4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csúnyán néznek ki a tőzsdék, szinte minden esik, néhány dolog pedig zuhan. Csúszik lefelé a forint és a legtöbb árupiaci termék is. Kína még úgy is sakkban tartja a piacokat, hogy a tőzsdéi éppen zárva vannak. Sok jegybank ülésezik a héten, köztük az amerikai és a magyar is.

Éles eséssel kezdődött a hét a részvénypiacokon, miután pénteken az USA-ban volt egy jelentősebb, egy százalék körüli süllyedés. Ma a német, a francia és a lengyel index viszont már két százaléknál tart, és Londonban is 1,3 százalék a veszteség. Ha ránézünk az árfolyamtáblákra, az az érzésünk támad, hogy minden esik, minden piros, indexek, részvények, árupiaci termékek, feltörekvő piaci devizák, kriptodevizák egyaránt.

Az okok szerteágazóak, a Fed ülésének két nap múlva esedékes eredménye és a kínai Evergrande ingatlanóriás csődhelyzete lehetnek a legfontosabbak. Az utóbbi sokak szerint Kína, de az egész világ pénzügyi rendszerére és gazdaságára is veszélyt jelent. A piacok kockázatkerülő (risk-off) üzemmódba kapcsoltak – írja a nemzetközi sajtó.

Itthon a BUX index a nemzetközi trendekhez hasonlóan két százalékkal esik, az OTP 2,1, a Mol 1,7, a Richter 2,2 százalékkal van lejjebb a péntekinél. A 4iG 7,8, a Masterplast 5,1 és a Duna House 6,7 százalékos esése is figyelemre méltó.

Árfolyam

A jegybankok hete lesz

A forint is folytatja nemrég kezdődött gyengülését, annak ellenére, hogy holnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemeléssel próbálhatja erősíteni az árfolyamot. Az euró most 353,80, 1,2 forinttal van a péntek esti érték felett. Holnap az MNB kamatdöntő ülést tart és fontos inflációs jelentést tesz közzé.

Senki sem mer kockáztatni (rulettasztal, Pixabay.com)
Senki sem mer kockáztatni (rulettasztal, Pixabay.com)

A Fed mellett a héten ráadásul a Bank of England, a Bank of Japan és a svájci SNB is ülést tart. Kína, Japán és Dél-Korea piacai ráadásul ma zárva vannak, ami csökkenti a likviditást a tőzsdéken.

Jön-e a kínai Lehman Brothers?

Az Evergrande Group agóniája “bezúzhatja Kína pénzügyi rendszerét”, ami nyilván a világgazdaságra is kihatással lenne – írja az Erste Befektetési Zrt.

Hogy miért nincs egyelőre nagyobb hatása? Azért, mert a befektetők (és mi is) azt gondolják, hogy a kínai kormány a megfelelő időpontban be fog avatkozni, és megmenti a céget a nagyobb bajok elkerülése végett. Nagy valószínűséggel nem akar egy kínai Lehman Brothers sztorit teszik hozzá.

Kína interveniál az árupiacon?

Szinte minden nyersanyag mínuszban van, csak az aranynak, az ezüstnek és az alumíniumnak sikerült minimális pluszt elérnie. A nyersanyagok áresése a bányacégeket is lehúzza, kiugró az ArcelorMittal öt százalékos zuhanása.

Az olaj két százalék körüli mértékben esik. A nyersanyagokat még Kína is sújtja az Investing.com szerint.

Az olajárakra további nyomás nehezedik, miután Li miniszterelnök hétvégén kijelentette, hogy Kína „piaci eszközökkel” fogja stabilizálni a nyersanyagárakat. Ez kódolt üzenetnek tűnik arról, hogy olaj- és fémkészleteket szabadíthatnak fel az importárak lenyomása érdekében.

Felpumpálják a Lufthansa tőkéjét

A Lufthansa 2,14 milliárd euró értékben tőkét emel, hogy az állami segítséget vissza tudja fizetni. A hasonló hírek a részvénytőke hígulásáról inkább részvényár-esést szoktak okozni, ám a részvény ma mégis 2,7 százalékkal emelkedik.

A Lufthansa árfolyama öt év alatt (Tradingview.com)
A Lufthansa árfolyama öt év alatt (Tradingview.com)

A KBC Equitas szerint a légiiparban a jó hangulatot még egy korábbi Ryanair előrejelzés-emelés, valamint a piaci konszolidáció szükségességéről szóló kommentek is erősítették. A Lufthansánál viszont a tőkebevonás

piaci fogadtatása is kedvezőtlennek tűnik, nyitás előtt négy százalékos mínuszba került az árfolyam. A bevont forrást a német kormányzati kölcsön részleges visszafizetésére fordítaná a cég. A kibocsátási árfolyam azonban nagyon alacsony, 3,58 euró, az kevesebb mint a fele a pénteki záróárnak.

Pénteken a légitársaságok részvényei amiatt is szépen emelkedtek, mert a britek utazási könnyítésekről tárgyaltak az oltottak számára. Lásd:

A kormányköltés visszavágása jobban fájhat, mint a jegybankoké

A fiskális ösztönzők csökkenése jobban fájhat, mint a monetáris – tartja az Equilor Befektetési Zrt. Mindenki a Fed kötvényvásárlásai visszafogásának időpontját találgatja, pedig a gazdasági növekedésre a kormányzati stimulusok nagyobb hatással lehetnek.

Jelentősen lassulhat az amerikai gazdaság 2022-ben, annak ellenére is, ha a kongresszus elfogadja Biden 3500 milliárd dolláros infrastruktúra-csomagját. Mivel részben adóemelésekből finanszíroznák, kétséges, mennyire fogja stimulálni a gazdaságot.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27600 27600 28100 -1,46% 0 0 7 432 915 590 HUF 2025-07-08 17:05:09
MOL 3000 2966 3006 +0,60% 0 0 770 368 630 HUF 2025-07-08 17:05:07
MTELEKOM 1764 1760 1778 -1,01% 0 0 442 099 886 HUF 2025-07-08 17:05:09
RICHTER 10080 10010 10130 +0,40% 0 0 1 535 725 260 HUF 2025-07-08 17:05:03
OPUS 596 591 601 +0,17% 0 0 156 162 916 HUF 2025-07-08 17:07:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Euróban szeretné kapni a fizetését, ha meglátja, milyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:11
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt New Yorkban?
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:28
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A forint nem királykodott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:44
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
Részvény / Deviza / Áru Eldobálták az OTP részvényeit kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék keresik az irányt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:55
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A BUX enyhén esik kedd délután
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban jár a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 százalékkal csökkent kedden délelőtt. Csak a Richter árfolyama emelkedett.  
Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Ázsiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:10
Jórészt erősödtek az indexek az ázsiai börzéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,36 százalékkal, 39 728 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,28 százalékkal nőtt – írja az MTI.
Részvény / Deviza / Áru Megvan, melyik befektetés a nyerő a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:40
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG