3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Hatalmasat esett az orosz tőzsde az amerikai szankciók kibővítése után, tíz százalék körül szakadtak az indexek. A BUX is szépen emelkedett, de az úgynevezett Mészáros-cégek kifejezetten száguldottak, limittel. Amerikában ismét bizakodóak a vámháborúval kapcsolatban és száguldanak az indexek, Európában szerény emelkedés volt.

A befektetők árgus szemekkel figyelik az USA-Kínai kereskedelmi csetepatét, de Donald Trump elnök és néhány másik vezető nyilatkozatai most némileg megint megnyugtatták őket. Így már nap közben, tőzsdenyitás előtt jól álltak az amerikai határidős árfolyamok, azután pedig komoly emelkedés indult.

Ezt a technológiai papírok vezették, ezek Nasdaq Composite indexe 2,0 százalékkal ment fel. Az S&P 500 1,5, a Dow Jones ipari átlag 1,4 százalékos pluszban volt hat óra körül. Segíthetett az is, hogy alacsony inflációs várakozásokról érkezett adat az USA-ban.

Nyugat-Európában csak szerény, 1-2 ezrelékes emelkedést értek el az indexek, így a francia, német vagy a brit. A dollár 0,3 százalékos gyengülése, az euró erősödése nem szokott jót tenni az európai exportőröknek. Az olasz, spanyol, portugál mutatók 0,5-0,6 százalékkal mentek fel, a görög 2,6 százalékkal száguldott. Isztambul viszont nagyot esett.

Mészáros és a Mol győzött

Itthon a BUX index 0,9 százalékos emelkedése ennek fényében nagyon jó a hazai választások másnapján, a külföldi befektetők általában szeretik a változatlanságot, a kiszámíthatóságot. Hasonló emelkedés volt Bukarestben is, de csak minimális Varsóban.

A részvényeink közül az OTP két százalékot esett, a Mol 2,8, a Richter 1,4 százalékot emelkedett. A “Mészáros-papírok” – Konzum, Opus, Appeninn, CIG Pannónia – úgy emelkedtek, mintha hatósági árasak lennének, egységesen 15 százalékkal. Nyilván a választások után semmi sem áll a további terjeszkedésük útjában.

További árfolyamok itt

A forint erősödött, 311,40 az euró, egy forinttal lejjebb a péntekinél.

Miért esett az OTP?

Valósággal összeomlott az orosz tőzsde az újabb szankció-csokor nyomán, amellyel egy sor céget és orosz milliárdost-maffiózót büntettek. Úgy tűnik, ez már valóban húsba vág nekik. A rubel négy százalék körüli mértékben gyengült, a rubelben számolt Moex (MCX) index 8,4, a dolláros RTSI 11,4 százalékkal esett.

Nagy valószínűséggel az OTP mai esésében is nagy szerepet játszik az orosz fejlemény, hiszen a banknak jelentős érdekeltségei vannak kint. Az osztrák Raiffeisen International részvényének 11,7 százalékos mai zuhanását is ezzel magyarázzák.

Drágult az olaj

A geopolitikai események közül a Szíriában történt újabb vegyifegyver-bevetés és egy katonai bázis elleni rakétatámadás érdemel figyelmet, vélhetően hozzájárult az olaj drágulásához. Megint békülékenyebb viszont a hangulat a két Korea között. Az amerikai fúrótornyok száma 11-el emelkedett, de az általános részvénypiaci emelkedés szárnyán az olajár is alaposan megugrott: két százalékkal, 63,30-ra és 68,50-re (WTI, illetve Brent).

Megtört a bitcoin lendülete

A kriptodevizák a nap első részében szépen emelkedtek, főleg az ether, de délután megtört a lendület. A bitcoin visszaesett 7100 dollár közeléből 6700-ra, az ether 420-ról kicsivel 400 alá. (Soros György cége és más híres intézményi befektetők szándékairól itt írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35510 34980 36000 +0,03% 0 0 14 338 651 270 HUF 2026-03-13 17:09:54
MOL 3846 3818 3918 -1,94% 0 0 1 592 883 580 HUF 2026-03-13 17:05:08
MTELEKOM 2050 2000 2065 0,00% 0 0 1 291 363 965 HUF 2026-03-13 17:05:14
RICHTER 11880 11710 11940 +0,59% 0 0 1 685 851 300 HUF 2026-03-13 17:06:19
OPUS 514 507 516 +1,18% 0 0 49 051 212 HUF 2026-03-13 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni?
Eidenpenz József | 2026. március 13. 10:52
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem állt meg az olajdrágulás, érzik a tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 09:38
Újra 100 dollár felett az olaj. A BUX tartja magát, de nyugat-európai indexek gyengülnek péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru A forintot már az orosz olaj sem tudja megmenteni?
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 07:49
Az olajár máris csökkenni kezdett, de a forint gyengült csütörtök estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az olajár hozta lefelé az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 06:26
Komoly csökkenést hozott a csütörtök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG