó. Ennek a mutánsnak ugyan enyhébbek az egészségügyi hatásai, a fertőzöttek magas száma fennakadásokat okozhat világszerte a gazdaságban.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ellátási láncok problémái és az alapanyagok drasztikus drágulása továbbra is terhet jelentenek, amelyek a visszatekintő adatokban is tükröződnek. Novemberben például csökkent a német ipari termelés havi szinten a várt növekedés helyett.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken reggel azt közölte, hogy novemberben szezonális és naptári kiigazítással reáláron 0,2 százalékkal csökkent a német ipari termelés az októberi 2,4 százalékos emelkedés után. Elemzők 1 százalékos havi növekedést vártak novemberre. A tavaly októberben elért 2,4 százalékos havi növekedés egy éve a legmagasabb volt.

Ha már makrogazdasági adatok, akkor érdemes megjegyezni, hogy az infláció világszerte komoly problémát jelent.

Az eurozónában például soha nem látott mértékű, 5 százalékos volt a pénzromlás üteme, igaz már a megelőző hónapokban is kiugró, 4,9 százalékos volt az infláció mértéke.

A fogyasztói árak ilyen ütemű emelkedése az üzleti és inflációs várakozásokat is negatívan befolyásolja. Arról nem beszélve, hogy ezek az értékek bőven túl vannak a jegybanki célértékeken és toleranciasávon, tehát beavatkozásra lenne szükség. A kamatemelés ugyanakkor, amely a jegybankok elsőszámú fegyvere a törékeny gazdasági növekedést foghatja vissza, ami miatt számos központi bank került „róka fogta csuka” helyzetbe.

A forint köszöni jól van

Annak ellenére is erősödni tudott pénteken a magyar fizetőeszköz, hogy egy nappal korábban a jegybank a piaci várakozásokkal ellentétben nem emelte tovább az egyhetes betétek kamatát. Igaz, ebből az optimisták azt olvasták ki, hogy ennek hátterében nem az MNB bizonytalankodása, hanem az áll, hogy a következő inflációs adat már visszaesést fog mutatni.

Ennek persze ellentmond a fent említett európai inflációs mutató, ahogy az is, hogy a termelői árindexek továbbra is nagyfokú drágulást vetítenek előre. Eközben a fogyasztói árakba folyamatosan átszivárgó energiaárak is növekedtek, így látványosan visszaeső magyar inflációs adatra véleményünk szerint hiú ábránd számítani. (A KSH a jövő héten közli a decemberi értéket.)

Mindezek ellenére péntek délelőtt forint némi tanácstalanság után erősödni kezdett. Kora reggel ugyanis 360 körül kezdett, ám ezt követően a 359-es szint alá került a jegyzés. Az Equilor technikai elemzése szerint egyébként újabb ellenállás található ezen a szinten. Amennyiben ezt is sikerülne letörni, úgy elérhető lehet a 200 napos mozgóátlag 357,42-nél.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG