5p
A befektetők megnyugvással vették tudomásul, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború nyugvópontra jutott, noha az egyértelmű, hogy a megegyezés továbbra is távolinak tűnik. A két fél kölcsönös gesztusai viszont reményt adnak a későbbi megegyezésre az elemzők szerint. Csütörtökön a leginkább várt esemény az EKB kamatdöntő ülése lesz.

Erősödéssel zártak szerdán a fontosabb amerikai részvényindexek, az S&P 500 0,72 százalékos, a Dow Jones 0,85 százalékos, a Nasdaq Composite pedig 1,06 százalékos pluszban fejezte be a napot. Csütörtökön felfele mozdultak az ázsiai tőzsdék mutatói is, és az európai piacokon is pluszos nyitást láthattunk.

Úgy tűnik a viharfelhők egyelőre elvonultak, ám számos olyan történés van, amit kiemelten figyelemmel követnek a befektetők. Lássuk a csütörtöki nap legérdekesebb információit.

1; Az EKB-n a világ szeme

Ma délután tart kamatdöntő ülést az Európai Központi Bank, fontos bejelentésekre kerülhet sor. Az Equilor elemzőinek várakozása szerint 10 bázisponttal csökkenhet a betéti kamatszint, bejelenthetik a nettó eszközvásárlások újraindítását, várhatóan októbertől, illetve többszintű betéti kamatrendszert vezethetnek be.

A döntéshozók között nincs teljes egyetértés az újabb monetáris stimulus szükségességét illetően, de a július végén tartott kamatdöntő ülés közleményében egyértelműen utaltak a közelgő kamatvágásra. A 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón megismerhetjük a jegybank frissített makrogazdasági prognózisait is, mind a növekedésben, mind az inflációs folyamatokban erőteljesek a lefelé mutató kockázatok.

2; Elhalasztja a vámok bevezetését Trump

Az amerikai kormányzat két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését - közölte Donald Trump amerikai elnök szerda este Twitteren. Azt írta, hogy a döntést Liu He kínai miniszterelnök-helyettes kérésére hozta meg, és "azért, mert a Kínai Népköztársaság a 70. évfordulóját ünnepli". Hozzáfűzte, hogy a halasztást "a jóakarat gesztusaként kell értelmezni".

Az amerikai kormány október 1-jétől 25-ről 30 százalékra megemelve az eddigi tarifát mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai árura, de elsősorban nem fogyasztási cikkekre vezette volna be a vámot. Október elején amerikai és kínai tisztségviselők Washingtonban tartják a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját.

Peking szerdán bejelentette, hogy néhány amerikai árut egy éven keresztül mentesít a büntetővámok alól, igaz, agrártermékek - köztük a legnagyobb exportáruk, a szójabab és a kukorica - nem szerepelnek közöttük. Erre reagálva Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: ez gesztus volt a kínaiaktól, akik helyesen cselekedtek.

3; Jelentősen lassult a német infláció

Jelentősen lassult az infláció augusztusban Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint. Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg júliusban 1,7 százalékos emelkedést mértek.

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban. Júliusban havi szinten 0,5 százalékkal nőttek az árak. A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt, míg havi szinten 0,1 százalékkal csökkent augusztusban.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben viszont 0,1 százalékkal csökkent augusztusban. Júliusban éves bázison 1,1 százalékkal, havi szinten pedig 0,4 százalékkal nőtt az uniós harmonizált fogyasztói árindex. Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.

4; Csak minimálisan tudott erősödni a forint

Szerdán történelmi mélypontra jutott a forint az euróval szemben. Egyelőre úgy tűnik, hogy legfeljebb kisebb korrekcióra lehet számítani, mint komolyabb erősödésre. A hazai gazdaságpolitikai szereplők megnyilvánulásai, és a nemzetközi folyamatok sem segítik egyelőre a magyar fizetőeszközt.

Az euró 331,73 forinton forgott hét órakor, 64 fillérrel csökkent az árfolyama a szerda esti 332,37 forinthoz képest. A dollár árfolyama 301,91 forintról 301,16 forintra, a svájci franké pedig 303,97 forintról 303,15 forintra gyengült.

5; Leépít a BAT

Tevékenységének áramvonalasítása keretében 2300 munkavállalóját építi le a British American Tobacco (BAT) brit multinacionális dohányipari vállalat szerte a világban. Az értékesítési árbevétele alapján a világ második legnagyobb dohányipari vállalata csütörtökön jelentette be, hogy a jövő év januárjáig mintegy 55 ezer alkalmazottjának kevesebb mint 5 százalékát, 2300 embert bocsát el.

Az egyebek között a Lucky Strike, a Dunhill, a Kent és a Rothmans cigarettát gyártó vállalat arra készül, hogy egyszerűsíti szervezetét, így kevesebb vezetőre lesz szükség. Ennek megfelelően az elbocsátandók mintegy 20 százalékát teszik majd ki különböző szintű vezetők.

A fogyasztói szokások változásának eredményeként csökkent a kereslet a hagyományos dohánytermékek iránt a fejlett országokban, helyette az elektromos cigarettákat vásárolják. A British American Tobacco jelezte, hogy jobban akar alkalmazkodni az új szokásokhoz, és a takarékoskodás révén felszabaduló tőkét az elektromos cigarettákhoz hasonló új termékek fejlesztésére fordítja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG