6p

A dollár gyengülését kihasználva a hazai fizetőeszköz az euróval szemben is erősödött, kedden dél körül a 411,5-ös szint körül cirkált. A budapesti tőzsde viszont bukóban állt, miután valamennyi blue chip olcsóbbodott. Ráadásul az árupiaci termékeknek sincs napjuk, a nemesfémek, az olajfajták és a kriptoeszközök árfolyama is esik, egyedül a gázárak tudtak emelkedni.

Iránymutatás nélkül kellett kezdeniük a keddi napot az ázsiai és az európai tőzsdéknek, miután az Egyesült Államokban Martin Luther King napot ünnepeltek, mely miatt a piacok zárva tartottak. Így legalább volt idejük a befektetők emésztgetniük az Egyesült Államok 47. elnökévé hétfőn beiktatott Donald Trump vámokkal kapcsolatos bejelentéseit.

A kedden elsőként kinyitott ázsiai börzék vegyesen teljesítettek. Míg a hongkongi index 0,91, a tokiói Nikkei pedig 0,32 százalékkal emelkedett, addig a sanghaji mutató, ha csak árnyalatnyival, 0,05 százalékkal is, de csökkent, lényegében stagnált. 

Európában is eltérő irányba haladt a kereskedés dél körül. Csak a párizsi CAC index tudott picit, 0,03 százalékot magára szedni, a londoni FTSE viszont ugyanekkora, míg a frankfurti DAX 0,13 százalékos mínuszban tartózkodott.

Árfolyam

Még elkeserítőbb volt a helyzet Budapesten. A BUX 0,35 százalékos eséséhez az OTP Bank 0,29, a Mol 0,48, a Richter 0,55, a Magyar Telekom pedig 0,72 százalékos hátraarccal járult hozzá.

És akkor jöjjön végre egy jó hír. A dollár gyengülésének hatására hétfőn komoly forinterősödés indult mind az euróval és a dollárral szemben. Az euró forintárfolyama letörte a 30 napos mozgóátlagnál húzódó támaszt, s azt is kedd délelőtt is sikerült megtartania, az uniós pénz egységét 411,6 körül jegyezték, míg egy dollár 397,4 tájékán cserélt gazdát. A következő akadály 411,44-nél az 50 napos mozgóátlag, míg fontos ellenállás 414-nél húzódik – figyelmeztet az Equilor Befektetési Zrt.

Trumpnak most még örül a forint
Trumpnak most még örül a forint
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Hétfőn napon belül nagyobb emelkedést produkált az euró/dollár keresztárfolyam, miután a Wall Street Journal riportja felhívta a figyelmet, hogy várhatóan nem tudja Trump már az első napokon implementálni a szigorú vámpolitikáját – értekeltek a K&H Értékpapír elemzői. Ez egyébként a forint számára is kedvező folyamatokat eredményezett: az euró árfolyama így 410-ig visszakorrigált, az 50 napos mozgóátlag alá csorgott vissza a devizapár.

Arra is a brókercég hívta fel a figyelmet, hogy folytatódik a hozamcsökkenés a kötvénypiacokon, ami akár a részvénypiacok teljesítményét is erősítheti. Az amerikai 10 éves hozam további 5 bázisponttal került lejjebb, 4,6 százalék alá süllyedve. Az utóbbi napokban enyhültek az inflációs félelmek az Egyesült Államokban, miután a decemberi maginfláció meglepetésre csökkenni tudott, így a hozamok is visszább estek. Európában is hasonló trend figyelhető meg, a német 10 éves kötvényhozam már 2,5 százalék alatt jár, miután múlt héten 2,6 százalék fölé is felszúrt. Az amerikai tízéves hozam egy tized százalékkal csökkent a tegnapi kereskedés során, most 4,55 százalék közelében áll.

Jönnek a kamatcsökkentések

Akár négyszer is kamatot vághat idén az Európai Központi Bank (EKB) – olvasható az Equilor kedd reggeli hírlevelében. Peter Kazimir, az EKB Kormányzótanácsának tagja szerint szinte biztos, hogy az Európai Központi Bank a jövő héten kamatcsökkentést hajt végre, és valószínűleg még két-három további kamatcsökkentés is következik. A fokozott bizonytalanság azonban azt jelenti, hogy az EKB-nak mozgékonynak kell maradnia arra az esetre, ha a dolgok megváltoznának. „Három vagy négy csökkentés egymás után megvalósítható, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy nem esküdhetünk meg rá” – mondta a szlovák tisztviselő. Ami a jövő hetet illeti, „számomra személy szerint az már eldöntött kérdés”. Kazimir legtöbb kollégája hasonló jelzéseket küldött az EKB 2025-ös első kamatdöntő ülése előtt, a közgazdászok és a kereskedők teljes mértékben egy ilyen lépés mellett foglaltak állást. A vita arról azonban, hogy milyen gyorsan és mennyivel kell tovább csökkennie a hitelfelvételi költségeknek, ennek ellenére felforrósodott. Piaci árazások alapján a befektetők legalább 4 kamatvágást várnak az idei évben az EKB-tól.

A lengyel központi bank júliusban, az elnökválasztás után kezdheti meg a kamatcsökkentést, és még idén egy teljes százalékponttal csökkentheti az irányadó kamatot – mondta Ludwik Kotecki, a monetáris politikai tanács tagja. A politikus egy interjúban elmondta, hogy a monetáris politikai tanácsnak nem kellene visszatartania az enyhítést az energiaárak felső határának eltörlésére vonatkozó kormányzati tervekkel kapcsolatos bizonytalanság miatt, mivel azok inflációra gyakorolt hatása átmeneti. Eközben Lengyelország gazdasági növekedése viszonylag gyenge, mondta Kotecki. Kotecki nézetei szöges ellentétben állnak Adam Glapinski kormányzó pénteken ismertetett iránymutatásával, aki gyakorlatilag kizárta a 2026 előtti csökkentéseket a ragadós infláció miatt.

Az energiaárak eltérően alakultak. A két fő olajfajta közül az északi-tengeri Brent jegyzése 1,61 százalékkal, 78,84 dollárra, az észak-amerikai könnyűolajé (WTI) 2,53 százalékkal, 75,91 dollárra ment le.

Hétfőn a piac megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Trump elnök nem azonnal kívánja az Európa és Kína elleni vámokat bevezetni. A hatást azonban tompította a hír, miszerint Mexikó és Kanada gáz- és olajtermelése ellen viszont a hónap végétől új vámok lépnének életbe – ezek egyértelműen emelnék az amerikai árakat, mivel nyersolajból az USA nettó importőr, de Kanadából nagy volumenű gázt is vásárolnak az amerikaiak. A hírek hatására 80 dollár alá esett a Brent ára, de egyelőre jelentős a bizonytalanság a piacon – jegyzik meg az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Az olajárakkal szemben a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál használt TTF-típus árfolyama 0,6 százalékkal, 48,15 euróra nőtt a rotterdami árutőzsdén.

Nincs jó napjuk eddig a nemesfémeknek. Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 0,61 százalékkal, 2730 dollárra, az ezüst 0,08 százalékkal, 31,15 dollárra gyengült. Meglehet ugyanakkor, hogy ez csak egy átmeneti megbicsaklás, hiszen például a sárga nemesfém az év eleje óta közel 4 százalékos pluszban van, amivel az S&P 500 index teljesítményét is felülmúlja egyelőre. A kötvényhozamok mérséklődése, illetve az erőteljes dollárerősödés lassulása biztató jel lehet az arany számára, emellett az ezüst is próbál kapaszkodni, habár nagyobb lendületet egyelőre nem tudott még venni – írja a K&H Értékpapír Zrt.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Rosszul áll a kriptoeszközök szénája. A bitcoin árfolyama 0,34 százalékkal, 103 472 dollára, az etheré 0,77 százalékkal, 3299 dollára, a solana-é pedig 2,75 százalékkal, 239 dollárra ment le.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG