4p
Magyar idő szerint az éjszaka közepén, jóval az amerikai tőzsdezárás után esedékes Donald Trump kongresszusi beszéde, ami előtt kivárás és óvatosság volt érezhető a tőkepiacokon. A beszédtől sokat várnak, kérdés, nem lesz-e belőle csalódás. Szeretnék tudni, milyen adócsökkentési és deregulációs tervei vannak, ezek a témák nagyban hozzájárultak a részvénypiacok emelkedéséhez az utóbbi időben.

További fontos témák lehetnek a tervezett infrastrukturális kiadások és az Obamacare néven ismert egészségügyi ellátás, a védelmi kiadások növelése. Az elnök reggel interjút adott a „baráti” Fox News csatornának, ebben többek között a katonai kiadások 54 milliárd dolláros növelése mellett érvelt, amit hétfőn jelentettek be.

Az európai tőzsdék leginkább stagnáltak a nap nagy részében, a végére kissé magukhoz tértek, az EuroStoxx 50 index például 0,2 százalékkal ment fel. A DAX és az FTSE 100 alig emelkedett, a francia CAC 0,3 százalékkal erősödött, a spanyol tőzsde átlag felett teljesített. Az USA főbb indexei, az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones 0,3, 0,5 és 0,1 százalékkal süllyedtek este hat körül. A cseh, lengyel, román indexek is estek 0,5-0,9 százalék közötti mértékben, de igazán nagyot a BUX index tudott zuhanni, 2,5 százalékkal lejjebb, 32 061 ponton állt meg.

A nagy vesztes a Mol

A nagy vesztes persze a Mol volt, amely a várakozásoktól elmaradó gyorsjelentést közölt. A részvény 4,3 százalékkal 19 950 forintra zuhant, de az OTP is hasonlóan rosszul járt. A bankrészvény 3,3 százalékkal 8450 forintra süllyedt. A Richter 0,3 százalékkal 6452 forintra, a Telekom egy százalékkal 490-re esett.

A forint gyengült, az euró hatvan fillérrel feljebb került, 308,20 forintra. A dollár kissé gyengült a főbb devizákhoz képest. Az MNB ma nem változtatott a kamatokon, ami megfelel a várakozásoknak. Az olaj 1,2-1,4 százalékos mínuszban van, 53,30, illetve 55,70 dolláron (WTI és Brent), ma este az American Petroleum Institute jelentését teszik közzé. A nemesfémek kissé erősödnek.

Így gondolják a brókercégek

Nem hozta a várakozásokat a Mol az Equilor szerint, az elemzői konszenzus és saját célkitűzései alatti számokat mutatott be a petrolkémiai szegmens egyszeri hatásai miatt. Viszont a most közzétett 2017-es várakozások egybevágnak a novemberben bemutatott hosszú távú stratégiában szereplő számokkal. „A mérleg másik serpenyőjében áll, hogy a 2017-es terveket megerősítették, illetve a kitermelési terveket is tudta hozni a vállalat az elmúlt évben” - teszik hozzá.

„Saját és a piaci várakozásokhoz képest is rosszabb negyedik negyedéves gyorsjelentést közölt ma reggel a Mol” - írta reggel a KBC Equitas. Ez elsősorban a downstream szegmensnek köszönhető, a jó hír, hogy ezért nagyrészt egyszeri hatások miatti költségek tehetők felelőssé. Erre az évre a tavalyihoz hasonlóan kétmilliárd dollár feletti EBITDA termelést vár a menedzsment, miközben a piaci konszenzus már ennél valamivel ambiciózusabb. Az eladósodottság továbbra is alacsony, idén sem tervez sokat költeni a vállalat, ami hagy helyet a magasabb osztalékfizetésnek vagy a további saját részvény vásárlásoknak.

Maradt a 25 900 forintos célár

Elmaradt a várttól a Mol eredménye az Erste Befektetési szerint is. „A petrolkémia elég gyenge lett, legalábbis az elmúlt évekhez képest. Persze erre lehetett számítani a csökkenő petrolkémiai árréseknek köszönhetően. Ugyanakkor a finomítás-kereskedelem jól szerepelt. Ugyan az eredmény elmaradt a várakozásoktól, de ennek ellenére nem tekinthető rossznak. Így jelentősebb árfolyamhatásra nem számítunk” - írták még reggel. A brókercég továbbra is vételre ajánlja a részvényt 25 900 forintos célárral.

12 napig tartó emelkedés

A Random Capital reggeli, rendszerint laza megfogalmazású hírlevele szerint „újból fekete pont a Mol-vezetésnek. Angol, rövid, kevés szóbeli értékelés, áttekinthetetlen dokumentum! A tartalmát illetően: szép év volt a 2016. A tevékenység stabil, pénzgyár jelleg, szép osztalék várható, de a negyedik negyedéves számok bőven elmaradtak a piac várakozásától. Nettó profit 19 százalékkal kevesebb, minden érdemi soron érdemben gyengébb teljesítmény.”

„Az amerikai piac mászik tovább, persze lendület az már régen nincsen, de a 'Dow 30' 12 napja egyhuzamban pluszban zár. Ismét egy mindenkori csúcs 20 837 pontos záróértékkel” – írta szintén a Random a hétfő esti amerikai zárásról. A Dow Jones ma 20 800 alá süllyedt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG