4p
Izgalmas lett a kedd is, az euró/dollár újabb szintet tört át, ám ezúttal nem annyira a dollár ereje, mint az euró elgyengülése lehetett a háttérben. A magyar részvények lefelé csorogtak, de nem kirívó mértékben, kerek 5000 forintra csúszott vissza a Richter. A forint erősödésbe kezdett, a Mol pluszból mínuszba ment át.

 

A BUX index pluszban kezdte a napot kedden, de aztán lefelé vette az útját, a nap végén 0,4 százalékos mínuszban volt. Ezzel nem nagyon lógott ki az európai mezőnyből, mert a német DAX index ugyan emelkedett 0,2 százalékkal, de a francia CAC stagnált, a londoni mutató pedig 0,3 százalékkal esett.

 

A négy nagy részvény közül legtovább a Mol tartotta magát, a nap első felében emelkedni tudott 0,3-0,5 százalékkal, de a nap végére 0,2 százalékos mínuszba csúszott. A Richter, amely hétfőn huszáros rohammal átszelte végre az 5000 forintos határt, ma éppen idáig hullott vissza, miután nap közben többször is alá-alá bukott pár forinttal. Ez így 0,4 százalékos gyengülés.

Megint az euró/dollár okozta az izgalmat

Az OTP, amelynek pénteki gyorsjelentésére várnak a befektetők, 0,4 százalékkal esett 5667 forintra, a Magyar Telekom négy forinttal, egy százalékkal lett olcsóbb. A forint a nap első felében stabil volt, majd más feltörekvő devizákkal együtt erősödni kezdett, bő egy forinttal, 312,40-re csökkent az euró ára a hétfő késő estihez képest. Hétfőn nap közben egyébként még 315 forint is volt a keresztárfolyam.

További árfolyamok>>>>>>>>

A nap nagy eseménye azonban az, hogy a dollár még erősebb lett az euróval szemben, bár inkább úgy mondanánk, hogy az euró lett gyengébb. A török lírától a svájci frankig, az orosz rubeltől a forintig, angol fontig és más devizákig szinte minden erősödött ugyanis az euróhoz képest, míg a dollár/jen például alig moccant.

Az EKB-től sokat várnak

Az eurógyengülés oka pedig az lehetett, hogy elterjedtek a hírek, mely szerint az EKB erősen gyengíteni akarja az eurót. „Durva lépésre készülhet az EKB”- írta az Erste Befektetési Zrt. a Reuters információira hivatkozva. Szerintük a korábbinál nagyobb mértékű lazítást tervezhet az EKB decemberben. Korábban 10 bázispontos kamatcsökkenésről volt szó, most már 20 bázispontos kamatvágásról beszélnek.

Bár ez reggel volt, kora délután zuhant be az euró/dollár hirtelen 1,07 alá, 1,0690-re, egy újabb bő fél százalékkal lejjebb fekvő szintre, és kavarta fel a devizapiacokat. Ez után esni kezdett több árupiaci termék, mint a réz, az arany, az ezüst is, a kőolaj és az amerikai földgáz viszont drágult.

További árfolyamok>>>>>>>

Ez a 13. Lufthansa-sztrájk

A DAX-papírok közül a nyertes oldalon az Adidas, az előző nap nagyot eső Continental és a BMW volt, a vesztesek közé főleg az energetikai cégek tartoztak a szénerőművek bezárása miatt, valamint bankok és a 13. alkalommal sztrájkoló Lufthansa.

Mozgóátlagával küzd a Mol árfolyama – írja a KBC Equitas. Fontos szinteknél jár a Mol, miután már három napja a 200 napos mozgóátlaggal küzd. „Amennyiben sikerülne áttörni a szintet, úgy akár 700 forintos emelkedés jöhetne, míg a lefordulásnál legalább 200 forintos visszacsúszással számolhatnának a befektetők” – írják.

Két önmagát erősítő spirál

A feltörekvő piaci és kínai problémák egyáltalán nem oldódtak meg a világban, sőt az amerikai kamatemelés belengetésével új fokozatba kapcsolnak – írja Zsiday Viktor alapkezelő az Alapblogon. Szerinte két önerősítő spirál is beindulhat(ott): az egyikben „a kínai hitelbuborék leeresztése a nyersanyagok iránti kereslet csökkenésével jár, ami recesszióba taszítja a feltörekvő országok egy részét, akiknek a kereslete minden termék, így a kínai iránt is csökken, ez pedig tovább lassítja Kínát”.

A másik negatív spirál, hogy „az amerikai gazdaság stabilitása és a buborékok kialakulásának elkerülése miatt az amerikai jegybank kamatot szándékozik emelni (…) a kamatemelési várakozások hatására dollárba áramlik a világ minden pénze, ami továbbgyengíti többek között a feltörekvő devizákat is”.

Lesznek még olcsóbbak is a részvények?

A deviza gyengülése megnehezíti az adósságszolgálatot, így nem tudnak beruházni, leépítenek, ezzel tovább lassítják a saját gazdaságukat, ami miatt viszont továbbgyengül a saját devizájuk, és a többi. Így a szerző szerint a részvénypiaci kilátások nem kedvezőek.

Innen fordul a Dax index? – teszi fel a kérdést a KBC Equitas, szerinte az index komoly ellenállások előtt áll. „A 200 napos mozgóátlag, a csökkenő trendvonal, a túlvettséget jelző indikátorok és az elmúlt napokban megfigyelhető divergencia technikailag egyaránt ugyanazt jelzik előre: egy lefele korrekciót a német indexben” – írják. A cég az index shortolását javasolja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG