3p
Útmutatást kaptunk arról, hogyan tervezi a jegybank a kamatpolitikát, és abból kiderült, hogy még egy kis kamatcsökkentés lehet, de nem megyünk 0-ig, mint oly sokan mások. A FED júniusi kamatemelésre enged következtetni, a japán jegybank nem változtatott. Esik a Richter, erős az OTP.

Az MNB sajtóbeszélgetésen ismertette monetáris politikájának várható alakulását. Nagy Márton alelnök elmondta, hogy a most zajló kamatcsökkentés várhatóan nem fog már sokáig tartani, egy-két csökkentésre van kilátás. Ez azt jelenti, hogy a jegybanki alapkamat jó eséllyel 1 százalék alá csökken, de nem megy mélyen az alá, vagyis a 0 kamat réme nem fenyeget minket.

Nem loholunk az EKB után, felpörgetik a BUBOR piacot

A jegybank hangsúlyozta, hogy nem kívánja túlzottan mélyre vinni a kamatot, még ha a piac rövidtávon ezt is várná, azért, hogy később majd ne kelljen túl hamar emelésbe kezdeni. Azt szeretnék, ha a külső körülmények nem változnak drámaian, a kialakuló kamatszintet várhatóan két éves távon ne kelljen jelentősen változtatni.

Jelentős változás várható ugyanakkor a BUBOR tekintetében: ez egy bankok közti kamatszint, ami eddig az MNB alapkamatot követte, nem volt önálló piac. Az MNB azt szeretné, ha tényleges bankközi piac alakulna ki és a BUBOR a kereslet-kínálat szerint alakulna, elszakadva adott esetben a jegybanki kamattól.

Nincs árfolyamcél

Felmerült a kérdés, hogy van-e a jegybanknak árfolyamcélja. Az utóbbi időben újra és újra olyan spekulációk láttak napvilágot, hogy a jegybank beavatkozik a forint erősödése ellen. Az alelnök elmondta, hogy nincs árfolyamcél, nem akarják gyengíteni a forintot, mellesleg ez nem is lenne logikus, hisz az exportunk dübörög, a növekedés is jó, a forint inkább alul-, mint túlértékelt.

Az MNB fokozatosan megszünteti az önfinanszírozási programot, mivel az teljesítette a célokat. Azt várták tőle, hogy csökkenjen a külső sérülékenység és csökkenjenek a hosszabb lejáratú állampapír hozamok. Ezek megvalósultak, így egyre kevésbé van értelme fenntartani a programot.

FED és BOJ

Tegnap az amerikai FED tartott kamatdöntő ülést, és ugyan nem változtattak, de jelezték, hogy júniusban jó eséllyel már emelni fognak. A Bank of Japan is döntött: nem lazítanak tovább, végre belátták, hogy értelmetlen a végtelen pénzeső, ráadásul nem is áll olyan rosszul a gazdaságuk. A jen erősödött a hírre, a Nikkei viszont esett bő 3 százalékot.

Amerikában a tőzsdei kereskedést a FED kevésbé befolyásolta, a megjelenő cégeredmények annál inkább. Az Apple gyenge eredménye 6 százalékos esést hozott a papírban, bár ez nap elején több is volt, a befektetők nem találták annyira drámainak a helyzet. Tovább esett a korábban gyenge eredményről beszámoló Netflix és Microsoft, így végül a Nasdaq fél százalékos eséssel zárt, de megkapaszkodott a 200 napos mozgóátlag fölött.

Nasdaq Composite

Az európai tőzsdék ma esésbe váltottak, 1 százalék körüliek a mínuszok, a DAX 10280 ponton van. A hazai börzén a Richter esik közel 2 százalékkal 5420 forintig, az OTP viszont ha kismértékben is, de tovább erősödik, a 7300 forintot közelíti.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45470 45360 46250 -1,37% 45450 45470 1 995 847 090 HUF 2026-07-22 11:06:12
MOL 4330 4298 4346 +0,05% 4320 4330 427 525 598 HUF 2026-07-22 11:06:36
MTELEKOM 2670 2662 2678 +0,23% 2666 2670 59 854 848 HUF 2026-07-22 11:06:12
RICHTER 11810 11790 11870 +0,25% 11800 11810 201 826 320 HUF 2026-07-22 11:06:12
OPUS 361 358 365 +0,70% 361 364 2 051 250 HUF 2026-07-22 10:46:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG