3p

Ismét teljes erővel dübörög a tőzsdei bika, erőteljesen emelkednek a vezető tőzsdeindexek az Atlanti-óceán mindkét partján. A húzóágazat megint a technológiai szektor, de szépen teljesít az USA-ban az autóipar is. Európában jó makroadatok és néhány vállalati hír is felvitte az indexeket. A Budapesti Értéktőzsde sem maradt le, a forint viszont erőteljesen gyengült.

A délelőtti langyosabb európai hangulatra délután szép emelkedés következett, az Amerikai Egyesült Államokban ismét megdőlt a Nasdaq történelmi rekordja. Az S&P 500 0,8, a Nasdaq 100 index 1,8, a Dow Jones ipari átlag viszont mindössze 0,1 százaékkal emelkedik. A német DAX egy százalékkal, francia társa, a CAC 30 pedig 0,8 százalékkal ment fel. Európában jó hír volt a francia fogyasztói bizalom javulása.

Nagyon gyengül a forint

Itthon a BUX index 0,9 százalékkal ment fel, ami megfelel az európai átlagnak. A húzópapír a Richter 2,1 százalékos emelkedéssel, miközben az OTP 0,7, a Mol 0,8 százalékkal lett drágább. A Magyar Telekom 1,5 százalékkal süllyedt, az Opus pedig 0,8 százalékkal került kevesebbe.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint a tegnapi, inkább forintgyengítőnek tartott jegybanki ülés után némi késleltetéssel mintha gyengülő pályára állna. Az euró árfolyama estére 355,9 forintra ment fel, ez 3,3 forinttal több, mint a kedd esti érték. Ismét megindult az arany és az ezüst, az olaj viszont csak szolidan, 1-2 ezrelékkel drágul. Viszont a fekete arany kapaszkodása már napok óta tart.

Vírusálló papírokat keresnek

A Reuters magyarázata szerint a technológiai részvényeket az viszi fel hogy a befektetők olyan részvényeket keresnek, amelyek járvány idején is virágzanak. Ráadásul jó eredményekről számolt be a Salesforce és a HP (HPQ). Megemlítik, hogy az MSCI Worls világindex is történelmi csúcson van.

A piacok holnaptól arra figyelnek majd, hogy a Fed elnöke, Jerome Powell milyen üzeneteket küld majd a kétnapos virtuális jegybanki találkozóról. A jó hírek közé tartozott még, hogy a Moderna cég kísérleti Covid-19 oltóanyaga hasonló immunválaszt váltott ki idősebb személyek szervezetében, mint amilyet a fiataloknál kimutattak.

Bika a Wall Streeten (Pixabay.com)
Bika a Wall Streeten (Pixabay.com)

Folytatódik a felpattanás két kulcságazatban?

Miközben a gyakran emlegetett Dow Jones Ipari index szenved, a Dow Jones Automobiles & Parts (autók és alkatrészek) index mindenkori legmagasabb értékét érte el ma. Aminek a magyarázata, hogy folytatódik a felpattanás az amerikai iparban.

A tartós cikkek rendelésállománya az USA-ban júliusban 11,2 százalékkal nőtt hó/hó alapon az előzetes adatok szerint, ami érdemben felülmúlta a 4,8 százalékos konszenzust. A vártnál jobb számok főként az autórendeléseknek voltak köszönhetők. Ezzel harmadik egymást követő hónapja látható növekedés az adatsorban, ami mindenképpen pozitívum, még akkor is, ha egyelőre a tavalyi év szintje alatt vagyunk – írta az Erste Befektetési Zrt.

Újra izgalmas a helyzet az olajpiacon is a KBC Equitas szerint.

Hónapok óta tartó oldalazás és lassú emelkedés után ismét izgalmassá váltak a grafikonok. Az olajárak az utóbbi napokban emelkedésnek indultak, emögött a koronajárvány megfékezésével kapcsolatos hírek, az amerikai-kínai enyhülés, a gyengülő dollár és a hurrikánfenyegetés is állhat. Mostani növekedésével a Brent január óta első ízben törte át időlegesen a 200 napos mozgóátlagot, és öt hónapos csúcsot is döntött – írta a brókercég.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG